Ami a hatékony nyelvtanuláshoz elengedhetetlen
2007/12/11 08:00
2543 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Angol, német, olasz vagy francia, a dolog szempontjából egyre megy, hiszen nyelvet tanulni nem könnyű feladat, még annak sem, akinek van hozzá érzéke. Érzék, mert hogy a hozzáértő szakemberek is előszeretettel hangoztatják, hogy e nélkül az egész tanulás mit sem ér. Persze, ez nem vigasztal senkit, hiszen ma diplomát csak az kaphat a kezébe, aki ezen képességeiről is megszerzi azt a bizonyos bizonyítványt.

A legtöbb ember csak nehezen, hosszas rábeszélés, és magát meggyőzés után képes arra, hogy hozzáfogjon a nyelvtanulásnak. A kifogásoknak persze se szeri, se száma: nincs időm, nincs nyelvérzékem, nehéz a nyelv, egyszóval ha ilyenekkel győzködjük a saját kis egonkat, biztos a kudarc, s nincs értelme meglepődni azon, hogy nem érünk el sikereket az adott nyelv elsajátításában. Pedig minél több nyelven tud megszólalni az ember, annál több lábon áll meg a világban. 

Legalábbis ilyen és ehhez hasonlókat szoktak mondani, amikor valakit arról próbálnak meggyőzni, hogy milyen fontos és hasznos, arról nem is beszélve, hogy elengedhetetlen az idegen nyelvek ismerete és tudása. Na de, mi lehet a baj, hol van a probléma gyökere elásva? Tény és való, hogy vannak olyan szempontok, amelyek hangoztatása és követése, egyértelműen negatív irányba terelik a tanulni vágyókat.

Ezek a következők lehetnek: a megfelelő motiváció hiánya, vagyis nehéz úgy egy nyelvet elsajátítani, hogy az embernek nincs valami fajta érzelmi kötődése az adott országhoz, vagy annak kultúrájával kapcsolatban. Gyakori eset, hogy az ember hosszú éveket tölt egy idegen nyelv elsajátításával, s valahogy mégsem ér el igazi sikereket. Ezen akadály leküzdésére megoldást jelenthet az, ha már a tanulás elején eldönti és felvázolja magának az ember, hogy milyen célt, szintet szeretne elérni a nyelvtanulásban. 

Minden nehéz és kihívásokkal teli feladat előtt, érdemes ráhangolódni a dologra. Ennek elmulasztása szintén gyakori hibaként vethető fel a nyelvtanulás folyamatában. Ráhangolódni pedig úgy lehet, ha az ember mondjuk előtte a kedvenc zenéjét hallgatja, vagy beszerez egy-két olyan idegen nyelvű újságot vagy folyóiratot, amiben színes képek és érdekes cikkek vannak.  Ezek olvasgatása, persze nem mindjárt a vezércikkel és politikai témával kell kezdeni, szóval ezek olvasgatása, segíthet a nyelvórákra, a nyelvtanulásra történő ráhangolódásban.  

Vagy ha szívesebb nézünk tévét, válasszuk az idegen nyelvű csatornákat, s ott is inkább a sorozatokat nézzük a hírműsorok helyett, hiszen számtalan érdekes kifejezéssel találkozhatunk a Fernando, Jose, Rosalinda, és szeretlek kifejezések között, akár csak a hazai csatornákon látható szappanoperákban.  Érdemes még megemlíteni a nyelvtanulás nehézségeként a hiányos szókincs okozta problémákat, ami gyakran annak okán áll elő, hogy ritkán használunk különböző kifejezéseket, s éppen ezért ezek könnyen feledésbe merülnek, vagyis érdemes ezeket különböző módszerekkel életben tartani. Ehhez készíthetünk különböző szókártyákat, vagy vehetünk magunknak egynyelvű szótárat.

S végül de nem utolsó sorban, a legnagyobb probléma az unalom a nyelvtanulásban.  Unom, unom, és megint csak unom, nincs kedvem, fáradt vagyok, és ezért nem ülök neki a nyelvtanulásnak. Na, ha számodra is ismerős a fentiekben elhangzott mondat, akkor itt az idő, hogy hatékonyan lépj fel, s tegyél valami olyat, amivel ezek a problémák leküzdhetővé válnak. Például, olvasgass érdekes idegen nyelvi internetes oldalakat, vagy hallgasd a kedvenc zenédet, hiszen nem is gondolnád, hogy milyen hasznos és egy szórakoztató eleme ez a nyelvtanulásnak.  Ha fentiekben említett helyzet közül valamelyik is ismerős számodra, tégy ellene, s ne feledd minden helyzetnek van megoldása.

Sulinet a Pinteresten!