A Boldog, szomorú dal Kosztolányija
Előzmények
Kosztolányi az 1910-ben kiadott Szegény kisgyermek panaszai c. verseskötetének köszönhette népszerűségét. A szecessziós nyelvezetű, rendkívül harmonikus felépítésű kötet a gyermekkort tekintette az élet legértékesebb korszakának, mert benne a teljességet s a világgal való egységet élhette meg minden ember.
A világra rácsodálkozó gyermek és az egykori önmagára visszatekintő felnőtt kettős szerepe, nézőpontja jelenik meg a kötet darabjaiban. E kettős szempont együtt érvényesül: a gyermek impresszióira a felnőtt tudata válaszol.
A gyermekkor azonban végérvényesen a távolba tűnt, mikor kitört a háború. Bár Kosztolányira már egészen ifjú korától jellemző volt egyfajta felfokozott haláltudat (asztmás rohamai, gyenge idegzete csak elmélyítik) és egy végtelen kíváncsiság a halál titkainak kifürkészésére (mondják, a vágóhidak napi munkájának rendszeres nézője volt), azonban a háború borzalmaira, az első nagy világégésre nem lehetett "felkészülni".
Az első világháború évei hullámvölgyet jelentenek Kosztolányi költészetében.
A Boldog, szomorú dal születése
A háború utáni első kötete (1920), a Kenyér és bor nyitó-, létöszegző verse a Boldog, szomorú dal.
A vers az ifjú- és felnőttkor határára érő költő műve. A háború borzalmai felnőtté és egyben kiábrándulttá tették Kosztolányit. A gyermekkor menedéke egyre távolabb kerül időben tőle, s a gyermekkor álmai, vágyai is mintha együtt távolodnának az emlékekekkel. Kosztolányi ekkor szembesül a szomorú ténnyel: egykori önmagának "kincsei", álmai nem, vagy éppen másképp valósultak meg, mint azt szerette, képzelte volna.
A Boldog, szomorú dal gondolatait, életérzését viszi tovább és hordozzák majd A bús férfi panaszai című 1924-es kötet versei is.
A Boldog szomorú dal című vers elemzése (vázlat)
- Címe: Boldog, szomorú dal
- Apja neve: Kosztolányi Dezső
- Születési ideje: 1917
A vers címe paradoxont rejt. A paradoxon önellentmondáson alapszik: jelen esetben a boldogság és szomorúság látszólag egymást kizáró, egyidejű jelenlétére utal. A paradoxon furcsa sűrítési technikájában és meglepő képzettársításaiban rejlő kifejező és figyelemkeltő erejének köszönhetően első pillanattól megragadja olvasója figyelmét. A paradoxon a meglepetés erejével hat.
Ok a boldogságra:
- kiegyensúlyozott polgári élet ("van gyermekem, van feleségem")
- megállapodottság ( "van kertem")
- jómód ("van egyszerü, jó takaróm is,/telefonom, úti bőröndöm")
- anyagi biztonság ("tárcám van igazi színezüstből,/tollam, ceruzám vígan illan")
- társadalmi megbecsültség ("már sokszor előre köszönnek")
- elismertség ("énekes ifjú fiának/vall engem a vén Magyarország")
Ok a szomorúságra:
- szavakkal meghatározhatatlan hiány ("a kincs")
- sóvárgás ( "gyötrődve, halálba hanyatlón")
- fájó nosztalgia ("úgy ásom a kicset a mélyen")
- nyugtalanság ("de néha megállok az éjen")
A vers szerkezetében is megnyilvánul a címben már felvetett paradoxon. A vers is ellentétező felépítést hordoz. A vers kétharmada (1-28. sor) a boldogságról, míg a maradék egyharmad (29-40. sor) a szomorúságról szól. A "mennyiségi mutatók" azonban csalfák: az élet tarka forgatagában eltűnnek, könnyen szem elöl veszthetők az igazi értékek. A színes kulisszák azonban bármilyen harsányak is, kétes csillogásuk nem pótolhatja az élet igazi csodáit. A több - itt valójában kevesebb. A jómód - tudja, mulandó. A vers kétharmada a révbe jutott, lenyugodott (belenyugodott?!) ember boldogságának hétköznapi kellékeit veszi számba: kert, kamra, takaró, bőrönd, telefon, villany, ezüsttárca, toll, ceruza, pipa, fürdő, tea.
Ironikus/önironikus számadás ez. A jómódú élet komfortja nem helyettesítheti az élet igazi lényegét. Egy színezüst tárca vagy egy elegáns bőrönd nem oldja meg az emberi lét igazi problémáit, csak elfedi azt. Számadása - ő is érzi - nem több jelentéktelen elemek dicsekvő felsorolásánál. Humort rejt, keserű, önironikus humort Kosztolányi verse. A vers utolsó harmadát egy "de" szócska vezeti be, utalva a hangulati váltásra. Az éjszaka töprengő, önmagával szembesülő Kosztolányi képe ismerős lehet más versekből (Hajnali részegség) is. A sötétség elfedi a nappali világ tarkaságát, csábító és elvakító képeit, képzetét. Az éjszakáben szembesülhet önmagával, "önnön "lecsupaszított" énjével az ember.
Kosztolányi éjszaka érti meg: minden földhöz "láncolt" öröm csak "hívság", "hiábavalóság". A valódi értékeket ("s már nem vagyok otthon az égben") elfedő kulissza.A versben mindezt Kosztolányi a "van" és "nincs" szavak szembeállításával is jelzi: tíz "van"-nal áll szemben az egyetlen "nincs" - s mégis milyen fenyegető és szomorú ez a "nincs"! A nincs szóra ráadásul rímel a "kincs", ami így, többszörösen kiemelve a vers kulcsszavává válik. ("mert nincs meg a kincs, mire vágytam")
Ég: szemben a földi (testi, anyagi, halandó) világgal az ég az istenek (halandó anyaghoz nem kötött lények) birodalma. Az ég éteri világa mindig a földöntúli, nem evilági, örökkévaló, ám lelkünkben is ottlakozó boldogság, szépség és idea lakhelye egyben. Az "égi boldogság" kifejezésével találkozunk Csokonainál (Reményhez) és az "égi szép"-pel pedig Vörösmarty költészetében (Csongor és Tünde).
