Szerkezetünk alapján a mondatokat két nagy kategóriába soroljuk: az egyszerű és az összetett mondatok körébe. Az utóbbi körbe azok a mondatok kerülnek, amelyeknek egynél több tagmondatból állnak. Az összetett mondatok további két típusa mellérendelő és az alárendelő összetett mondatok csoportja. A cikk ez utóbbi csoporttal foglalkozik részletesen.
A tétel kifejtése
Hogyha az összetett mondat két tagmondata között a viszony alárendelő, akkor a tagmondatokat vagy főmondatnak, vagy mellékmondatnak hívjuk. A mellékmondatnak az a szerepe, hogy kifejtse a főmondat egyik mondatrészét, amely lehet alany, állítmány, tárgy, határozó vagy jelző. De hogyan dönthető el egyáltalán, hogy melyik a fő- és melyik a mellékmondat? A kérdés megválaszolásához lássunk egy példamondatot:
(1) Azt hiszem, most már elindulhatunk.
Az (1) összetett mondat elemzését kezdjük a tagmondatok megállapításával. A két tagmondat (Azt hiszem és most már elindulhatunk) elkülöníthető, hiszen külön predikatív (alany-állítmányi) szerkezettel rendelkeznek; a tagmondathatárt vesszővel jelöljük. Most meg kell állapítanunk, hogy melyik az a mondatrész, amelyet a mellékmondat kifejt: ehhez keressük meg az utalószót. Az utalószó mindig mutató névmás (vagy névmási határozószó, például itt, ott, ekkor, akkor stb.). Példamondatunkban az utalószó a mondatkezdő Azt főnévi mutató névmás, mondatbeli szerepe pedig tárgy. Tehát megállapítottuk, hogy a főmondatunk az első tagmondat, a mellékmondatunk pedig a második, sőt azt is, hogy tárgyi alárendeléssel van dolguk. Elemzésünket árnyaljuk azzal, hogy a mondatot kiegészítjük a mellékmondatok jellemző alkotóelemével, a kötőszóval. (Mivel kötőszó nem szerepel a mondatban, beillesztünk egy logikailag odaillő elemet – máskor egyébként az utalószó hiányzik a mondatból, azt is „odaértjük”, kiegészítvén vele mondatot az elemzés érdekében.) A kötőszóval kiegészített mondat így hangzik:
(1a) Azt hiszem, [hogy] most már elindulhatunk.
A kötőszó jelen esetben a hogy, azonban a vonatkozó névmások és névmási határozószók (aki, amilyen, ameddig, ahol stb.), illetve a mint szintén tipikus kötőszók.
Az összetett mondat tagmondatainak sorrendje háromféle lehet:
(1a) egyenes, ilyenkor a főmondat megelőzi a mellékmondatot; mint az (1)-es példában.
(1b) fordított, ilyenkor a mellékmondat előzi meg a főmondatot: Most már elindulhatunk, azt hiszem.
(1c) megszakított, ilyenkor az egyik tagmondat a másikba ékelődik: Most már, azt hiszem, elindulhatunk.
Fontos, hogy az efféle beékelődéseknél se feledkezzünk el az írásjelhasználattól, mert az megnehezítheti a megértést. A tagmondatokat egyébként a vesszőn kívül más írásjelek is elválaszthatják, például gondolatjel, pontosvessző, kettőspont vagy zárójel.
Az alárendelő összetett mondatok a kifejtett főmondati mondatrész szerint annyifélék lehetnek, ahány mondatrész van. Az (1) példában a tárgy volt a kifejtett mondatrész. Lássunk néhány példát alanyi, állítmányi, határozói és jelzői alárendelésre:
(2) „Csak az jöjjön katonának, aki ilyet szeret.” (népdal)
A főmondat az első tagmondat, mert abban található az utalószó (az), a mellékmondat kötőszava pedig az aki. A főmondat utalószava az alany szerepét tölti be (Ki jöjjön? Az.).
(3) „Épen olyan, mint az apja hajdanába…” (Arany János: Toldi estéje - részlet)
A főmondat ismét az első tagmondat, mert abban található az utalószó (olyan), a mellékmondat kötőszava pedig a mint. A főmondat utalószava az állítmány szerepét tölti be (Mit állítok? Olyan.). Érdemes megjegyezni, hogy csak abban az esetben fejezhetjük ki mellékmondattal az állítmányt, ha a névszói vagy névszói-igei. Igei állítmánynak nem lehet utalószava, mivel a mutató névmások és névmási határozószók csak névszókat (főnév, melléknév, számnév), határozószókat és igeneveket képesek helyettesíteni, igéket nem.
(4) „Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.” (József Attila: A Dunánál – részlet)
A főmondat most a második tagmondat, mert azt lehet kiegészíteni utalószóval ([akkor] ők ölelik egymást), a kötőszó a Mikor (ami nem kérdő, hanem vonatkozó névmás (vagy névmási határozószó): az amikor rövidebb alakja). A főmondat utalószava az időhatározó szerepét tölti be (Mikor ölelik? Akkor.).
(5) „Azt a szép, régi asszonyt szeretném látni ismét, / akiben elzárkózott a tünde, lágy kedvesség.” (József Attila: Az a szép, régi asszony - részlet)
A főmondat az első tagmondat, mert az utalószó (Azt) abban található, a mellékmondat kötőszava pedig az akiben. A mondatban a vesszőnek nemcsak az a szerepe, hogy a tagmondatokat elválassza, hanem az is, hogy a halmozott mondatrészeket tagolja (szép, régi – az asszonyt alárendelt jelzői kapcsolatos viszonyban, tünde, lágy – a kedvesség alárendeltjei hasonlóképp). A főmondat utalószava a kijelölő jelző szerepét tölti be (Melyik asszonyt? Azt.).
A mondatrészkifejtés mellett a mellékmondatok gyakran sajátos jelentéstartalmat is kifejeznek:
(6) hasonlító: a (3) példamondat jó példa a hasonlító sajátos jelentéstartalom kifejezésére.
(7) feltételes: „Asszony ölébe ha lehajtom / Nagy, szomorú szatír-fejem: / Emlékezem.” (Ady Endre: Ha fejem lehajtom – részlet) – A feltételes jelentéstartalom mellett időhatározói alárendeléssel van dolgunk (Mikor emlékezem? Akkor, ha lehajtom…).
(8) következményes: Úgy élj, hogy ne legyen mit megbánnod! (általános bölcsesség) – A következményes jelentéstartalom mellett módhatározói alárendelést is megfigyelhetünk (Hogyan élj? Úgy.).
(9) megengedő: „Áll a ház még, bár fogy gazdagsága.” (Vörösmarty Mihály: Szép Ilonka – részlet) – A megengedő jelentéstartalom mellett állandó határozói alárendelést is megfigyelhetünk (Minek ellenére áll a ház? Annak ellenére [hogy fogy a gazdagsága]).
A tétel összegző leírása
Az alárendelő mondatoknak tehát annyi típusa van, ahány féle mondatrész: beszélhetünk alanyi, állítmányi, tárgyi, határozói és jelzői alárendelésről is. A tagmondatok sorrendje lehet egyenes, fordított vagy megszakított, a mellékmondat pedig mondatrészkifejtésen kívül sajátos jelentéstartalmat is kifejezhet.
Kerek Roland
