Ifjúkor
Julius Heinrich Friedrich Ludwig von Haynau IX. Vilmos hessen-kasseli tartományi gróf (választófejedelem) és Rosa (Rebecca) Wilhelmine Dorothea Ritter törvénytelen gyermekeként látta meg a napvilágot 1786. október 14-én. A szülők rangon aluli (morganatikus) házasságot kötöttek, ennek ellenére az apa mind a 7 gyermekét törvényesnek ismerte el, s rájuk örökítette a bárói címet is von Haynau előnévvel.
Julius 1801-ben katonai pályára lépett, de négy év múlva hadifogságba került. Itt találkozott ifjúkori bálványával, Napóleonnal, akivel néhány szót is válthatott. Az austerlitzi csatát követő párizsi béke értelmében Haynau kiszabadult a fogságból, majd az újabb osztrák-francia ellentétből adódó fegyveres küzdelmekből ismét kivette a részét. Hősiesen harcolt, sőt a wagrami ütközetben (1809) súlyos sebesülést is szerzett. 1814-re őrnagyi rangig vitte. 1808. október 11-én megházasodott, s még ugyanebben az évben lánya született.
A Szent Szövetség katonája
A békeévek számára egyáltalán nem tűntek békésnek, mert rendszeresen összetűzésbe került feljebbvalóival, s általában más alakulathoz való áthelyezéssel végződtek a konfliktusok. 1830-tól a 30. (Nugent) gyalogezred ezredese, 1835-ben vezérőrnagy, 1844-ben altábornagy és a grazi hadosztály parancsnoka volt. 1835-ben vezérőrnagyként Milánóba vezényelték, s a korszak legtehetségesebb császári parancsnoka, Joseph Radetzky parancsnoksága alá került. Haynau összeférhetetlen természete itt sem nyugodott, nem tudta elfogadni Radetzky újításait mindaddig, amíg egy dandárgyakorlat alkalmával nyilvánosan ki nem derült, hogy ellentétben Haynau elavult módszereivel a parancsnok változtatásai teljesen hatásosak.
1847-ben már Magyarországon találjuk, Temesvárott a bánsági főhadparancsnokságon kezdett hozzá a szolgálat teljesítéséhez, de a nyári hónapokban (egészen szeptemberig) maláriától szenvedett. A betegség olyannyira megviselte, hogy nyugdíjaztatása is szóba került. 1848 tavaszán Damjanich Jánossal is vitája támadt, melynek végeredményeképp Damjanichot áthelyezték, majd a Batthyány-kormány követelésére Haynaut is háromhavi szabadságra "ítélték". Ekkor Haynau Latour hadügyminiszterhez fordult, hogy engedélyezzék az itáliai hadszíntérre vonulását, de ezt Latour nem tartotta szükségesnek, így Haynau Grazban telepedett le, s ekkor már ő maga kérte nyugdíjaztatását.
Az események forgatagát kihasználva Itáliába ment, s Radetzky ki is nevezte Verona katonai parancsnokává. Custozza-nál (1848. Július 23-25. között) Haynau váratlan csapatátcsoportosítással nagymértékben hozzájárult a végső győzelemhez. Maga Radetzky levélben köszönte meg Haynau gyors helyzetfelismerését és hatékony közreműködését.
Az elsöprő forradalom
1848. október 6-i bécsi forradalmat követően Itáliában is újabb mozgolódás, felkelések törtek ki, de ezeket Haynau erős kézzel letörte. 1849 februárjában a ferrarai, áprilisban a bresciai forradalmi megmozdulásokat fojtotta vérbe. Bresciában az történt, hogy a sebesült osztrák katonákat a forradalmároknak feladó férfiakat kivégeztette, a nők egy részét pedig nyilvánosan megvesszőztette. A nemzetközi közvélemény felháborodott, Radetzky viszont ismételten levélben köszönte meg a határozott fellépést.
Időközben a magyar hadszíntéren válságos állapotok alakultak ki, s ezért szükségessé vált a császári főparancsnok menesztése. Május 20-án Ferenc József Pozsonyba vezényli a bresciai hiénát, majd felváltja Weldent a fővezéri tisztségben. Így jellemzi egyik kortársa: "erős, ideges testalkatú, aki ebben az erőteljes testalkatban bizakodva szívesen tette ki magát nagy erőpróbáknak. Szőke haja volt, magas homloka, kék szeme, sasorra és az utóbbi időben nagyon hosszúra növesztett bajsza … képtelen volt mértéket tartani, nyomban a legvégső eszközökhöz nyúlt, és sok alárendeltjének gyűlöletét vonta magára … Nem tudott uralkodni magán, és állandóan nézeteltérések egész sorába keveredett."
Határozottan, mondhatni megszállottan kezd hozzá a magyar hadak közömbösítéséhez, mindenáron meg akarja előzni az orosz csapatokat, s személyesen kíván vereséget mérni a magyar főerőkre.
A főparancsnok díszpolgár
Bár nem volt politikus alkat, a hadműveletek befejeztével sem vált feleslegessé, sőt az udvar hagyta, hogy rögtönítélő bíróság határozataival elítéljen és kivégeztessen volt császári és királyi tiszteket. Augusztus végén azonban mérsékletre intették, de ténykedését nem korlátozták érdemben.
Kempen altábornagyot, a budai kerület parancsnokát szemrehányással illette amiatt, mert nem volt képes megakadályozni, hogy Batthyány Lajos öngyilkosságot kíséreljen meg maga ellen, emiatt ugyanis nem lehetett felakasztani, csak golyó általi halálra ítélhették (mivel nyaki ütőereit vágta fel a kivégzés előtti éjszakán az első magyar miniszterelnök).
Haynau ténykedésének mérlege: 3000 bírósági tárgyalás, több száz bebörtönzött, 111 kivégzett ember (köztük az aradi vértanúk). Az osztrák tábornok a megtorlástól azt várta, hogy a magyarok megbékélnek a fennálló helyzettel.
1849. november 20-án a Lánchíd ünnepélyes átadásán is részt vett, mint Pest-Buda díszpolgára. Mindaddig megszállott módjára folytatta ténykedését, míg Ferenc József 1850. március 26-án 36 magyar tisztet kegyelemben nem részesített. Ekkor sértve érezvén magát, s tiltakozott a királyi határozat ellen, majd ennek elutasítását követően egészen június 15-ig késleltette a tisztek szabadon bocsátását. A kormányzat és Haynau között több ízben is nézetkülönbség alakult ki, s július 6-án Haynaut nyugállományba helyezték. Ezt követően Szatmár megyében, Nagygécen birtokot vásárolt. 1850-ben Angliába utazott, s ellátogatott a Barclay and Perkins sörgyárba, ahol viszont egy bécsi emigráns felismerte, s a munkások jól elverték, s csak kicsin múlott, hogy a Temzébe nem dobták a volt császári fővezért, aki sietve Ostende-be távozott. 1852-ben Brüsszelben, Ostende-ben és Párizsban is hasonló inzultust kellett elszenvednie.
A halál árnyékában
Amikor értesült arról, hogy Libényi János merényletet követett el az uralkodó ellen (1853), azonnal az udvarba sietett, és kieszközölte, hogy találkozhasson az uralkodóval. Erre március 12-én került sor, ekkor fogadta Ferenc József. Két nappal később erős szívdobogást érzett, és éjfél után nem sokkal a kiérkező orvos a halál bekövetkeztét állapította meg.
Egyes történeti pletykák szerint nem is halt meg ténylegesen, csak a tetszhalál állapotában volt. Amikor a koponyát kettéfűrészelték, akkor látták, hogy az agyvelő még lüktet. Hogy a fájdalomtól megkímélje Haynaut, az egyik orvos egy kést mélyesztett a tetszhalott agyába. …
Annyi azonban bizonyos, hogy március 17-én temették el a grazi St. Leonhard temetőben.
Felhasznált irodalom
- Hermann Róbert: 1848-1849 - A szabadságharc hadtörténete
Korona K., Bp. 2001 - Hermann Róbert: Két fővezér Magyarországon - Windisch-grätz és Haynau
Rubicon, 1999/4. - Az aradi vértanúk
Szépirodalmi Könyvkiadó Bp., 1979 - A Habsburgok
Szerk.: Brigitte Vacha, Gulliver K.Bp. 1995 - Deák István: Kossuth Lajos és a magyarok 1848-49-ben
Gondolat, 1983 - 1848-1849 - A szabadságharc és forradalom története
Videopont K., Bp. 1996 - Magyarország története a 19. században (Szerk.: Gergely András)
Osiris K., Bp., 2003 - Tóth Béla: Mendemondák
Laude K., Bp.
