...nyertes konzorciumának vezetője, a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Óvodája, Általános iskolája, Előkészítő Szakiskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Nevelési Tanácsadója mutatkozik be Kiskőrösről. Kalauzunk az intézmény igazgatója, Radicsné Szerencsés Terézia, aki egyben az EGYMI Egyesület egyik alapítója is.
– A közelmúltban ünnepelték 40 éves fennállásukat. Ez idő alatt a térség meghatározó intézménye lettek, alapítói az EGYMI Egyesületnek, és ma is motorjai az egyesületi munkának. Milyen út vezetett idáig?
Radicsné Szerencsés Terézia: Az általános iskola mellett működő, többszörös összevonású tagozat 1970-ben vált le az anyaiskolától és lett önálló alsó fokú oktatási intézmény Kiskőrösön. A tagozat, majd önálló iskola első tanítója és igazgatója dr. Rónay Edéné gyógypedagógiai tanár-logopédus volt. Az ő irányításával és vezetésével indult el a fejlődés útján a Kiskőrösi Kisegítő Iskola. Az intézmény kezdetben meglehetősen mostoha körülmények között működött: az oktatás összevont osztályokban zajlott két tanteremben délelőtt-délutáni váltással. Összesen négy pedagógus dolgozott.
– A mostoha körülményeket azonban pótolták az intézmény pedagógusainak innovációi…
R. Sz. T.: Igen, a kezdetektől tudatos volt a módszertani építkezés. Ebből az időből elég, ha az országos jelentőségű magnós oktatás alkalmazására emlékezünk, mely az összevont tanulócsoportokban folyó pedagógiai munkát segítette. Már ekkor közelről-távolról jöttek hozzánk tapasztalatokat gyűjteni a gyógypedagógusok. Mára a térségben elismert a Lépésről lépésre program, a projektoktatás, a kooperatív tanulás, a differenciálás és a tanulói portfolió alkalmazása óvodától a 10. osztályig, melynek eredményeként 2009-ben eredményekért SHIBA-díjban részesült az intézmény (e díjat a minőségfejlesztés területén elért kiemelkedő eredményekért lehet elnyerni). Az erőteljesen megnövekedett feladatok új iskolaépület megépítését tették szükségessé, amely 2001-ben meg is valósult. Mára a tanuló, illetve foglalkoztatott gondozottak létszáma meghaladja a 180 főt.
– Visszatekintve az elmúlt 40 évre, milyen külső és belső erők irányították az iskola életében bekövetkezett változásokat?
R. Sz. T.: A belső erőkből az intézmény pedagógusainak az innovatív készségét emelném ki, amellyel új és hatékony módszereket alkalmaztak a sérült gyermekek nevelésében. Külső erők azok az elvárások voltak, amelyeket a szülők és a közvetett partnerek megfogalmaztak és megfogalmaznak a mai napig is. Csak úgy lehetséges ezt a fajta intézménytípust fenntartani, ha mindenki, aki kapcsolatban áll velünk, az elégedett, sőt nagyon elégedett legyen.
– Milyen hatást gyakorolt az iskola szakmai életére az utóbbi évtizedben egyre növekvő pályázati források jelenléte?
R. Sz. T.: Amíg nem álltak rendelkezésre célzott támogatások, addig leginkább saját erőnkből, saját forrásainkból táplálódott a szakmai előbbre jutás. Az első igazán jelentős pályázatok, a PHARE és HEFOP kitágították a világot számunkra. A konzorciumi együttműködés révén szakmailag meghatározóvá váltunk a térségünkben és – büszkén mondhatjuk – az országban. Az utóbbi két nagy megnyert TÁMOP pályázat (3.14., 3.1.6.) tovább erősíti szakmai elismertségünket, de persze további erőfeszítéseket is jelent a folytonos megújulásra. Így saját bőrünkön érezzük az élethosszig tartó tanulás fontosságát, s így tudjuk hitelesen tolmácsolni azt másoknak is.
– A 2006-ban bekövetkezett EGYMI-vé válás hozott-e valamilyen változást az intézmény életében, és ha igen, akkor ez milyen színtereket érintett?
R. Sz. T.: EGYMI-vé pont az előbb említett eredményeink révén váltunk. Szakszolgálatunk már régen és jól működött, de az EGYMI új kihívásokat jelentett. Az integráció segítésében már sok tapasztalattal rendelkezünk, az intézmény talán erről a legismertebb: az elkötelezettségéről. Persze kibővítettük szolgáltatói kosarunkat is. Saját és vásárolt akkreditált képzéseink vannak, amelyeket kínálni tudunk, terápiáinkat már az iskola falain kívül is ismerik. Szülők, családok látogatnak be hozzánk, már rég nem csupán a szokásos iskolai nyitvatartási idő alatt. Közösséget formálunk, hiszen közösségi színtérré alakultunk. Hetente új és új közösségek látogatnak meg bennünket, s ez hetente új és új kihívást jelent.
– Milyen fontosabb célokat tűztek ki a jelenlegi TÁMOP 3.1.6 pályázatuk kapcsán?
R. Sz. T.: Amikor két évvel még a pályázat előtt megalakítottuk az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények Országos Egyesületét, már akkor a hálózat jelent meg szemeink előtt. Nem véletlenül a pókháló az Egyesület emblémája. A pályázat kiváló lehetőséget ad arra, hogy az EGYMI-k behálózzák az országot, s a pályázatunknak tulajdonképpen ez a fő célja, hogy mindenhova, legfőképp a Dél-alföldi régióba, eljussanak a jó módszerek, a hasznos tanácsok, s ezeket egyre többen alkalmazzák és használják.
– Mit gondol arról, hogy 5-10 év múlva mi lehet a gyógypedagógus feladata?
R. Sz. T.: Érezzük, hogy nagy az elvárás a gyógypedagógusok irányába, mintha a tarsolyukban varázspálcát hordoznának. Pedig, s talán ez a jövő gyógypedagógusának képe, egy segítő kéz. Segít gyereknek, szülőnek s kollégának, s mindenkinek aki segítséget kíván s vár, s aki segítségre szorul. S van még tennivalónk elegendő.
