A különböző nyelvi szocializációval, nyelvelsajátítási folyamattal, eltérő kulturális háttérrel rendelkező gyermek sajátos oktatási lehetőségekkel, nyelvi programokkal találkozhat az iskolában. Azon népcsoportok esetében, amelyek a többségi társadalomtól eltérő nyelvet használnak, alapvető kulturális kérdéssé válhat a nyelv megtartása, megőrzése, hiszen a kultúra a nyelven keresztül él, és a nyelvvesztés alapvetően a kultúra vesztését is magával hozza. Bizonyos iskolai programok támogatják, mások kevésbé segítik a kisebbségi nyelvek megtartását.

A kétnyelvűség az egyén számára lehet felváltó-felcserélő és additív, hozzáadó jellegű. A felváltó-felcserélő kétnyelvűség esetében a kisebbségi nyelv használatát a többségi nyelv használata váltja fel, amely fokozatosan együtt jár az első nyelv elsorvadásával, elvesztésével. Az additív kétnyelvűség esetén - amely egyértelműen pozitívan értékelhető - a tanuló az otthon megtanult és használatos első nyelv mellé elsajátít még egy nyelvet, miközben megmarad az első nyelv aktív használata is.

A kétnyelvű iskolai programoknak jelentős szerepük lehet a nyelv megtartásában. A sokféle lehetséges program elsősorban abban különbözik, hogy segíti-e és milyen mértékben az anyanyelv megőrzését, az anyanyelvi kompetenciák fejlesztését. Skuntnabb-Kangas a kétnyelvű oktatási programok négy fő típusát különbözteti meg egymástól.

A kisebbségi szegregációt támogató programok jellemzője a kisebbségi nyelvet beszélő gyerekek külön oktatása, melynek során kedvezőtlen tárgyi-eszközi és személyi feltételek mellett alacsony színvonalú képzésben részesülnek, miután az adott kisebbségi nyelv oktatásának társadalmi támogatottsága, a nyelv presztízse többnyire alacsony a társadalom egészében.

Az anyanyelv-támogató, nyelvmegőrző programokban ezzel szemben kétnyelvű tanárok oktatják a gyermekeket anyanyelven és második vagy többségi nyelven egyaránt, a kulturális értékek ápolása, megőrzése mellett.

A mélyvíztechnika azt jelenti, hogy a nyelvi kisebbségben lévő tanulót képletesen "bevetik a mély vízbe", azaz többségi nyelvoktatásba vonják be oly módon, hogy a tanár nem beszéli az adott kisebbség nyelvét. Az ilyen programok nagy hátránya, hogy többnyire kulturális asszimilációval, nyelvvesztéssel, a gyerek számára nagyfokú nyelvi sokkal, megrázkódtatással járnak.

A belemerítési programokban a többségi diákok önként választva egy idegen nyelvet, kétnyelvű tanároktól tanulják a magas státusú kisebbségi nyelvet. Ilyen esetben a kisebbségi nyelvnek magas a presztízse, többnyire világnyelvnek tekinthető.

A cikk alapjául szolgált Torgyik Judit tanulmánya (Új Pedagógiai Szemle - 2005. március)

Kép forrása: www.pps.k12.pa.us