François Boucher : portrait de Louise O'Murphy
Regényes képzeletű lányok s asszonyok számára kevés oly vonzó liezon adódhat, mint a tiltott szerelem. Elkapott, rejtőzködő tekintetek, pillanatba zsugorított érintések és sóhajok - suttogások és néma sikolyok. Voltak, akik büszkén és a hatalom kendőzetlen gőgjével vállalták szerető „státuszukat”. Ilyenek lehettek a királyi „kitartottak”: Mme Dubarry, Pompadour és még sorolhatnánk. Mások, mint például Louise O'Murphy (Boucher képének meztelen, fekvő modellje) épp kiszolgáltatottságát hangsúlyozza. Ő csak egyike a királynak járó kiváltságok közül: kecses darab, amit büszkén mutogathat gazdája.
Korzáti Erzsébet nem volt királyi szerető. Nem volt sem gőgös, sem pedig kiszolgáltatott - ha csak szenvedélyének nem, ami negyedszázadra Szabó Lőrinchez kötötte őt.Korzáti Erzsébet nem volt királyi szerető. Eleinte csak az asszonyt ismerte. Mikes Klára az Est-lapok irodalmi vezetőjének a lánya szőke, bánatos tekintetű nő volt. A húszas évek elején ismerkedtek meg Erzsébettel, s rögtön barátnők lettek. Mikes Klára hamarosan bemutatta neki a férjét, a fiatal és szenvedélyes költőt, Szabó Lőrincet, aki viccből évődni kezdett az asszonnyal. A butuska, ártatlan játék azonban egyetlen pillanat alatt veszélyes játszmává vált.
Az Egy álmai
Egy forró nyári nap hozta meg a szerelmet 1925-ben. Lőrinc és Klára, valamint Erzsébet és férje, Vékes Ödön barátaikkal Csillebércen kirándultak. A madárdalos erdő szinte mindenkit a varázsa alá vont: gyermekként táncra perdítette, bújócskázni s fogócskázni invitálta felnőtt vendégeit. A játék hevében érezte először Szabó Lőrinc az asszony lágy és vágykeltő érintését, mitől egy életre „megsajdult a szíve”.
Hosszú, feszült pillanat következett. A szenvedély vonta, Klára állandóan rájuk vetülő árnyéka fájón taszította őket egymástól. Ahogy azonban Dante Poklának „húsban vétkező” szerelmesei, Paolo és Francesca sem parancsolhatott a belül dúló szélviharnak, úgy hamarosan a „vész” Erzsébetet is a költő karjaiba sodorja. A hideg télben teljesül be végül bűntudattól vergődő szerelmük, a „testek találkozása”.
„Kiáltani szeretném, s nem lehet, még súgni se szabad a nevedet,
még gondolni se, - jaj, elárulom,
pedig belül csak azt visszhangozom,
a hangos titkot, mely életemet
úgy édesíti, édes nevedet…”
Szeretet
Huszonöt év - csupa szenvedély s szenvedés. Titkolt együttlétek a Bakonyban, Pesten, Hévízen, Igalon és a Balaton-partján. A költő már házasságában is a teljességet kereste, a szerelem perceiben a mindennel vágyott egyesülni. Verseiből azonban tudjuk, a lélek szüntelen kielégületlensége jellemzi. Nem csoda, hogy magánélete ennyi vívódással, zaklatottsággal teli.Huszonöt év - csupa szenvedély s szenvedés. Titkolt együttlétek a Bakonyban, Pesten, Hévízen, Igalon és a Balaton-partján. A költő már házasságában is a teljességet kereste, a szerelem perceiben a mindennel vágyott egyesülni. Verseiből azonban tudjuk, a lélek szüntelen kielégületlensége jellemzi. Nem csoda, hogy magánélete ennyi vívódással, zaklatottsággal teli.
Gyötrő a lelkifurdalás, így szinte megkönnyebbülést hoz Erzsébetnek a titokterhes szerelem „felfedése”. Mikes Klára már korábban is gyanakodott, hogy férjének van valakije, azt azonban álmában sem gondolta, hogy barátnője az. A puszta félrelépés tényébe már kételyei hajnalán belenyugodott az asszony, de amikor megtudta, hogy ki az a bizonyos „másik” (azaz harmadik), hisztériás rohamot kapott és öngyilkossággal fenyegetőzött. Szabó Lőrinc és Erzsébet szakítottak - közös megegyezéssel.
Három csendes év következik. Mindketten élik életüket, azonban ez csak a látszat: ismét elég egy pillanat, hogy a régi hév visszatérjen. A kapcsolattal együtt azonban ismét beköszönt életükbe a „kétlakiság” és a nyugtalan titkolózás kora. Semmi és minden ez a szerelem mindkettejük számára: gyötrő, de édes gyötrelem.
Szabó Lőrinc portréja
Vége nem szakadhat: itt az életben legalábbis nem. Korzáti Erzsébet választja végül az egyedüli kiutat: 1950 februárjában farkasszemet néz a halállal, s magára nyitja a gázcsapot. Levelek, személyes tárgyak, csak gazdájuknak értékes holmik - ennyi maradt egy nagy szerelem földi mementójául egy apró kofferbe rejtve. Ma már az Akadémia Kézirattára őrzi a sokáig kallódó, rejtegetett emlékeket.
Szabó Lőrinc 120 szonettel búcsúzott a halott kedvestől. 120 fájdalmasan szép szonettel, melyek sorai közé belefonódtak Korzáti Erzsébet verssorai is. A Huszonhatodik év Erzsébetet az irodalom oly múzsáinak sorába léptette, amilyen Beatrice vagy Gyarmati Fanni voltak. A halhatatlanság azonban másutt is biztosíttatott: míg Lőrinc nevét versek, addig - a versekben rejtegetett - Erzsikéjét a jeruzsálemi Yad Vasemben, az igazak kertjének egy fája őrzi: a háborús Pesten zsidó gyerekek köszönhették neki életüket.
„…óh, be más volnék, ha lehetne még,
hozzád, be más, te, legönzetlenebb:
rettegve siratok és szeretek,
mióta nem vagy, minden életet.”
