Woody Allen
2004/12/02 08:00
2194 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A leggátlástalanabb gátlásos, a legsikeresebb sikertelen, a sajátos humoráról, néha megbotránkoztató magánéletéről, de leginkább filmjeiről ismert író, rendező, színész, klarinétjátékos Woody Allen születésnapját ünnepli.

1935. december 1-jén, azaz 69 évvel ezelőtt született meg New Yorkban (Brooklynban), akkor még Allen Stewart Konigsberg néven. Csodabogár. Filmrendező, színész, forgatókönyvíró, színpadi szerző és klarinétjátékos. Művésznevét tizenhét évesen vette fel, amikor érettségi után a New York-i Egyetem filmes szakára jelentkezett. Mivel nem tartózkodott ott sokáig (elég hamar kibukott), kénytelen volt munkát vállalni. Heti 20 dollárért gegeket írt először egy humorista, majd a televízió számára. Ez ment is szépen öt éven keresztül, amikor újra váltott, és a stand-up comedy műfajában próbálkozott. Ennek köszönhetően rövid idő alatt New York-szerte ismertté vált, talk show-kba hívták, és több saját lemezt is kiadott. A 37 filmet rendező és 42-ben szereplő művész első filmes próbálkozása már 1944-ben megtörtént "The Uninvited" (A hívatlan) címmel, de valódi sikereit csak később kezdték el jegyezni.

Az 1965-ös a Mi újság, cicababa? Szereplése és forgatókönyvének megírása már elindította sajátos gondolkodásának útján, mert ennek hatására egy évvel később megrendezte első igazi saját filmjét Mi újság, Tigris Lili? címmel. Az 1969-ben forgatott Fogd a pénzt és fuss! című gengszterkomédia már rá jellemző, sikeresnek is mondható próbálkozás. Itt bontakozik ki először a később védjeggyé vált neurotikus, New York-i értelmiségi figurája, ami meghatározza Woody Allen filmjeit. "Csak semmi cicó, nálam van a stukker!" - adja meg minden bűnözőnek a siker biztos titkát a szerencsétlenkedésben világbajnok kezdő bankrabló alakításával. A Minden, amit tudni akarsz a szexről csak felvezetése volt az 1971-ben készült a mára klasszikussá vált Játszd újra, Sam!-nek, mi nem csak filmen, de színházi darabként is megtette hatását. Nálunk is látható! A mindent elsöprő népszerűség azonban 1977-ben érkezett az Annie Hall című filmmel. Az édes-bús, szerelemről szóló komédiáért a rendező-főszereplő 3 Oscar-díjat vihetett volna haza, ha nem ragaszkodik annyira szokásaihoz.
Aznap este ugyanis hétfő volt. S ha hétfő, akkor ő kedvenc klubjában klarinétozik együttesével, és ezt teszi akkor is, ha kint rekkenő a hőség vagy dermesztő hűs szél kavarog, és nincs ez másként akkor sem, ha történetesen épp Oscar-díj átadási ceremónia zajlik valahol. Bárhol. Minden pótolható.

Soron következő filmjével, a Szobabelsőkkel egy kicsit komorabb világba kalauzolta nézőit, de egy év múlva újból hű lett önmagához és visszatért a komikumhoz a Manhattan című alkotásával. Az 1982-es Szentivánéji szexkomédia pedig új szakaszt nyitott mind a rendező, mind a magánember Woody Allen életében, mivel itt foglalkoztatta első alkalommal későbbi élettársát, Mia Farrow-t, akivel filmek hosszú során keresztül dolgozott együtt. Ő az a hölgy, akitől pár évvel ezelőtt - botrányos körülmények között - vált el, mivel Allen beleszeretett Farrow ázsiai származású nevelt lányába, kit 1997-ben feleségül is vett. Farrow szerepelt a kedvező kritikai visszhangot kapott Hannah és nővéreiben is, mely meghozta Allen életébe a második Oscar-szobrocskát. A variációk egy témára módszer jól bevált a rendező életében, hiszen szinte ugyanarról a témáról - a műfajok variálásával - készített néhány változatot. A Fogd a pénzt, és fuss! gengszterfilm volt a javából, az Amit tudni akarsz a szexről pedig már inkább "tudományos" ismeretterjesztő igénnyel készült. Sci-fi volt A hétalvó, dokumentarista alkotása Zelig, fantáziavilágban játszódó álom az Oidipusz, mi fáj?, mint a New York-i történetek egyik epizódja, krimi a Rejtélyes manhattani haláleset, musical a Varázsige: I Love You.

A 90-es években készítette az olyan alacsony költségvetésű filmjeit, mint az Árnyékok és köd, a Férjek és feleségek, a Hatalmas Aphrodité vagy a Varázsige: I Love You. Bármihez nyúlt, siker lett belőle, mivel népes és lelkes rajongótábora mindent elfogadott tőle. Az élő klasszikussá vált rendező olyan műfajt és figurát teremtett művészetével, amelyet elnézve bátran nevethetünk egy jót, saját magunkon is. Méghozzá úgy, hogy még szégyenkeznünk sem kell.

Kapcsolódó linkek

Europeana Európa digitális archívuma
MANDA - Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet honlapja Filmhírek, ajánlók, plakátok, fotók, programok, archívum.
Europeana tanár szemmel Ötletek az Europeana tartalmak felhasználásához

Tartalmak a Tudásbázisban

Irodalom 10. osztály Epika, líra és dráma a felvilágosodás korában
20. századi magyar írók Móra Ferenc, Illés Gyula, Márai Sándor...
A reneszánsz művészet Művészettörténet
Rajz és vizuális kultúra Képek tartalma és formanyelve

Csoportot ajánlunk