Érettségi tételek 2014 - A közlésfolyamat nem nyelvi kifejezőeszközei
2014/03/18 19:05
6965 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Az emberi kommunikáció, vagyis közlésfolyamat rendkívül összetett. Amellett, hogy szavakkal, mondatokkal nyelvileg, azaz verbálisan fejezzük ki magunkat, rengeteg olyan jelet használunk, amelyek nem a nyelvi kifejezésmód körébe tartoznak. Ezeket nevezzük összefoglalóan nem nyelvi vagy nem verbális (esetleg nonverbális) kifejezőeszközöknek.

nonverbal-communication-horizontal

A tétel kifejtése

„Milyen jó, hogy újra itt vagyunk” – talán közhelyszámba megy arról szólni, hogy ezt az egyszerű közlést milyen sokféleképpen értelmezhetjük. Mondhatjuk őszintén, lehetünk ironikusak, gépiesek, unottak, sértőek, pimaszak, kimértek, visszautasítóak. Miből következik a beszélő szándékának vagy a befogadóra gyakorolt hatásnak ez a sokfélesége? A nyelvi elemek és szabályok itt nem sietnek a segítségünkre: pusztán a verbális közlésből legfeljebb arra következtethetünk, hogy mi lehet e mondatnak a tipikus üzenete, vagy a befogadóra tett tipikus hatása. Amellett azonban, hogy e szavak különféle kontextusban mást és mást jelenthetnek, egyazon szituációban is változik az üzenet, ha például felvont szemöldökkel vagy eltúlzott hangsúlyozással vagy magyarázó kézmozdulatokkal vagy a földig meghajolva nyilvánulunk meg. Figyeljük meg: az előző mondatban a hogyan? kérdésre válaszoló elemeket halmoztunk (például: eltúlzott hangsúlyozással), nyelvi megnyilvánulásunk módjára utalva. Ezek a jelenségek szervesen, elválaszthatatlanul hozzátartoznak verbális közléseinkhez, és együttesen határozzák meg az információ tartalmát. Vegyük őket szemügyre egyenként!

A tekintet és a szemkontaktus. A szem a lélek tükre – hangzik a közmondás. Pusztán a szemünkkel (vagyis a szemünket, a szempillánkat mozgató izmokkal) viszonyulások és érzelmek egész skáláját tudjuk kifejezni. Ki ne tudná, milyen az, ha hideg tekintettel merednek rá, vagy ha forró pillantásokat vált vele valaki. Az is fontos különbség, ha a szemébe nézünk annak, akihez beszélünk, vagy nem. A tekintet alapvető kapcsolatteremtő eszköz: ezt nagyon jól bizonyítja az a tapasztalatunk, hogy ha véletlenül a kapcsolatteremtés szándéka nélkül felejtjük valakin a tekintetünket például tömegközlekedés során, az kínos pillanatokat okozhat mind a nézőnek, mind a nézettnek.

A mimika vagy arckifejezés. Arcunk is rendkívül összetett jelzőműszer: homlokunk, szemünk környéke, orrunk, szánk, mindenféle arcizmaink mozgása sokféle információ hordozója lehet. Ráncoljuk a homlokunkat, ha rosszallunk valamit, de akkor is, ha koncentrálunk valamire. Undorodva grimaszt vágunk, vagy csalódottan lebiggyesztjük az ajkunkat beszéd közben (is). Van néhány olyan arckifejezés, amelynek a jelentése globális: az előbb említett undoron kívül a félelem, az öröm, a szomorúság, a meglepettség és a harag jelzései univerzálisak, kultúrától függetlenül felismerhetők.

A gesztusok. Mondanivalónkat gyakran kísérjük kézmozdulatokkal, gesztusokkal. Időnként kezünkkel is „lerajzoljuk”, amit mondunk: ezt nevezzük illusztratív gesztusnak. Például ha egy gondolatmenet egész mivoltára utalunk, két tenyerünkkel gömböt formálunk; itt a gesztus mint jelentő és a ’gömb, kerek, egész’ mint jelentett közötti kapcsolatot a hasonlóság teremti meg. Egészen másfajta kézmozdulat a katolikus ikonokon ábrázolt alakok feltartott hüvelyk- és mutatóujja vagy a felfelé tartott hüvelykujj mint a beleegyezés jele: ezek a mozdulatok inkább közmegegyezéses módon jelentenek valamit; emblematikus gesztusok.

Kézmozdulatainknak egy jó része azonban ösztönös: amikor feszülten ökölbe szorítjuk a kezünket, vagy tenyerünkkel takarjuk szemünket a veszély elől, akkor önkéntelen gesztusokat teszünk.

A testtartás. Sok mindenről árulkodik az, hogy mondandónkat milyen testhelyzetben adjuk elő. Egészen mást üzenünk azzal, ha tárgyalás közben felrakjuk lábunkat az asztalra, mintha egyenes tartással ülünk partnerünkkel szemben. Bizonyos szituációhoz kötődő testtartásunkat normák szabályozzák, amelyek azokban a közösségekben alakultak ki, amelyekbe tartozunk. A többes szám indokolt: más testtartás-szabályokat „hozhatunk” otthonról, mint amilyeneket az iskolában tanulunk. Kultúrafüggő testtartás például a magyar Himnusz állva hallgatása. De mindezen csoportokhoz kötődő normák mellett természetesen vannak az egyénre jellemző testtartási minták is.

A térközszabályozás. Amikor beszélünk valakivel, igen beszédes, milyen közel helyezkedünk hozzá képest a beszéd pillanatában. A közelség egyszersmind bizalmat, intimitást is jelent, ezért ódzkodnak sokan attól, ha idegenek túl közel állva beszélnek hozzájuk. Ismerhetjük még a „betartja a három lépés távolságot” kifejezést, amit képes értelemben szoktunk használni, és azt jelenti: nem engedi, hogy átlépje a bizalmas beszélgetés határát. Ha valaki fél méternél közelebb jön hozzánk, akkor belép az intim zónánkba: ez rendkívül közeli, bizalmas kapcsolatok távolsága; ennél távolabb, kb. 130 cm-ig terjed a személyes zóna, amelyet közeli ismerőseinknek „tartunk fenn”. A társas zóna 3-4 méteres távolságát a személytelenebb kapcsolatok esetében tartjuk, és ennél még távolabbi a nyilvános zóna, például egy ünnepi beszéd során. Természetesen e zónák általánosítás eredményei, és bizonyos tipikus szituációkhoz kötődnek. Érdekes azonban belegondolni, hogy például egy sietős hétfő reggel, miközben a villamoson utazunk munkahelyünk vagy iskolánk felé, hányan vannak éppen benne az intim zónánkban, és ez milyen hatással van ránk…

A szövegfonetikai eszközök. Miközben beszélünk, mondandónk bizonyos részeit hangsúlyozzuk, mondatainkat időnként mélyen kezdjük és magasan fejezzük be (vagy éppen fordítva), esetleg kisebb-nagyobb szünetekkel tagoljuk (vagy tesszük töredezetté) megnyilvánulásainkat. Az úgynevezett mondatfonetikai eszközök, például a hangszín, a hanglejtés, a szünet, a hangsúlyozás, a beszédtempó néha szinte észrevétlenül árnyalják a verbális tartalom jelentését, nem ritkán ellentétébe fordítva azt. Amikor valaki például egyértelművé kívánja tenni mondanivalója ironikus mivoltát, az olyan – alapvetően derűs hangvételű – közléseket, mint például a példaként már fentebb említett „Milyen jó, hogy újra itt vagyunk” mondatot mondhatja színtelenül, mindenféle hangtónus nélkül, vagy éppen eltúlzott dallamossággal is: mindkettő meg fogja változtatni az alapvető nyelvi jelentést.

A tétel összegző leírása

A közlésfolyamat nem nyelvi kifejezőeszközeit tehát hat nagyobb kategóriába sorolhatjuk: a tekintet, a mimika, a gesztusok, a testtartás, a térközszabályozás, valamint a szövegfonetikai eszközök köreibe. Ezek a jelzések rendszerint nem külön, hanem egymáshoz (illetve a beszédhez) kapcsolódva jelentkeznek és határozzák meg különféle kódonként az üzenet tartalmát. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy mindezidáig főként a hangzó szövegre koncentráltunk; írásban a nem verbális kifejezésmódok nagy része egyáltalán nem jelentkezik, azonban a mondatfonetikai eszközök egy részét jelöljük szövegeinkben: erre használjuk az írásjeleket.

Kerek Roland

Tananyagot ajánlunk

Fejleszd a szókincsed!

Készülj a nyelvvizsgára!

Sulinet a Pinteresten!