A sokk

Van úgy, hogy panasz érkezik a szülőktől a kötelező olvasmányt illetően, például efféle: hogy lehet ilyen borzalmakat olvastatni egy ennyi idős gyerekkel?! Az ilyen panaszoknak először is örülni kell, mert azt jelzi, hogy a szülő örvendetes módon foglalkozik gyermeke olvasásával; másodszor azonban meg kell nyugtatni, hogy a „borzalmas” olvasmány általában nem fejleszt ki nem kívánt személyiségjegyeket a diák rovására. A fenti panasz sokféle műre vonatkozhat, ezek közül az egyik jellemző William Golding A Legyek Ura című regénye. Eladdig a diák „teljesen átlagos” narratívákkal ismerkedett, például a Kincskereső kisködmönnel, A Pál utcai fiúkkal, a János vitézzel, a Toldival, A légy jó mindhalálig című regénnyel – és a sor még folytatható, főleg ha felsőbb osztályokban választja a tanár A Legyek Ura tárgyalását. Azonban a szóban forgó kifogás e regény ellen jellemzően akkor merül fel, amikor hetedikben-nyolcadikban, vagyis gimnáziumi mércével alsóbb osztályokban válik Golding regénye kötelező olvasmánnyá. De tényleg ekkora sokk megismerkedni ezzel a művel?

Feldolgozni egy irodalmi művet

A kérdést még legalább két kapcsolódó problémakörrel ki kell egészítenünk. Egyrészt miért lenne nehezebb feldolgozni A Legyek Urát, mint mondjuk a Toldit; másrészt miért lenne könnyebb feldolgozni mondjuk a Toldit, mint Golding művét? Az irodalomtanításban kialakult kánonnak van egy olyan hatása, hogy az azt felépítő műveknek erősen tompítja az élét. A „kötelezőolvasmányiság” megöli az érdeklődést, pedig akár a Toldit olvassuk, akár Móra Ferenc korábban említett regényét, akár Molnár Ferencét, nagyszabású és kegyetlen lélektani játszmák szemtanúi és részesei leszünk, ha azok akarunk lenni; illetve a diákokra nézvést: ha ezt elérjük náluk. No és a János vitéz? Persze ez csak egy mese, műmese, azonban a mese pszichológiai kockázatai és mellékhatásai és megérdemelnének egy külön cikket.

Érdemes leporolni ezeket a műveket, és kicsit úgy olvasni őket, mintha először vennénk a kezünkbe őket; képesek meglepetést okozni. Lehet, hogy erőfeszítést kell tenni (tanároknak és diákoknak is egyaránt, sőt: együtt) a kívánt hatás elérése érdekében azért, hogy tényleg fajsúlyossá váljanak; de megéri, ha kialakul a személyes élmény.

A Legyek Ura olyan regény, amely instant hat, és erőteljes benyomást gyakorol. Ennél a műnél ahhoz kell erőfeszítést tenni, hogy ezt a benyomást valahogy artikulálni tudjuk (vagyis tudja a diák). Itt kezdődik a módszertan: nemcsak hagyományos értelemben kell feldolgozni az anyagot, hanem lelki értelemben is. Valamit kezdeni kell a gyermeki ártatlanság illúziójának szertefoszlásával, az önmagunk teremtette szörnyetegekkel, a fejlődésbe vetett hit kétségességével. Magyarórán megbeszélhetjük, feladatokat oldhatunk meg, eljátszhatjuk: távolítsd el magadtól, vizsgáld meg kellő távolságból, lásd el felismerhető címkékkel, majd merülj el benne újra. A „sokk” végső soron jót jelenthet, tudniillik hogy van egy erőteljes benyomás, és ez a benyomás most alakítható, sőt motiváló erőként is használható a műelemzés során.

Mikor lehet tanítani A Legyek Urát?

Talán hetedik osztálytól fölfelé bármikor; de ez a tanulmányi előzményektől is függ. Fontos az elvonatkoztatási képesség bizonyos fokú fejlettsége, amely készséget a regény képes továbbfejleszteni: elmélyedhetünk a motívumvizsgálatban (a tűz, a hús, a kagyló vagy akár a szemüveg szimbolikus jelentését vizsgálva), értelmezhetjük a lélektani és a társadalmi jelenségeket. Egy hetedikes-nyolcadikos diák a főszereplőkkel egykorúként azonosulhat bizonyos szerepekkel. De az életkoron kívül más apropója is lehet a regény tanításának, például a sziget témájú művek tárgyalása (itt Defoe Robinsonja, Shakespeare A viharja mellett, vagy akár Jókai regénye, Az arany ember valószínűtlen szigetével összefüggésben is tárgyalható); és végül megjelenhet a háborúk okozta fenyegetettség-érzés manifesztumaként (esetleg Örkény regényével, a Tótékkal különös párhuzamba állítva).

Nem kell tehát tartani A Legyek Ura tanításától, akár szülő, akár diák, akár tanár az ember. A „sokkterápia”, már ha valóban akad olyan, aki mint sokkot éli meg e regény olvasását, kezelendő, közösségi élménnyé alakítandó, miközben egy sokrétű személyes olvasásélmény kialakulását is segíteni kell.

További érdekes ötletek

A cikkben utalás történik a mesék pszichológiai jelentőségére; aki ebben a témában szeretne egy kicsit elmerülni, annak hasznos olvasmány lehet Boldizsár Ildikó Meseterápia című könyve (Magvető Könyvkiadó, 2010).

Kerek Roland cikke