A felvilágosult abszolutizmus kora
II. Lipót halála után (1792) azonban jelentős szemléletváltás történt az uralkodói udvarban: I. Ferenc a hagyományos rendiség kereteit, majd a feudális jellegű abszolutisztikus uralom eszközeit alkalmazta. Megszigorította a cenzúrát, megnövelte a bürokrácia súlyát. Ez azért jár majd súlyos következményekkel, mert egyrészt a bürokrácia útvesztőiben könnyen elvesztek a modernizációt felvető, támogató javaslatok, másrészt pedig a cenzorok hatásos működése következtében jelentősen visszaesett a magyar (és idegen) nyelvű, az új eszméket megismertetni akaró könyvek kiadása. Jól mutatja a tendenciát, hogy az 1790-ben elinduló magyar nyelvű színjátszás öt éven belül elhalt, az 1780-as évek végén és az 1790-es évek elején indított irodalmi folyóiratok is megszűntek.
Az egyre barátságtalanabbá váló felszín alatt azonban továbbra is jelen voltak a változás szükségességét hirdető csoportok, bár tevékenységük - nem utolsósorban a Martinovics-féle összeesküvés bukásával összefüggésben - nehézkessé, olykor rájuk nézve is veszélyessé vált.
A Ratio Educationis
Már a 18. század közepén elindult az a folyamat, amelynek részeként az irodalmi élet szereplői egy önálló irodalmi intézményrendszer létrehozására törekedtek. Ezt a célt szolgálták (volna) a különböző irodalmi társaságok, a folyóiratok, irodalmi szalonok. Az irodalmi és az irodalomhoz kötődő tudományos intézmények megszervezésére több irányból tettek kísérletet. A Ratio Educationis-szal (1777) a központi hatalom az oktatás, a tanított tananyag modernizálását szerette volna elérni, ezzel a magyarországi műveltség szintjét az európaihoz közelíteni.
Az irodalmi élet szervezetei
A változások egy másik irányát jelentették a – korabeli szóhasználattal – tudós társaság megalapítására tett kísérletek. A francia ill. a porosz akadémiák mintájára szerették volna létrehozni azt az országos hatáskörű szervezetet, amely minden tudományterület legkiválóbb tudósait összegyűjtve a magyar tudományos élet fellendítését szolgálja. Ezt a törekvést az udvar is támogatta a felvilágosult eszméket valló uralkodók időszakában.
Ürrményi József, az oktatási reform egyik "atyja"
Az akadémiai irodalmi kérdésekkel foglalkozó „részlege” nagyon szerteágazó feladatokat kapott volna a korabeli elképzelések szerint. Egyrészt felügyelnie és koordinálnia kellett volna a nyelvművelési folyamatot, a művelődés terjesztését, de a szigorúan vett irodalom-szakmai kérdéseket is. Az is igaz azonban, hogy a magyarországi előzmények nélkül létrehozandó testület szervezeti kereteit sokkal pontosabban kidolgozták, mint a tartalmi feladatokat. Az utóbbi ügyben a bizonytalanságot növelte, hogy Magyarországon nem voltak olyan szakmai szervezetek, amelyek előképként szolgálhattak volna, az irodalmi élet szervezése és koordinálása jobbára levelezés útján történt a 18. században is.
Egy ilyen írói levelező társaságból formálódott ki az a csoport is, amelynek középpontjában Orczy Lőrinc és Barcsay Ábrahám állt, de csatlakozott hozzájuk több Bécsben élő testőríró, köztük Bessenyei György, valamint a pálos szerzetes és kiváló költő Ányos Pál.
Bessenyei György portréja
Rövid idő alatt Bessenyei lett a társaság motorja, s ő vállalta az általuk megálmodott Hazafiúi Magyar Társaság megszervezését is, amely nemcsak az irodalom és a nyelvművelés kérdéseivel akart foglalkozni, hanem az egész magyar kultúra felemelését tűzte ki célul. Arra nincs adat, hogy Mária Terézia hivatalosan engedélyezte volna a szervezet működését, de az biztos, hogy ez a munka adta az inspirációt Bessenyei Egy magyar társaság iránt való jámbor szándék c. írásához. A röpirat címzettje nem az uralkodó, aki épp akkoriban menesztette Bessenyeit udvari állásából, hanem a magyar rendek, tőlük remélte az akadémia létrehozásához szükséges támogatást. Az írást azonban Bessenyei anyagi fedezet híján nem tudta kinyomtatni, ott maradt a nyomdásznál.
Itt talált rá 1784-ben Révai Miklós, aki mindjárt megértette Bessenyei gondolatának jelentőségét. Révai a korszak egyik legnagyobb szervezőjeként ismeretséget, kapcsolatot bevetve igyekezett támogatókat szerezni az ügynek, de hiába. Révai a magyar nyelv ügyét felkaroló társaságot Orczy Lőrinc irányítására akarta bízni, a magyar főnemesség azonban nem nézte jó szemmel ezeket a lépéseket, így nem csupán a támogatása maradt el, hanem az uralkodónál próbálták elgáncsolni a javaslatot.
Révai Miklós kötetének címlapja
Révai 1790 nyarán, a magyar országgyűlés összehívásakor újra kinyomtatta a Jámbor szándékot és egy latin nyelvű tervezetet, amelyben jelentősen túllép Bessenyei eredeti elképzelésein. Az általa elképzelt akadémiai rangú intézmények négy osztály lett volna: filológiai, filozófiai, matematikai és fizikai, s 24 állandó tudós dolgozott volna, akik ezért a munkáért jelentős javadalmazást kaptak volna. Épp ezen elemek miatt a tartalmi és szervezeti kérdések mellett kidolgozta a szervezet költségvetését, finanszírozási kereteit is. A javaslattal a kancellária is foglalkozott, ám megvalósítására a kül- és belpolitikai helyzet (francia forradalom, I. Ferenc politikai fordulata) változásai miatt végül nem került sor.
Forrás:
Thimár Attila: Az irodalmi intézményrendszer kialakulása Magyarországon In. A magyar irodalom történetei Gondolat Kiadó, Budapest, 2007
Farkas Judit
