A módszer
A globális szimulációt a francia mint idegen nyelv tanításának módszertanában dolgozták ki. Ez egy drámajátékon alapuló nyelvtanítási módszer. A lényege, hogy a tanár és a diákok közösen egy valós elemekre épülő képzelt világot alakítanak ki, amelynek fokozatosan minél több elemét megjelenítik. A diákok a világban élő szereplők, és a tanórákon a szerepükbe lépnek, így játékosan használva és elmélyítve nyelvtudásukat. Az ismeretlen szavakra és nyelvtani alakokra a tanár külön kitér, hiszen a nyelvtanítás áll a középpontban. Ez a fiktív világ lehet általános témájú: például cirkusz, társasház, szálloda, történelmi esemény vagy regény. Lehet szakmai témájú is, például nagyvállalat, hajótársaság, stb, ilyenkor a téma egy szaknyelvet mélyít el, tehát a tanárnak szaknyelvi tudásra is szüksége van. Mivel egy ilyen folyamathoz már kicsit magasabb szintű nyelvtudásra van szükség, az idegen nyelvet az iskolában legalább harmadik éve tanulók számára ajánlják.
Felépítés
A globális szimulációt a tanórán akár heteken, vagy 2-3 hónapon keresztül is alkalmazhatja a tanár (ilyenkor pl. heti 1-2 órát szánhat erre a célra), de lehet egy 1-2 órás foglalkozás keretein belül is alkalmazni. Utóbbi esetben természetesen sokkal kevesebb terület fejleszthető, mozgatható meg, de egy játékosan fejlesztő óraként is értelmezhető.
A szimuláció négy szakaszon keresztül valósul meg. Az első a kontextusépítés, azaz a helyszín megtervezése: a meghatározott kontextust a lehető legrészletesebben körülírják, elemzik, megjelenítik. Ebbe a szakaszba sokféle fejlesztő drámajáték bevonható. Például, ha a helyszín egy tengeri hajó, a diákok élő szoborként – egyik társuk „szobrászkodása” mellett – megjeleníthetik a helyszínt, lehajló hátaik a tenger hullámait formázzák, mások álló helyzetben, karjukat fölfele nyújtva a hajó formáját alakítják ki. De jól alkalmazhatók az érzékelésre irányuló játékok is, melyek során érzékeljük, majd leírjuk a helyszínt. Ha több tanórát szánunk erre a szakaszra, akkor nagyon részletes lehet a helyszín leírása, hogy minél több területet fejlesszünk.
A második szakasz a helyszín belakása. A helyszín már mindenkinek élénken él a képzeletében, most következik a szereposztás. Minden diák szerepbe lép. Szerencsés olyan kontextust választani, amelynek szereplőszáma nem megszabott, és ahova a diákok maguk kitalálhatják a szerepeket. Így szabadon engedhetik a fantáziájukat, és esetleg olyan nyelvi eszközökre is ki kell térni, ami a tanárnak egyébként nem jutott volna eszébe. Ebben a szakaszban a diákok megtalálják a szerepüket és a helyüket a környezetben. Szó esik mindenkinek a funkciójáról és egymáshoz való viszonyáról, és ezeket is drámajátékok segítségével ábrázolják. A szereplésre fogékonyabbak karaktert is adhatnak szerepüknek.
A következő szakasz az események szakasza. A megismert helyszínen és viszonyok között megtörténik a cselekmény. Ennek is sokféle változata lehet, például megadhatunk egy ismert történetet is, de talán több lehetőséget rejt a játék, ha az eseménysor kialakításában is a diákok képzelőerejére támaszkodunk. Több héten át tartó szimuláció esetén lehet egy folytatásos, sorozatszerű történet (jó ötlet például egy fiktív szappanopera létrehozása, ami egy speciális környezethez is köthető), ahol hétről hétre alakul a cselekmény. Ebben a szakaszban már improvizációs játékokat is bevonhatunk, sőt, a cselekmény alakulását ezekre is alapozhatjuk.
A negyedik szakasz a záró játék. Az előző szakaszokban lezajlott eseményeket értelmezzük, lezárjuk. A drámajátékok végén mindig van egy visszacsatoló, lezáró szakasz, amikor a diákok tudatosítják, megbeszélik a tapasztalatokat és a fejlődésüket. A záró játék visszacsatol az egész munkafolyamatra és értelmezi azt. A kontextust visszahelyezhetjük a tanterembe: például a folyamat során emlékezetes eseményeket, játékokat feleleveníthetjük, és az arra való reakciókra építhetjük a játékot. A záró játék után is szükséges magának a játéknak és az egész folyamatnak az értelmezése. Természetesen a nyelvórán ilyenkor a tanult nyelvi eszközöket is átismételjük.
Fejlesztő hatások
Mivel a folyamat elejétől végéig idegen nyelven zajlik, a nyelvi készségeket rendkívül hatékonyan fejleszti a módszer. A szókincs, a hallott szövegértés, a beszédkészség, de akár az íráskészség is jól fejleszthető vele. A világról levő ismereteink bővülnek. A közös munka és problémamegoldás a szociális, kooperációs készséget is fejleszti. A drámajátékok bevonása nem csak izgalmasabbá teszi ezt a folyamatot a tanár és a diákok számára is, hanem személyiségfejlesztő hatása is van: a diákok bátrabban és ügyesebben lépnek interakcióba, jobban tudják kezelni a konfliktusokat, fejlődik önbizalmuk és improvizációs készségeik. A drámajátékok alkalmazása fejleszti az önismeretet, hiszen eddig ismeretlen szituációkban próbálhatják ki magukat és mutathatják meg képességeiket.
Nyelvtanulásban ösztönzőleg hathat, hiszen a tantermi, mesterséges környezetből „kiszakadva”, a képzelt világban létrejövő szituációkban valós kommunikációra használják a nyelvet. Ennek a világnak és a szerepeknek köszönhetően a diákok számára a folyamat élvezetes, játékos, és egyben emlékezetes is. Ezáltal nem csak nyelvtudásuk, hanem az idegen nyelv iránti motivációjuk is fejlődhet. A diák jó eséllyel belefeledkezik a játékba, és szinte észre sem veszi, hogy idegen nyelven gondolkodik, kommunikál, a mesterségesen megteremtett idegen nyelvi környezetben ugyanis csak így boldogulhat. Ebben rejlik a globális szimuláció ereje és hatékonysága.
További érdekes oldalak:
Ónodi-Szabó Lenke cikke
