A borzok méhésze
2004/09/30 08:00
3262 megtekintés
A cikk lejárt! Valószínű, hogy már nem aktuális információkat tartalmaz!
Az édesség az állatvilág számos faja számára is ellenállhatatlan vonzerővel bír. A természet egyik legfinomabb ajándéka a méhek készítette méz, aminek az afrikai méhészborz sem tud ellenállni. A veszélyeztetett fajok népes táborába tartozó méhészborzokat sok bajtól mentette már meg a testüket fedő nagyon laza bőr, amiben szinte képesek teljesen megfordulni.

A dél-afrikai hadsereg páncélozott csapatszállító járművét ratelnek nevezték el, minthogy egy nagyon szívós állat tulajdonságait szeretnék a szállítóeszközben viszontlátni. A ratel, az Afrika déli részén használt afrikaans nyelven a ragadozók rendjébe, nyestfélék családjába tartozó méhészborzot jelöli, melyek száma az utóbbi években erősen megcsappant. A méhészborz igazi ínyenc, a mediterrán konyha nagy rajongója, legalábbis a változatos alapanyagokat tekintve ez mindenképp elmondható róla.

Az örök klasszikus Brehm az Állatok világában még azt írja, hogy a méhészborzok Afrikát, Elő-Indiát és Elő-Ázsiát lakják, ez nagyjából ma is igaz, ám élőhelyeik összezsugorodtak és sok helyen már csak elvétve találkozni velük. Ennek többek között az is az oka, hogy a gazdálkodók, ahol csak érik, irtják őket, mert nem veti meg a baromfiudvarok lakóinak húsát.

A tyúkhús iránti vonzalma azonban eltörpül igazi szenvedélye mellett, amit a méz jelent neki. De erre majd később visszatérünk, előbb nézzük, hogyan is néz ki egy ilyen mézrajongó szőrmók: a törzs felülről lapított, hátuk ennek megfelelően széles és lapos, az orra rövid, kis fülei alig látszanak. Szemeik kicsinyek és mélyen fekvők, végtagjaik rövidek, erősek és csupasztalpúak; kézujjaik rendkívül erős karmokkal vannak fölfegyverezve.

Kifejletten hossza valamivel több, mint egy méter, amiből a farok mintegy 25 centiméter. Szőre hosszú és szálkás, homloka, tarkója, nyaka, háta, vállai és farka hamvasszürkék; orra, pofája, füle, nyaka alsó része, melle, hasa és végtagjai feketésbarnák, e két szín között pedig éles a határ. Rendszerint világosszürke elhatároló sáv választja el a háti oldal színét az alsó oldalétól, s foként ez az elhatároló sáv különbözteti meg az afrikai méhészborzot az indiaitól.

A méhészborz a legújabb kutatások szerint csupán egyetlen utódot hoz világra, amelyek többsége még az előtt elpusztul, hogy megérné az ivarérett kort. Párzás idején rendkívül dühösnek és harapósnak mondják, s ilyenkor állítólag az embert is megtámadja és csúnyán összemarja.

Életmódjára visszatérve, amellett hogy élete úgymond a méz körül forog, fontos jellemzője a teljesen éjszakai életmód. Napközben szinte soha nem indul el portyázni, alszik. Éjjel viszont kényelmesen csatangol az afrikai éjszakában, lassan járkálva szimatol eleség után, aminek leginkább a kisemlősök látják kárát. Kedveli az egereket, a kisebb madarakat, kígyókat, teknősöket, csigákat, gilisztákat is, valamint szívesen fogyaszt gyümölcsöt, gyökeret. Azonban mindezek csak a méz után következhetnek.

A méhészborz abban a tekintetben szerencsés, hogy erős karmainak köszönhetően rendkívül jól tud ásni. Ami az egyiknek szerencse, a másiknak szerencsétlenség, az afrikai vadméhek ugyanis leginkább a földben tanyáznak. A ratel életének minden bizonnyal legszebb pillanatai közé tartozik, amikor egy ilyen földalatti mézraktárra lel. Szemtanúk állításai szerint se lát, se hall a gyönyörtől, amikor mézhez jut. A méz felkutatásában segítőtársa is van, a mézmadárral szövetkezve kutatnak a méhek után, aki füttyeivel jelzi neki a finomság helyét. Felmerül a kérdés, hogy a méhek hogy-hogy nem tudják magukat megvédeni az egyébként emberre is veszélyes fullánkjaikkal. Nos, a méhészborz a mérgező csípések ellen sűrű bundájával és vastag bőrével védekezik, ami alatt ráadásul az izomszövettel csak nagyon lazán kapcsolódó zsírréteg található. Emiatt szinte a szó szoros értelmében képes megfordulni bőrében.

A laza bőr az egyik védekezési módszere az ellenségeivel szemben, amiből bőven akad Afrika pusztáin. Van egy másik jól bevált módszere az ellenség távoltartására, mivel nagyon jól ás, rendkívül rövid idő alatt el tudja tüntetni magát a földben. Lomha és ügyetlen lévén nagyon nagy hasznát veszi ennek a tudományának. Ha úgy alakul, hogy nem tudja magát elásni, akkor bűzmirigyeit veszi igénybe, melyek a végbelén találhatók és olyan átható szagot képesek magukból árasztani, hogy amerre jár, ott még a másnapi eső sem képes elmosni bűzét. Végül, ha minden kötél szakad, de tényleg csak akkor, félelmetes fogazatával fordul támadója ellen. Túlélését segíti rendkívüli szívóssága: Brehm írja róla, hogy két olyan puskalövéssel sem sikerült leteríteni, amibe egy oroszlán is belepusztult volna.

Szívóssága ellenére mégis veszélyeztetett állatfaj, természetes ellenségei az oroszlánok és leopárdok, de a legnagyobb pusztítást az emberek - méhészek és az állattenyésztők - végzik soraikban.

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE program Program iskoláknak a bullying ellen
Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten