A diszlexia olyan sajátos tanulási nehézség, részképesség-zavar, mely a nyelvi kommunikáció területén nyilvánul meg, így érinti az ismeretszerzés minden területét. Bár a tünetegyüttest létrehozó tényezők nagy része korrigálható, és a szakemberek szerint kialakíthatók kompenzációs technikák, az érintettek többségénél megmarad az egész tanulási időszak alatt, illetve felnőtt korban is.
Jelentős társadalmi csoportról van szó, hiszen a szakirodalom szerint az egyes évjáratok 7-10% - a érintett. A diszlexia kutatása is már a XIX. században elkezdődött. Mégis csak az 1950-es években indult el Magyarországon a diszlexiásokat segítő szakmai munka. A kezdeményezés Meixner Ildikó nevéhez kötődött. Ennek ellenére viszonylag későn és csak fokozatosan alakult ki az a jogi háttér, mely biztosítja az olvasási zavarokkal küzdő tanulók számára, a megfelelő oktatási feltételek kialakulását. Először az 1993-ban elfogadott közoktatási törvényben jelent meg ez a szempont. 1996-ban már a törvény szövegébe is beemelték a diszlexiások számára biztosított alternatív lehetőségeket, kedvezményeket. A törvény 1999-es módosítása jelentett ugyan egyfajta visszalépést - az általános iskola 6. osztályáig téve lehetővé a kedvezmények igénybevételére jogosító szakértői vélemények kiadását -, de ez az akadály ma már megszűnt.
A jogi háttér összességében kedvező alakulása növelte a pedagógiai műhelyek, iskolák vállalkozó kedvét. Javult a diszlexiások oktatásának finanszírozása is: egyre több diszlexiás diáknak biztosítanak kedvezőbb oktatási-nevelési feltételeket. A folyamat elérte a középiskolát, a felsőoktatás területén szintén megjelent a közelmúltban egy erre mutató jogszabály. A felnőttoktatás azonban még sehol sem tart. A jogérvényesítés a középfokú oktatás terén sem teljes még, hiszen diszlexiás tanulók nem vehetnek részt szakmai-tanulmányi versenyeken, vagy az úgynevezett kompetenciamérések területén. Ez utóbbiak felvetik a mérési objektivitás kérdését: vajon mi a jobb, mindenki egységes feltételek közötti rajthoz állítása, vagy a sajátosságokat figyelembe vevő körülmények közötti tudásfelmérés?
A közoktatási törvény ez utóbbi mellett rakja le a voksát. Az új típusú, kétszintű érettségi sem veszi figyelembe a diszlexiás tanulók jogait. A jelenlegi elképzelés szerint ugyebár az érettségi írásbeli és szóbeli részből áll. Az, hogy a szóbeli vizsga lehetősége egyáltalán bekerült a koncepcióba sokaknak öröm, és remélhetőleg az érettségire felkészítő iskola is idővel méltó helyre kerül majd az új vizsgarendszerben, de ha "a központi vizsgakövetelményekre épülő vizsgatárgyak írásbeli vizsgája központi feladatlapok megoldásából áll" majd - ahogy a rendelet fogalmaz -, akkor a feladatlap műfaja nem lesz megfelelő a diszlexiás diák számára. Az írásbeli szóbeli vizsgával való kiváltásának módja sem részleteződött még érdemben.
Az integrált nevelés elve ma már általános és elfogadott, vagyis megvan az a társadalmi elvárás, amely ellenzi a különböző okokból és módokon való hátrányos helyzetűek elkülönítését, és természetesnek veszi a többi tanulóval egy közösségben való tanulást, nevelődést. A szakemberek bíznak benne: a közeljövőben elfogadásra kerülő közoktatási törvény 30. paragrafusának módosítása nem mossa össze a hátrányos helyzetű és roma gyerekek társadalmi integrációjának feladatát a fogyatékos kérdéskörrel, illetve a tanulás-képzés során sajátos feltételeket igénylők problémájával, a törvény által jelenleg deklarált - a civil szféra és a szakma által hosszú idő alatt kiharcolt - jogok a törvénymódosítási buzgalom által nem sérülnek.
