Az előző hónapokban főleg gimnáziumi és felső tagozatos korosztály számára felhasználható dalokat választottunk, illetve állítottunk össze hozzá feladatsort. Áprilisban az óvodai és az alsó tagozatos korosztályhoz tartozó gyerekeknek ajánljuk a dalt. Egy április hónapról szóló, nagyon kellemes, könnyen énekelhető dalammal rendelkező gyermekdalt szeretnénk megosztani, melynek címe APRIL.
Mivel nagyon könnyen megtanulható, rövid a dal, akár minden egyes angol órát el lehet kezdeni a dal eléneklésével, amelyhez egy LETÖLTHETŐ FELADATLAPOT is összeállítottunk. Ha az éneklésen és a feladatokon túl a gyerekeket szeretnénk egy kicsit „megmozgatni”, akkor a dal soraihoz kitalálhatunk egy-egy mozdulatot is. Pl: In April raindrops fall – a gyerekek kezükkel, ujjaikat mozgatva utánozzák az esőcseppek mozgását vagy In April flowers grow – eljátszhatják, hogy megszagolnak egy virágot. Nem is kell feltétlenül nekünk megmutatni a mozdulatokat, a gyerekek javaslatai alapján is össze lehet állítani azt, hogy hogyan játsszák el a dalt.
Vigyék be az órára a dalt, töltsék le a feladatlapot, szemezgessenek belőle.
Nagyon jó éneklést kívánunk!
Az előző hónapok dalait és a hozzá tartozó letölthető feladatlapokat megtaláljátok a következő linkek alatt található cikkekben: