Aurelius Probus római császár (Kr.u. 276-282) neve szorosan összefonódott a pannóniai szőlőtermesztéssel. A hagyomány szerint ugyanis ő oldotta fel először hivatalosan Domitianus császár (Kr.u. 81-96) híres szőlőtelepítési tilalmát.

Domitianus, mivel az egyik évben bőséges szőlő-, de nagyon gyenge gabonatermés volt, megtiltotta Itáliában a további szőlőtelepítéseket, kivágatta a provinciákban már meglévő szőlők felét, és elrendelte, hogy helyükön gabonát termeljenek.

Bár a rendeletben észrevehető az itáliai, leginkább az aquileiai szőlőtermesztők kereskedelmi érdekvédelmének hátsó szándéka, szerencsére a későbbiekben senki sem vette a tilalmat annyira komolyan, hogy szigorú végrehajtását szorgalmazta volna.

A pannóniai Sirmiumban (ma Mitrovica) született Probus császár hatálytalanító rendeletét mégis több szempontból fontos, személyes sorsát is befolyásoló lépésnek lehet tartani.

Egyrészt a Birodalom által háborús tűzfészknek tekintett Pannónia gazdasági talpra állításának szándékát fedezhetjük fel rendeletében. Ez különféle közmunkákban, többek közt mocsárlecsapolásokban, szőlőtelepítésekben nyilvánult meg, melyeket Probus azokkal a katonákkal végeztetett el, akiknek császári méltóságát köszönhette.

Kinevezett katonai parancsnokként sem tűrte, hogy katonái henyéljenek, szokása volt mondogatni, hogy "a katona ne egyen olyan kenyeret, amelyet nem szolgált meg." A "császárcsináló" katonák azonban nem osztották ezt az elvét, és egy Sirmium környéki mocsárlecsapolásra kivezényelt csapat fellázadt ellene, majd rövid üldözés után megölte.

Probus császárnak a szőlőtelepítés békés tevékenységével összefüggő másik fontos elképzelését azon állítólagos kijelentése őrizte meg, mely szerint "nemsokára nem lesz szükségünk katonákra". Probusnak, megteremtve némi összbirodalmi békét, a földi aranykor eszméje lebegett a szeme előtt.

De nem a Hésziodosz vagy Ovidius megénekelte tétlen saturnusi aranykor, amikor mindent magától termett a föld, izzadság nélkül, hanem a Vergiliustól ismert, munkás iuppiteri aranykor, amikor minden vasat szántásra fogott a Munka, nem voltak háborúk és a háborúkon élősködő katonák, hanem termékeny és mély béke honolt mindenütt.

Probus talán a kollektív emlékezetben őrzött pax Augusta (augustusi béke) második letéteményesének gondolta magát, ám ahhoz, hogy elképzelései beérjenek, hiányoztak a Birodalomban mind a belső, mind a külső feltételek.