Bevezető gondolatok

Amikor a kommunikáció során a nyelvet használjuk, nagy általánosságban azt mondhatjuk, hogy információt cserélünk; a közlésfolyamat funkciója tehát az információcsere. Az adat, az információ azonban rendkívül elvont, általános fogalom, és egy-egy adott beszédhelyzetben más és más alakban ölthet testet (vagyis nyelvi formát). Lássunk egy valamivel ugyan árnyaltabb, de azért még mindig meglehetősen általános csoportosítást a kommunikatív funkciókat illetően!

A tétel kifejtése

Miért, mi célból kommunikálunk? Hogy tájékoztassunk valakit valamiről, amivel kapcsolatban mi többet tudunk. Vagy hogy ilyen módon adjuk tudtára a világra, hogy érezzük magunkat, hogyan viszonyulunk a világ bizonyos dolgaihoz. Vagy hogy valakit cselekvésre késztessünk. Ez a kommunikáció három alapvető funkciója: a tájékoztató, a kifejező, és a felhívó.

Ezeket kiegészíthetjük három másik funkcióval, amelyek szintén nagyban befolyásolják üzenetközlési szándékunkat. Van, hogy közléseink célja a kapcsolat megteremtése vagy fenntartása, van, hogy értelmezünk egy korábbi nyelvi megnyilatkozást, és van, amikor a kommunikáció nem másért, mint a szórakozásért, a szépérzékre gyakorolt hatásért jön létre. A kiegészítő funkciók tehát a kapcsolatépítő és -tartó, az értelmező és az esztétikai.

Az alapfunkciók

Vegyük szemügyre az alapvető funkciókat! Nap mint nap állítjuk kommunikációnkat egyikük vagy másikuk szolgálatába. Az iskolából hazatérvén elmondjuk szüleinknek, mi történt aznap; államfőként telefonon egyeztetünk egy másik állam fejével, hogyan lenne érdemes összehangolnunk a gazdasági érdekeket; a szülővárosunkban útbaigazítjuk a nehezen boldoguló turistákat. A tájékoztató funkció talán a legáltalánosabb cél, amire a nyelvet használjuk. Itt információtöbblet van, ott információhiány, hát törekedjünk a hiány megszüntetésére!

De nem minden esetben a többlet vagy a hiány motiválja információcserénket. Olykor szeretnénk a világ tudtára hozni, hogy ingerültek vagyunk egy teljesen fölöslegesen teljesítendő feladat miatt, vagy éppen örülünk annak, hogy viszontlátunk egy régi ismerőst: vagyis gondolatainkat, érzéseinket projektáljuk, hogy ily módon környezetünk teljesebb képet alkothasson rólunk. Ebben segít a kifejező funkció: nyelvileg is képesek vagyunk „belső” tartalmak átadására.

A harmadik alapfunkció, a felhívó neve esetleg félrevezető is lehet: nem azt jelenti, hogy felhívjuk valakinek a figyelmét valamire – ez a tájékoztató funkció körébe tartozik –, hanem azt, hogy cselekvésre szólítunk (hívunk) fel valakit. Például amikor vacsoránál elkérjük a sót, a metrómegállóban bemondják, hogy hagyjuk el a biztonsági sávot (a megfelelő irányba), vagy szomszédjaink udvariasan megkérdik, hogy nem tudnánk-e esetleg egy kicsit lejjebb halkítani a zenét így éjfél felé – nos, ilyen esetekben a felhívó funkció kerül előtérbe.

A kiegészítő funkciók

Számos olyan élethelyzetet tudunk azonban említeni, amikor a fenti funkciók nem vagy csak részben érvényesülnek, és mégis kommunikálunk. Az ismerősök találkozásánál jellemző „Hogy vagy?” kérdés például gyakran nem valódi információkérő gesztus, hanem egyszerűen arra szolgál, hogy valahogy elkezdjük a beszélgetést; ebben az esetben a kapcsolatépítő vagy fatikus funkciót aknáztuk ki, mint például akkor is, amikor üdvözlünk valakit vagy elbúcsúzunk valakitől, de akkor is, amikor a nehezen alakuló beszélgetés közben az időjárást dicsérjük vagy marasztaljuk el.

A tájékoztató funkcióval rokon a kommunikáció értelmező funkciója, amikor magáról a nyelvről beszélünk. Ezt a funkciót, amelyet metanyelvinek is szoktak nevezni, szintén sokan félreértik. A nyelvről való beszéden nem az angol nyelv szépségeiről való diskurálást értjük, hanem egy korábban elhangzott (leírt stb.) megnyilvánulás nyelvi formájára adott reflexiót. Például amikor ír ismerősünket megkérdezzük egy általa alkalmazott (de általunk nem ismert) kifejezés jelentése felől. Vagy amikor átfogalmazunk egy kérdést, hogy így jobban érthetővé váljék címzettjeink számára. Az értelmező funkció a kommunikációs folyamatban nem az üzenetre, hanem a kódra irányul.

Végül az esztétikai vagy poétikai funkció szintén nagyon fontos kommunikációs jellegzetesség; Horatius Ars poeticájában részben erre hívja föl a figyelmet, amikor arról beszél, hogy a költészet szerepe a tanítás és a gyönyörködtetés – adjon információt, tájékoztasson, de mindeközben hasson esztétikai érzékünkre is, legyen élvezetes! A versek, illetve a szépirodalmi művek általában jó példák a poétikai funkció érvényesülésére. De erről van szó akkor is, amikor egy gondolatot olyan frappánsan, elegánsan fogalmaz meg valaki, hogy átvesszük tőle a használt kifejezését, annyira megtetszik nekünk. Egy koncerten a színtiszta esztétikai élményt tapasztalhatjuk meg…

…illetve tapasztalhatnánk meg, ha egy efféle alkalommal a kommunikáció minden egyéb funkcióját „le tudnánk nullázni”. Ám az esetek többségében nem erről van szó. A koncerten a mellettünk ülő tájékoztat arról, hogy a gitáros, nahát, bal kézzel penget, eközben kifejezi csodálkozását is, a mögöttünk álló/ülő megkér minket, hogy kissé hajoljunk félre, mert nem látja rendesen a zenészeket; eközben valahonnan elölről kiszúr minket egy régi ismerősünk, köszön nekünk, és mond is valamit, amit a hangos zene miatt nem értünk, visszakérdezünk… A közlésfolyamat funkciói rendszerint nem tisztán, elkülöníthetően érvényesülnek, hanem egyszerre, kompakt élményként.

A tétel összegző leírása

A kommunikáció funkciója tehát többféle is lehet, noha az egyes funkciók gyakran összefonódva, együtt jelentkeznek. A tájékoztató, a kifejező és a felhívó funkción kívül lépten-nyomon tetten érhetjük a közlésfolyamat fatikus, metanyelvi és poétikai funkcióit is.

Kerek Roland cikke