Zene vízzel, levegővel
2015/02/09 08:00
4382 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Számos hangszer létezik, amikkel minden nap találkozik az ember. Bekapcsoljuk a rádiót és valamelyik adón biztos, hogy lesz gitárzene, vagy szintetizátor, dob. Felismerjük hangjukat, megszoktuk őket. Ezeknek a hangszereknek az elterjedésében minden bizonnyal nagy szerepe volt a viszonylagos könnyen kezelhetőségnek, szállíthatóságnak stb. Azonban léteznek a világon olyan instrumentumok, amelyekkel már ritkábban találkozhatunk. Ilyen például a víziorgona. 

A víziorgona vagy más néven hidraulisz, a napjainkban használatos orgona elődje. Legjobb tudásunk szerint az első víziorgonát egy Ktesibios nevű ember szerkesztette Alexandriában Kr. e. 170-ben. A víznek mindössze az volt benne a szerepe, hogy a szélnyomást szabályozta. Leírása Vitruvius De architectura-jában és alexandriai Heron Spiritalia seu Pneumatica c. művében maradt fenn.

Az egyenletes légáramlás fontossága

A víziorgona nagy valószínűséggel a legkorábbi hangszer, amit billentyűk segítségével szólaltattak meg. Az aerofon hangszerek családjába sorolják, és amint ebből kitűnik, a levegőnek fontos szerepe van a megszólalásában. Felépítése ezekből az elemekből állt: szivattyú, szelep, légvezető, légsűrítő üst, víztartály, légelvezető a szélládához. A működése pedig valahogy így nézett ki: a légszivattyúból a légsűrítő üstbe lökésszerűen árad a levegő. Ezt a víz ránehezedő ereje a szélszekrényekben állandóan működő, egyenletes légárammá változtatja át.

Sípok sorba rendezve

A sípokat kézzel vagy lábbal létrehozott és a víz hidrosztatikus nyomásával beállított levegőáram szólaltatja meg. A billentyűk másképpen néznek ki a hangszeren, mint a napjainkban ismert kiosztás. A hangszer megszólaltatója az egyes zenei hangokat úgy szólaltatta meg, hogy csúszóreteszeket húzogatott, ezáltal téve szabaddá a levegő útját a síp felé. A sípokat bronzból vagy nádból készítették és sorokba rendezték, számuk soronként 13 és 18 között lehetett.

A rekonstruált aquincumi viziorgona

Mit köszönhetünk a rómaiaknak?

Ez az érdekes hangszer a Római Birodalomban élte fénykorát. Főként cirkuszi játékok és színházi előadások alatt használták, mert erős hangereje jól jött a nagy terekben. Idővel, ahogy gyarapodott a római polgárság, egyre többet használták magánházakban is. Az ókor vége felé, Bizáncban a vizes módszert felváltotta a ma is használatos fújtatós megoldás, de a hangszert még a középkorban is sokáig hidraulisznak nevezték.

viziorgona510 Forrás: Wikipedia

Mit köszönhetünk Gaius Iulius Viatorinusnak?

Biztos sokan hallottak már az aquincumi víziorgonáról, amit 1931-ben találtak meg a néhai római város területén. Ez a világ egyik legjobb állapotban fennmaradt ilyen hangszere, ráadásul a lelet alapján elkészítették a pontos mását, amit természetesen meg is lehet szólaltatni. Az egykori víziorgonát egy igen gáláns, Gaius Iulius Viatorinus nevű római tisztviselő adományozta a tűzoltóság zenekedvelő állományának Kr. u. 228-ban.  Ám hiába, mert az orgona végül egy nagy tűzvészben veszett oda, amiben a tűzoltóság épülete is megsemmisült. Az összeomlott épület romjai alatt hevert 1700 évig, 1931-ben találta meg Nagy Lajos régész. Azóta többször rekonstruálták, minden egyes alkalommal, egyre jobban közelítve az eredeti állapothoz.

Méltóságteljes hangzásvilág

Amint azt egy orgonaépítő mester megállapította, az aquincumi orgonát nem billentyűzet segítségével szólaltatták meg a római művészek. A sípok felé áramló levegő útját és ezáltal erejét apró dugattyúk ki- és behuzigálásával szabályozták. Ezzel a módszerrel csak vontatott, patetikus zene volt előadható, ezért hát nem csoda, hogy a huzigálást szép lassan felváltotta a nagyobb művészi szabadságot biztosító billentyűzeten való játszás.

Aelia Sabina emlékezete

Az aquincumi víziorgonát eredetileg – legalábbis egy fennmaradt kis emléktábla alapján – hydrának nevezték. De más érdekességet is tudni lehet a hangszerről. A közeli római temetőben találtak egy díszes sírkövet, ami egy Aelia Sabina nevű hölgynek, mint neves pannóniai orgonajátékosnak és énekművésznek állít emléket. Nincs rá teljes bizonyság, de nagyon valószínű, hogy a művésznő (akiről ma iskolát és vonósnégyest is elneveztek) játszott a víziorgonán. 

Aelia Sabina sírfelirata

Clausa iacet lapide coniunx pia cara Sabina
Artibus edocta superabat sola maritum.
Vox ei grata fuit, pulsabat pollice chordas,
Sed cito rapta silet. Ter denos duxerat annos,
Heu, male quinque minus, sed plus tres menses habebat,
Bis septemque dies vixit. Haec ipsa superstes
Spectata in populo hydraul(i)a(m) grata regebat.
Sis felix quicumque leges, te numina servent,
Et pia voce cane: Aelia Sabina vale!
T(itus) Ael(ius) Iustus hydraularius salariarius leg(ionis) II ad(iutricis) coniugi faciendum curavit.

Drága Sabina, a hű hitves pihen itt, e koporsó
Börtöne zárja. Remek művész, remekebb az uránál,
Édes a hangja, csodálatosan pengette a lantot.
Jaj, lecsapott a halál, jaj, örökre lezárta az ajkát,
Száz napot is fukarul mért csak huszonöt tavaszához.
Ámde velünk marad ő, mert népe szívében örökké
Él a rajongva imádott isteni orgonaművész.
Boldogan élj, aki olvasod ezt, legyen életed áldott,
S bánatosan suttogd: Aelia Sabina, pihenj!

Titus Aelius Iustus, a II. segédlegio víziorgonistája és különzsoldosa állíttatta feleségének.
(Révay fordítása)

Kapcsolódó linkek

Europeana Európa digitális archívuma
MANDA - Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet honlapja Filmhírek, ajánlók, plakátok, fotók, programok, archívum.
Europeana tanár szemmel Ötletek az Europeana tartalmak felhasználásához

Tartalmak a Tudásbázisban

Irodalom 10. osztály Epika, líra és dráma a felvilágosodás korában
20. századi magyar írók Móra Ferenc, Illés Gyula, Márai Sándor...
A reneszánsz művészet Művészettörténet
Rajz és vizuális kultúra Képek tartalma és formanyelve

Csoportot ajánlunk