A tétel kifejtése
Kétféle hangtörvényről beszélhetünk: magán- és mássalhangzótörvényekről.
Hangrend. A magánhangzók szavakon belüli harmóniáját hangrendnek nevezzük. A hangrend szempontjából három kategóriába sorolhatjuk a szavakat: magas, mély és vegyes hangrendűek lehetnek. A magas hangrendű szavak csak elöl képzett (magas) magánhangzót (tehát e-t, é-t, i-t, í-t, ö-t, ő-t, ü-t vagy ű-t) tartalmaznak, például a fecske, a törzs vagy a mély szavaink. A mély hangrendű szavak ezzel szemben kizárólag hátul képzett (vagyis mély) magánhangzókat (tehát a-t, á-t, o-t, ó-t, u-t vagy ú-t) tartalmaznak, mint a tolat, a háború vagy a magas szavak. A magyar szavak többsége vagy magas, vagy mély hangrendű, de sok olyan példát is találunk, amelyek mély és magas magánhangzókat egyaránt tartalmaznak, például a csillag, a piros vagy az ital szavak – ezeket nevezzük vegyes hangrendűeknek. A hangrend nem vonatkozik az összetett szavakra, illetve az idegen eredetűekre.
Illeszkedés. Vannak olyan toldalékok, amelyek az alapszó magánhangzóinak jellege alapján többfélék lehetnek: nyaralni megyünk a Balatonra, de közben betérünk Érdre; végül megérkezünk a nyaralónkhoz, lemegyünk a vízhez, de nem felejtünk el szatyrot vinni a törülközőhöz. Ezt a hangtörvényt nevezzük illeszkedésnek: magas hangrendű szavakhoz a magas hangrendű toldalékváltozat járul: Érdre, könyvbe; a mély hangrendű szavakhoz pedig a hasonlóan mély hangrendű változat: Balatonra, ablakba. A kétalakú toldalékok (-ra, -re, -ban, -ben, -ba, -be, -ból, -ből, -tól, -től stb.) magas és mély hangrendű változattal rendelkeznek, míg a háromalakúak (-hoz, -hez, -höz; -on, -en, -ön) az ajakműködés szerint is illeszkednek: torhoz, de: tőrhöz. Vannak olyan szavaink is, amelyekhez látszólag ellentmondásos módon illeszkedik a toldalék: hídhoz (nem pedig *hídhez); író (nem pedig *írő). Ezeknek az „anomáliáknak” nyelvtörténeti okai lehetnek: a szóalakok régebbi formájukban a maitól eltérő hangrendű magánhangzót tartalmazhattak, és az illeszkedés törvénye nem követte a hangváltozást.
A vegyes hangrendű szavak esetében a toldalékolás többféle lehet. Vannak köztük ingadozó toldalékolású szavak (Ágnesnek vagy Ágnesnak; Athénbe vagy Athénba); és vannak olyan vegyes hangrendűek, amelyek csak magas vagy csak mély hangrendű toldalékot kapnak: parlamentbe, illetve tapétához.
Hiátustörvény. A harmadik magánhangzótörvény a hiátustörvény. Ha két magánhangzó között hiátus, vagyis hangűr támad, azt igyekezzük beszélőként megszüntetni. Olyan esetekben fordul ez elő, amikor a két egymást követő hang különböző hangrendű: tea, hiátus, leány,reám (a műút vagy az alááll alakok hiába tartalmaznak egymás után következő magánhangzót, nem érvényesül bennük a hiátustörvény). A hiátus feloldása kétféleképpen lehetséges: vagy betoldódik egy mássalhangzó (hiátustöltő hang) a magánhangzók közé ([teja], [hijátus]), vagy kiesik az egyik magánhangzó ([lány], [rám]).
A mássalhangzótörvények akkor fejtik ki hatásukat, amikor két vagy több mássalhangzó találkozik egymással. Ilyenkor vagy nem történik semmi (tehát nem érvényesül semmilyen hangtörvény), vagy hasonulás, összeolvadás, rövidülés, kiesés, esetleg nyúlás történik.
A hasonulás során az egyik mássalhangzó részben vagy egészében átveszi a mellette álló hang képzési jegyeit. Teljes hasonulás történik például a v-től különböző mássalhangzóra végződő főnevek –val/-vel ragos alakjai esetében: kalap + -val = kalappal – ebben az esetben a minőségi változást írásban is jelöljük: ez az írásban jelölt teljes hasonulás. Más esetben azonban nem jelöljük a változás tényét: a maradtak [marattak] alak az írásban nem jelölt teljes hasonulásra példa.
Amikor az egyik mássalhangzó csak egyetlen képzési jegyében válik hasonlóvá a másikhoz, részleges hasonulásról beszélünk. Az azonban [azomban] alakban a n foghang átalakul a b-hez hasonlóan ajakhanggá, m-mé, tehát a képzési helye változik meg (a képzés helye szerinti részleges hasonulás); az alakban [alagban] alakban azonban a zöngés b hang az előtte álló zöngétlen k hangnak nem a képzési helyét, hanem a zöngésségét változtatja meg, és így lesz belőle zöngés g hang (zöngésség szerinti részleges hasonulás).
A hasonulás hathat előrefelé (kalappal) és hátrafelé (maradtak). Az az + val = avval/azzal alakpár kivételes példája annak, hogy a hasonulás akár minkét irányban is működhet.
Az összeolvadás során két vagy több egymást követő mássalhangzóból a kiejtésben egy harmadik keletkezik: látja = [láttya]; tetszik [teccik]; fáradság = [fáraccság]. Ilyenkor általában egy zár- és egy réshang kerül egymás mellé, belőlük pedig egy zár-rés hang keletkezik (ty, c, cs stb.).
Rövidülés esetén egy hosszú és egy rövid mássalhangzó kerül egymás mellé, és a kiejtéskor a hosszú hangzó megrövidül: hallgat [halgat], otthon [othon].
Kiesés akkor történik, amikor három egymást követő mássalhangzó közül a másodikat nem ejtjük: mondta [monta], rendtartás [rentartás].
A nyúlás jelenségét akkor figyelhetjük meg, ha két magánhangzó között a mássalhangzó ejtésben megnyúlik: kisebb [kissebb], egyes [eggyes].
A fenti egyszerű és könnyen átlátható példák után végül lássunk néhány olyat is, amelyekben egyszerre több mássalhangzótörvény is érvényesül:
- ébresztget [ébrezget]: az ébreszt ige két zöngétlen mássalhangzóra végződik, a -get gyakorítóképző pedig zöngés mássalhangzóval kezdődik. Lássuk, mi történik: a kiejtés során kiesik a t hang, azonban így a sz hang közvetlenül a g mellé kerül, és zöngéssé válik. Itt tehát kiesésről és zöngésség szerinti részleges hasonulásról egyaránt beszélhetünk. Ugyanezt figyelhetjük meg a fáradtság [fáraccság] esetében, csak itt zöngétlenedés történik.
- mindnyájan [minnyájan]: itt is nyilvánvalóan történik egy kiesés (a d hullik ki), de egyszersmind a ny is „bekebelezi”, vagyis teljesen magához hasonítja a n-t; itt azonban nem a zöngésség, hanem a képzés helye változik meg (a n foghangból ny szájpadláshang válik).
A tétel összegző leírása
A beszédfolyamatban egymásra ható hangok hangtörvények szerint alkalmazkodnak egymáshoz. A magánhangzók hangtörvényei a hangrend, az illeszkedés és a hiátustörvény, a mássalhangzóké a hasonulás, az összeolvadás, a rövidülés, a kiesés és a nyúlás.
Kerek Roland
