Róma társadalmi rétegei
Különválasztotta a származásuk és férfiúi erényük szerint tiszteletreméltó s az akkori körülményekhez képest vagyonuk szerint is jómódú és egyben gyermekekkel is rendelkező férfiakat a nemtelenektől, hitványaktól és szegényektől. Ez utóbbi kedvezőtlenebb helyzetben lévőket plebejusoknak nevezte, ami ugyanazt jelenti, mintha görögül azt mondjuk:
"a démoshoz tartozók". Az előkelőbb helyzetben lévőket "atyáknak" (patres) nevezte, talán azért, mert általában korosabbak voltak a többieknél, talán gyermekeik miatt, de lehet, hogy nemzetségük előkelő volta, vagy mindezen körülmények találkozása miatt.
(9) Miután Romulus így különválasztotta a hatalmasakat a hitványoktól, törvényekkel szabályozta mindegyik fél teendőit. A patríciusok az áldozati kultuszt látják el, viselik a tisztségeket, igazságot szolgáltatnak, s a város ügyein őrködvén, vele együtt intézik a közügyeket. A plebejusok mentesek e közös feladatoktól, hiszen nem is értenek hozzájuk és szegénységük miatt nincs is idejük a közügyekkel foglalkozni, e helyett azonban művelik a földet, ellátják a nyájakat és végzik a jövedelemmel járó ipari teendőket. Így nem lesz idejük lázadozásra sem, ami más városokban gyakran előfordul, mivel ott a gazdagok a szegényeket megvetik, a hitványok és nyomorúságosak pedig irigylik a náluk különbeket.
A patríciusok feladata volt clienseik számára a törvényeket magyarázni, hiszen azok nem is értették őket, továbbá jelenlétükben és távollétükben gyámkodniuk kellett felettük, mindazt teljesítvén, amit az apák tesznek fiaik érdekében pénzügyekben és anyagi vonatkozású szerződésekben. Jogtalanságot szenvedő cliensek pereit – valahányszor egy-egy cliens anyagi károsodást szenvedett – ők képviselték a vádakkal szemben a cliensek érdekeit a bíróság előtt. Egyszóval: a clienseket minden magán- és közjellegű háborgatástól meg kellett óvniuk. Ezzel szemben a cliensek feladata volt patronusaikat segíteni lányuk kiházasításában, ha a szülőknek nem volt elég pénzük. Ha patrónusuk, vagy annak fia hadifogságba került, ki kellett válatniuk. Ha patrónusuk elvesztette saját perét, akkor a peres összeget és a köznek fizetendő büntetéspénzt gazdáik helyett sajátjukból kellett megadniuk; ezt a pénzt persze nem kölcsönbe adták, hanem hálából az irántuk tanúsított jótéteményekért. A tisztségek vállalásával, papi feladatokkal és más költséges megbízásokkal járó anyagi terhekben is ők részesedtek, mintha csak rokonok lennének. Mindkét felet egyaránt kötelezte az, hogy egymás ellen az isteni és emberi törvények értelmében nem emelnek vádat, nem szabad egymás ellen tanúskodniuk, a másik fél akarata ellenére szavazniuk és egymást ellenségnek tekinteni. Akit ilyesmin rajtakaptak, hazaárulónak tekintették és Romulus erről szóló törvénye értelmében büntették. Az ilyen embert akárki megölhette, s a gyilkosságot ez esetben az alvilági isteneknek bemutatott áldozatnak tekintették. A rómaiak szokása volt ugyanis az, hogy akit büntetlenül akartak megölni, azt valamely istennek, leginkább persze az alvilági isteneknek áldozatként ajánlották fel. Ezt Romulus maga is megtette.
Ily módon a cliens és patrónus kapcsolata apákról fiúkra szállván, sok nemzedéken át maradt fenn és valósággal rokoni kapcsolat jellegét öltötte. Az előkelők legnagyobb dicsősége az volt, ha minél több cliens állt mögöttük. Nemcsak az örökölt cliensi kapcsolatokat kellett megőrizniük, hanem érdemükkel új clienseket is iparkodtak szerezni. Valóságos küzdelem volt közöttük, mert senki sem akart a másik mögött maradni cliensek iránt tanúsított jótétemények dolgában. De maguk a cliensek is megtettek erejükhöz képest mindent patronusaik szolgálatában, viszonzásul pedig a patronusok a legkevésbé sem akarták clienseiket sanyargatni és indokolatlan pénzbeli ajándékot tőlük elfogadni. Ennyire lemondtak életmódjukban minden önkényességről, s a boldogságot az erényben, nem pedig a gazdagságban keresték.
- Ki és miért osztotta fel Róma lakosait?
- Milyen társadalmi rétegeket különített el?
- Mi volt az egyes társadalmi rétegek feladatköre?
- Miért nem cserélhetők fel a feladatkörök? (Vagyis milyen logika, milyen szempont alapján történt meg a felosztás?)
- Miért tekinthető kölcsönösnek a patrícius-cliens kapcsolat?
- A törvények és büntetések alapján milyen uralkodó volt Romulus?
- Mi jellemezte a római szemléletmódot a királyság korai időszakában?
- Nézz utána, hogyan függ össze a cliens kifejezés a magyar ambíció szóval!
Servius Tullius reformjai
(Dion. Hal. IV. 15-18)
(Servius Tullius) Ezek elrendezése után megparancsolta, hogy minden rómait vegyenek jegyzékbe és vagyonát pénzértékben becsüljék fel, még pedig a szokásos esküt letévén, hogy a census a valóságnak megfelelően és a legondosabban menjen végbe; (mindenkinek) be kellett jelentenie apja nevét, a korát, név szerint a feleségét és gyermekeit, továbbá, hogy ki-ki a városnak mely tribusában, vagy melyik vidéki pagus-ban lakik. Arra, aki kivonta magát a census alól, büntetésül azt szabta ki, hogy vagyonát elkobozzák, őt magát pedig megkorbácsolják és (rabszolgának) adják el. Ez a szokás a rómaiaknál sokáig fennmaradt.
Amikor mindenkinek a vagyonát felbecsülték, vette a jegyzéket, és látván a (polgárok) sokaságát és a vagyonok nagyságát, valamennyi alkotmány közül a legbölcsebbet vezette be, amely a rómaiak számára - mint az eredmények mutatták - nagy áldások forrása lett. Ez az alkotmány ilyenféle volt: Valamennyi közül kiemelt egy részt, amelynek a vagyoni censusa a legnagyobb volt, vagyis meghaladta a 100 mina-t. Ezeket 80 lochos-ba (centuria) osztotta be és elrendelte, hogy a következő fegyvereket viseljék: argolisi pajzsokat, lándzsákat, bronzsisakot, páncélt, lábvértet és kardot. Ezen belül is két csoportba osztotta őket: 40 centuriát szervezett a fiatalabbakból, akikre a tábori katonáskodást bízta, és negyvenet az idősebbekből, akiknek az lett a kötelességük, hogy az ifjúság hadbavonulása esetén a városban maradva, a falakon belüli őrszolgálatot ellássák. Ez volt az első osztály (syntaxis, classis). Háborúkban az egész phalanxon belül ez foglalta el a legelső helyet.
Ezután a fennmaradókból kiválogatta a második csoportot, akiknek a censusa nem érte el a 10 000 drachmát, de nem is volt kevesebb 75 minánál (vagyis 7500 drachmánál). Ezeket húsz centuriába osztotta be azzal az utasítással, hogy egyébként olyan fegyvereket hordjanak, mint az előbbiek, csak a páncéltól mentesítette őket, viszont a (könnyű, kerek argolisi) pajzsok helyett nehéz (négyszögletes) pajzsokat adott nekik. Ezek közül is különválasztotta a negyvenöt éven felüli férfiakat és a tábori szolgálatra alkalmas korosztályt: az ifjabbakból szervezett tíz centuria harcolt a városon kívül, míg az idősebbek tíz centuriájára az őrszolgálat maradt. Ez volt a második osztály, amely a csatákban az első sorokban harcolók mögött állt fel.
A harmadik osztályt a fennmaradókból állította össze, akiknek a censusa nem érte el a 7500 drachmát, de nem is volt kevesebb 50 minánál. Ezeknek a fegyverzetét nemcsak a páncéllal könnyítette, mint a második osztályba soroltakét, hanem a lábvérttel is. Ezeket ugyancsak húsz centuriába osztotta be, és hasonló módon, kor szerint tagolta: tíz centuriát adott az ifjabbaknak és tízet az idősebbeknek. Ezeknek a centuriáknak a helye a csatákban az élharcosokat követők mögötti volt.
A negyedik osztályt úgy szervezte meg, hogy a fennmaradókból újból kiválogatta azokat, akiknek a vagyona 5000 drachma és 25 mina között mozgott. Ezeket is húsz centuriára osztotta: tízet szervezett a fiatalságuk virágjában állókból és ugyancsak tízet - az előbbiekhez hasonlatosan - a korosabbakból. Fegyverül a hosszú pajzsot, kardot és dárdákat rendelte nekik, helyük gyanánt pedig a leghátsót jelölte ki a csatákban.
Az ötödik osztályt, amelybe a 25 minától a 12 és 1/2 mináig terjedő vagyonúak tartoztak, harminc centuriára osztotta. Ezek is kor szerint tagalódtak: tizenöt centuria jutott az idősebbeknek és tizenöt a fiatalabbaknak. Parancsa szerint ezek hajítógerellyel és parittyával felszerelve a hadrenden kívül harcoltak, négy centuria pedig fegyverek nélkül kísérte a felfegyverezetteket. E négy közül kettő fegyverkovácsokból, ácsokból és egyéb mesteremberekből állott, akik a hadviseléshez szükséges dolgokról gondoskodtak, a másik kettő pedig kürtösökből, trombitásokból és olyan emberekből, akik egyéb hangszerekkel harcra tüzelő dallamokat játszottak. A kézművesek kor szerint csoportosítva a második vagyoni censusba soroltak mellé voltak beosztva, egyik centuria az idősebbeket, másik a fiatalabbakat kísérte, a kürtösök és trombitások pedig a negyedik osztályhoz csatlakoztak. Ezek közül is az egyik centuria az idősebbeké, a másik a fiatalabbaké volt. A centuriák parancsnokaivá (lochagoi, centuriones) a hadban legderekabbakat jelölték ki, akik gondoskodtak arról, hogy centuriáik engedelmesen fogadják a parancsokat.
A phalanx tagjaiból és a könnyű fegyverzetűekből álló gyalogsereg rendje tehát ez volt. A lovasok csoportját a legnagyobb censusszal rendelkezők és az előkelő származásúak közül válogatta ki. Ezeket 18 centuriába osztotta be, úgy sorolta őket a phalanxba rendeltek elsö 80 centuriája mellé. Ezeknek a centuriói is a legelőkelőbbek közül kerültek ki.
Jegyzetek:
- Az előzményekben - Fabius Pictorra, a Gracchusok korában működő Venrtoniusra, a >mindkettejüknél hitelt érdemlőbb< id. Catóra és L. Pisóra vaIó hivatkozással - a phylé-kre (azaz tribus-okra) és >görög megjelöléssel< pagus-okra vaIó felosztásról és a lakosság számbavételéről olvashatunk.
- A mina a talanton 1/60 része; általában megfelelt 100 drachmának, illetve 600 obolosnak; mint súlymérték: az euboiai vagy attikai mina megfelelt 437 grammnak, az pedig tíz ezüstnek.
- Ki volt Servius Tullius?
- Milyen alapon osztotta fel Róma lakosait?
- Sorold fel az egyes csoportokat! Mi jellemzi őket?
- A katonai teendőkön túlmenően milyen más célt szolgálhatott e beosztás?
- Milyen görög analógiát fedezhetünk fel?
A köztársaság rendszere
- Mi jellemezte a magistratusokat általánosságban?
- Mikortól állt fenn a séma által bemutatott politikai berendezkedés?
- Kik álltak a római állam élén és mi volt a feladatkörük?
- Melyik testületre vonatkozik az a mondás, hogy benne testesült meg Róma minden bölcsessége? Miért?
- Kik voltak a népgyűlés tagjai? Milyen fajtái különíthetők el a népgyűlésnek?
A plebejusok és patríciusok harca
I. Szeparációs szakasz I.e. 494-451:
A néptribunusok (Liv. II. 23-33)
Egyrészről ott fenyegetett a volscus háború, másrészről a polgárság is meghasonlott: magasra csapott az államon belül a gyűlölködés lángja az atyák (patres) és a nép (plebs) között, elsősorban az adósságuk folytán (szolgaságra) kötelezettek miatt (propter nexos ob aes alienum). Zúgolódtak, hogy otthon saját polgártársaik tartják fogságban és elnyomás alatt őket, akik kint a szabadságért és hatalomért harcolnak; a nép szabadsága sokkal biztosabb háború, mint béke idején, (biztosabb) az ellenség (hadsorai) között, mint a polgári életben. Ennek a magától is terjedő gyűlölködésnek a lángját most egy ember szembeszökő nyomorúsága magasra szította. Egy idős férfi - minden bajának látható jeleivel (eléktelenítve) - a forumra rontott. Még szennyes ruhájánál is ijesztőbb volt sápadt és az éhezéstől kiaszott teste; ráadásul lecsüngő szakálla és haja végképp vadnak mutatta arcát. De még ilyen éktelen állapotában is ráismertek; egyik ember a másiknak mondogatta: hogy hány egységet vezényelt, és szánakozva emlegették egyéb katonai érdemeit; ő maga pedig; több helyen tisztességgel vívott csatáinak tanúit: a mellén levő sebhelyeket mutogatta. Amikor a tömeg - szinte népgyűlés módjára - körülfogta és tudakolt tőle, hogy jutott idáig, mi tette így tönkre, elmondta, hogy a sabin háborúban katonáskodott, de földjét feldúlták, nemcsak a termést nem takaríthatta be, de még a háza is leégett, mindenét elhurcolták, jószágait elhajtották, és ebben a hátrányos helyzetben még adót is róttak rá, így kénytelen volt kölcsönt felvenni. Ez a kamatokkal tetézve először apai és nagyapai birtokát emésztette fel, majd egyéb vagyonát; végül - mint valami pusztító kórság - a testét támadta meg; hitelezője nem szolgaságba, hanem kényszermunkára és a kínzókamrába (in engastulum, et carnificinam) hurcolta. Ezután a friss korbácsnyomoktól eléktelenített hátát mutatta meg. Mindennek láttára és hallatára (a lázongó tömeg) hangosan felzúg; most már nem marad meg a forumon, hanem végighömpölyög az egész városon. A megkötözött és a bilincseiktől megszabadított adósrabszolgák (nexi) mindenünnen kirohannak az utcákra és a polgárok védelméért esdenek. A zendülés önkéntes (társai seholsem maradnak el; az utakon szerte mindenütt hangos kiáltozás közepette tódulnak a forumra.)
Azok a senatorok (patres), akik történetesen a forumon tartózkodtak, vesztükre kerültek bele ebbe a sokaságba; tettlegességre is került volna sor, ha a két consul, P. Servilius és Ap. Claudius gyorsan közbe nem lépett vonna, hogy a zendülést elfojtsa. Erre a tömeg feléjük fordul, nekik mutogatja bilincseit és mindazt, ami testüket elrútítja. Hát ezt érdemelték, kiáltozzák, és ki-ki itt vagy ott teljesített katonai szolgálatát veti a szemükre. Nem is annyira könyörögve, mint inkább fenyegető hangon követelték a senatus összehívását, és ugyanakkor mint a nyilvános tanácskozás tanúi és irányítói, már körül is vették a tanácsházat. A consulok csak igen kevés senatort tudtak összehozni, akik véletlenül vetődtek arra: a többieket a félelem nemcsak a tanácsháztól, hanem a forumtól is távol tartotta, úgyhogy a senatus a megjelentek csekély száma miatt nem is intézkedhetett. Ekkor a sokaság valóban úgy gondolta, hogy kijátsszák és csak időt akarnak nyerni; hogy a távollevő senatorok nem véletlenül, nem is félelemből maradtak távol, hanem hogy a dolgot megakadályozzák, a consulok is húzzák-halasztják, és bizonyára csak mulatnak az ő nyomorúságukon. Már majdnem odáig fajult a helyzet, hogy még a consuli méltóság (maiestas) sem tudott gátat vetni az emberi indulatnak, amikor a senatorok tudván, hogy távolmaradásukkal vagy megjelenésükkel idéznek nagyobb veszedelmet - végül is egybegyűltek. A népes gyülekezetben azonban nemcsak a senatorok, de még a két consul között sem volt meg a kellő egyetértés. Az erőszakos természetű Appius úgy vélte, hogy a dolgokat a consuli hatalom igénybevételével kell elintézi: egy-két ember elfogása lecsendesítené a többit, Servilius viszont szelídebb orvosszerek felé hajlott: a felzaklatott kedélyek megnyugtatását az erőszak alkalmazása helyett nemcsak biztonságosabbnak, hanem könnyebbnek is gondolta.
(Serviliusnak valóban sikerült ígéreteivel rábírnia a plebset a volscusok elleni háború folytatására, de az ígéretek beváltásával az arisztokcrácia mind ekkor, mind a következő (494.) évi hadjáratok befejeztével adós maradt.)
Ekkor a senatorok attól tartottak, hogyha a sereget elbocsátják, megint titkos összejövetelekre és összeesküvésekre kerül sor, tehát azzal a meggondolással, hogy bár a sorozást a dictator (M. Valerius) tartotta, a katonákat mégis kötve tartja a consulok kezébe letett esküjük, azzal az ürüggyel, hogy az aequusok újból kezdték az ellenségeskedést, kivezényelték a városból a légiókat. Ez az intézkedés csak siettette a zeneülést.1 Eleinte állítólag a consulok meggyilkolásáról tárgyaltak, hogy mentesüljenek esküjüktől; mikor azután rájöttek, hogy bűntett nem mentesíthet semmiféle vallásos kötelezettségtől (religio), egy bizonyos Sicinius kezdeményezésére - a consulok parancsa ellenére - kivonultak az Anio folyón túl, a várostól háromezer lépés távolságban emelkedő Szent hegyre; ez a közkeletűbb hagyomány, nem az, amelyet Piso örökített meg, és amely szerint a kivonulás az Aventinusra történt; itt az árokkal és sánccal megerősített táborba néhány napig vezér nélkül, nyugodtan maradtak; sem őket nem háborgatták, sem ők nem háborgattak mást, csak az élelmezésükhöz szükséges dolgokhoz nyúltak.
A városban nagy volt a rettegés; a kölcsönös félelem izgalomban tartott mindenkit. A (családfőktől) magárahagyott nép a senatorok erőszakoskodásától tartott, a senatorok viszont a városban maradt néptől, és nem tudták, mit kívánjanak: hogy maradjon-e, vagy inkább távozzék (a plebs). De a kivonult sokaság is meddig marad nyugton? És mi lesz akkor, ha közben valamilyen külső háború támad? A polgárság most már csakis az egyetértésbe vetheti reményét, ezt kell bármi módon újból biztosítani. Úgy határoztak tehát, hogy szószólóként az ékes szavú és származása miatt a népnek kedves Menenius Agrippát küldik a néphez. Miután bebocsátották a táborba, abban a bizonyos régies, minden művészetet nélkülöző beszédmodorban állítólag, mindössze a következő mesét mondotta el:
Jegyzet:
- seditio szószerint a. m. "szétmenés", "különválás" (sed-itio).
- Mi jellemezte egy átlagos római plebejus helyzetét a háborúk időszakában?
- Mutasd be az adósrabszolgává válás folyamatát!
- Mi váltotta ki a nép zúgolódását?
- Hogyan kívánta orvosolni a problémát a nép, illetve a senatus néhány tagja?
- Mi lett az eredménye a kezdeti nézeteltéréseknek?
- Milyen szándékkal vonultak ki a Szent Hegyre, s melyik domb volt ez?
Menenius Agrippa
Abban az időben, amikor az emberben még nem működött minden olyan egyetértőleg, mint most, hanem az egyes testrészek külön gondolkoztak, külön beszéltek, a többi rész amiatt méltatlankodott, hogy az ő fáradságos munkájuk és szolgálatuk eredményeképpen mindent a hasnak keresnek, a has pedig középpen nyugszik és semmi egyebet nem tesz, csak a készen kapott gyönyöröket élvezi; összeesküdtek tehát, hogy a kéz ne juttassa többé az ételt a szájhoz, a száj ne fogadja be, a fogak pedig ne rágják meg a nekik adott (táplálékot).
Míg felindulásukban a gyomrot ki akarták éheztetni, ugyanakkor valamennyi tag és az egész test végképp elgyengült. Úgy derült ki, hogy a gyomor szolgálata egyáltalán nem hiábavaló: nemcsak őt táplálja a többi, hanem ő is táplálja a többit, amennyiben a táplálék megemésztése folytán felfrissülő vért, életünk és erőnk forrását, egyenletesen elosztva visszajuttatja az erekbe, illetőleg valamennyi testrészbe. Az ebből adódó hasonlattal, hogy ti. a test belső lázadása mennyire azonos a népnek, a senatorok ellen fellángolt haragjával, fordulatot idézett elő az emberek gondolkodásában.
Tárgyalni kezdtek tehát a megeggyezésről és meg is állapodtak olyan feltételekben, hogy legyenek a népnek szent és sérthetetlen tisztviselői (magistratus sacrosancti), azok segítségére siethessenek a consulok ellenében, és ezt a magistratust ne tölthesse be senki a senatorok közül. Úgy választottak két néptribunust: C. Liciniust és L. Albinust; ezek további három társat vettek maguk mellé, köztük Siciniust, a kivonulás kezdeményezőjét. Ez bizonyos: a két másik személy kilétét illetőleg a hagyomány nem egyértelmű. Vannak, akik szerint a Szent hegyen csak két tribunust választottak és ott lex sacrata-t hoztak....
- Ki és hogyan bírta jobb belátásra a kivonult plebejusokat?
- Milyen jogokkal rendelkezett a néptribunus?
- Mikor vezették be a néptribunusi intézményt?
XII táblás törvények (I.e. 451/450)
I.
- Ha (a panaszos a vádlottat) törvénybe hívja, menjen (a vádlott). Ha nem megy, hívjon tanút (a panaszos), azután ragadja meg (a vádlottat).
- Ha (a vádlott) kifogásokkal próbálkozik vagy meg akar szökni (más szóval: késedelmeskedik), (a panaszos) vessen rá kezet (fogja el).
- Ha betegség vagy öregség forog fent gátló körülmény gyanánt (vitium escit), (a panaszos) adjon igásfogatot (a vádlottnak). Ha (a vádlott ezt) nem akarja, (a panaszos) fedett kocsit (arceram) ne készítsen.
- Földdel bíró polgárnak (assiduo) a védője (vindex) földdel bíró legyen; proletarius polgárnak viszont az legyen a védője, aki akar.
- Lekö(telezésre és birtokátruházásra) a jóknak és engedelmességre térített szomszédoknak ugyanolyan joguk legyen, (mint a római népnek).
- Ha (a felek) megegyeznek, (a praetor) jelentse ki.
- Ha nem egyeznek meg, a comitiumon vagy a forumon még dél előtt tárgyalják az ügyet. Amikor is mindketten személyesen szólaljanak fel.
- Dél elmúltával (a praetor) a jelenlévőnek ítélje a pert.
- Ha mind a ketten jelen vannak, napnyugta legyen a végső időpont (a tárgyalásra).
- Gellius (Noctes Atticae XVI. 10,8);…mivel a gyermekekkel és földdel bíró polgárok (proletarii et adsidui), továbbá az engedelmességre térített szomszédok (sanates), a kezesek (vades) és alkezesek (subvades), a 25 as és a visszafizetések (taliones), valamint a tállal és ágyékkötővel előírt lopásfelderítési ügyek (furtorumque quaestio cum lance et licio) eltűntek, és a XII. táblás törvények egész régiségtára a lex Aebutia meghozatala (i.e. 150 k.) óta feledésbe merült….
II.
- Gaius (Inst IV 14) : A sacramentoi actio (legis actio per sacramentum) 500 vagy 50 as büntetéssel járt együtt. Mert az 1000 vagy ennél több as értékű ügyekben 500, az ennél csekélyebb értékű ügyekben viszont 50 as-szal kellett perelni, így írta elő a XII táblás törvény. Ha azonban egy ember szabadságáról volt szó a perben, ugyanez a törvény azt írta elő, hogy még a legértékesebb ember esetében is 50 as-szal folyjék az eljárás. (Vö. Gaius IV 17a).)
- Gellius (Noct. Att. XX 1,27): Az ártalmasabb betegséget ama törvények szerkesztői nem egyszerűen morbus-nak, hanem morbus sonticus-nak mondották. - Cicero (De officiis I 27, 37): Hostis-nak őseink azt mondták, akit manapság peregrinus-nak mondunk… ártó betegség vagy idegennel megállapított nap… Ha ezek közül valamelyik gátló körülmény a bíró, döntőbíró vagy peres fél előtt felmerül, e miatt a (tárgyalás) napja későbbre teendő.
- Akinek tanúbizonyság hiányzik, az minden harmadik nap (tertiis diebus) menjen a (tanú) kapuja elé hangosan panaszkodni (obvagulatum).
III.
- Pénz(beli adósság) elismerése és az ügy törvényszéki eldöntése után harminc nap legyen (a teljesítési határidő).
- Ezután (a hitelező) vesse kezét (az adósra: manus iniectio esto) Vezesse a törvényszék elé.
- Ha (az adós) az ítélet(ben foglalt kötelezettségé)nek nem tesz eleget, vagy helyette a törvényszék előtt nem lép fel védőnek (vindicit), (a hitelező) vigye magával, kötözze meg akár kötéllel, akár tizenöt fontnál nem súlyosabb bilincsekkel, vagy ha (úgy) akarja: könnyebbel kötözze meg.
- Ha (a fogságban tartott adós) karja, éljen a magáéból. Ha nem a magáéból él, (akkor az), aki megkötözve tartja, egy font lisztet adjon (neki) naponként. Ha akar, többet adjon.
- Gellius (Noct. Att. XX 1, 46-47): Időközben is volt azonban mód az egyezkedésre, de ha nem egyeztek meg, (az adósokat) hatvan napig bilincsbe verve tartották. Ezen időn belül három egymás után következő vasárnapon (nundinis) a praetorhoz vitték őket a comitiumra, és (ott) kihirdették, mennyi pénz(tartozás) miatt ítélték el (őket). A harmadik vasárnapon pedig a fejükkel lakoltak, vagy a Tiberis túlsó partján idegenbe (peregre) adták őket.
- A harmadik vasárnapon részeket vágjanak (partis secanto, ti. a hitelezők a kivégzett adós testéből; vö. Gellius XX 1,52: én ugyan senkiről sem olvastam vagy hallottam, akit hajdan részekre vágtak volna; Quintilianus, Inst. III. 6,84: Ezt a törvényt a közösségi szokás - mos publicus - elvetette). Ha többet vagy kevesebbet vágtak (belőle), büntetlenül történjék (se fraude esto).
- Idegen ellenében a kezdeményezés joga örökre fennmaradjon (adversus hostem aeterna auctoritas esto)
IV.
- Cicero (De leg. III. 8,19): Gyorsan megölték, mint a XII tábla szerint feltűnően idétlen gyermeket (tamquam ex XII tabulis insignis ad deformitatem puer).
- Ha az atya háromszor eladta fiát, a fiú szabaduljon fel atyja (hatalma) alól.
V.
- Gaius (Inst. I 144-145): A régiek úgy rendelkeztek, hogy a nők még felnőtt korukban is gyámság alatt (in tutela) maradjanak, kivéve a Vesta-szűzeket, akiket mentesítettek (a gyámság alól): így intézkedett a XII táblás törvény is.
- Gaius (inst II. 47): Agnatusok gyámsága alatt álló asszony res mancipiainak tulajdonjogát (mások) nem szerezhették meg, csak abban az esetben, ha gyámja közreműködésével ő maga adta át: így rendelkezett a XII táblás törvény is.
VIII.
2. Ha valaki (másnak) valamely tagját eltöri (membrun rupsit), ha ki nem egyezik vele, ugyanazzal fizessen (talio esto).
8. Plinius (Nat. Hist. XVIII 3,12): Ekével megművelt föld… termését éjszaka lelegeltetni vagy levágni felnőtt ember számára a XII táblás törvények szerint főbenjáró vétség (capital) volt, és (az illetőt) Caresnek szentelve (egy fára) akasztva kellett kivégezni; … kiskorú (tettest) a praetor döntése szerint megkorbácsoltak és az (okozott) kárnak, vagy kétszeresének megfizetésére kötelezték.
9. Gaius (Ad XII tab., Dig. XLVII 9,9): (A XII táblás törvény) úgy rendelkezik, hogy aki a házat, vagy a ház mellett rakott gabonaszalagot felgyújtja, megkötözve és megkorbácsolva égettessék el (igni necari), ha tudva azaz hanyagságból (neglegentia), akkor vagy a kár megtérítésére, vagy - ha erre képtelen - enyhébb fenyítésre ítéljék.
1. Ha éjszaka követ el (valaki) tolvajlást, ha (a tulajdonos) az illetőt megöli, tekintessék joggal megöltnek (si nox fortum jaxist, si im occisit, iure caesus)
11. Cicero (Pro Tullio 21.50): A tolvajt (furem), azaz fosztogatót és rablót (praedonem et latronem), nappal (luci) megölni tiltja a XII tábla, ha fegyverrel nem védekezik - mondja -, de ha fegyverrel jön is, ne öld meg, ha nem használja és (nem azzal) védekezik; ha pedig védekezik, fennhangon kiálts (endoplorato, hoc est conciamato), hogy meghallják és (segítségedre) jöjjenek.
12. Gellius (Noct. Att. XI 18, 8): A többi nyilvánvaló (tetten ért) tolvaj közül (a decemvirek) úgy rendelkeztek, hogy a szabadokat meg kell korbácsolni és szolgákul a megkárosítottnak kell ítélni...; A rabszolgákat meg kell korbácsolni és a szikláról letaszítani; a még fel nem nőtt gyermekekre vonatkozólag azonban úgy határoztak, hogy a praetor közbejöttével korbácsolják meg és a kár jóvátételére kötelezzék őket.
IX.
- Cicero (De leg. III 4,11): Kiváltságokat (priviligeia) ne javasoljanak polgár főbenjáró ügyében (de capite civis) csak a legfőbb népgyűlés útján (per maximum comitium, vagyis per comitia centuriata) döntsenek.
- Cicero (uo., III 19,44): Két kiváló törvényt vettünk át a XII tábláról, melyek közül az egyik a kiváltságokat szünteti meg, a másik pedig úgy rendelkezik, hogy polgár főbenjáró ügyében csakis a legfőbb népgyűlés közben jöttével szabad határozni.
- Gellius (Noct. Att.) XX 1,7): Keménynek találod azt a törvényt, amely halálbüntetéssel sújtja azt a jogszerűen kirendelt bírót vagy döntőbírót (iudicem arbitrumve iure datum), akire rábizonyul, hogy az elbírálandó ügyben pénzt fogadott el?
- Pomponius (Enchiridion, Dig I 2,2, 23): A főbenjáró ügyekben intézkedő quaestorok rokongyilkosságban eljáró quaestoroknak (quaestores parriciidi) nevezték; így említi őket a XII táblás törvény is.
- Marcianus (Inst., Dig XLVIII 4,3): A XII táblás törvény rendelkezése szerint halállal kell büntetni azt, aki az ellenséget támadásra ösztönzi (concita verit), vagy polgárt az ellenségnek kiszolgáltat (civem hosti tradiderit).
- Salvianus (De gubern. Dei VIII 5,24): A XII táblás törvény rendelkezése szerint tilos volt bárkit ítélet nélkül kivégeztetni.
A források előtti nevek (Cicero, Ulpianus, Salvianus stb. annak a szerzőnek a nevét jelölik, akitől a részletek származnak, vagyis attól, aki idézte a későbbiekben a törvény szövegét, s így maradt az utókorra.)
- Ki volt az igazságszolgáltatásért felelős magistratus?
- Általában hogyan bizonyították a bűnösséget, ártatlanságot? Volt-e lehetőség ennek bizonyítására?
- Vesd össze az ítélkezés görög és római módozatát!
- Milyen törvény vonatkozott a adósokra? Az adósrabszolgaság mennyire volt jellemző az ókori Rómában?
- Mi volt a feltűnően idétlen gyermek sorsa? Melyik másik ókori államra emlékeztet?
- Milyen szerepet töltöttek be a nők a római társadalomban? Hogyan ítélték meg őket?
- Miként vélekedtek a törvények a magántulajdonról, illetve annak védelméről?
- Mit takar a talio elv fogalma, és hogyan jelenik meg a törvényekben?
- Milyen büntetés járt annak, aki Rómára szabadítja az ellenséget? Miért?
I. Integrációs szakasz. (I.e. 450-287)
- Események röviden
Róma a köztársaság időszakában (I.e. 510-287 között)
| IDŐ | HÁBORÚ | POLITIKAI VISZONYOK |
| I.e. 510 | Tarquinius Suberbus elűzése Rómából. | |
| I.e. 509-től | Az etruszkok és a szomszédos törzsek ellen | |
| I.e. 494 | Kivonulás a Szent Hegyre, a néptribunusi intézmény. | |
| I.e. V. sz. | A gyalogság (plebejusok)növekvő szerepe, védekező harcok. | |
| I.e. 451/450 | XII táblás törvények | |
| I.e. 445 | Érvényes házasság a plebejusok és patríciusok között. | |
| I.e. 443 | A censori intézmény bevezetése, csak patríciusok tölthették be. | |
| I.e. 396 | Az etruszkok legyőzése, Veii elfoglalása. | |
| I.e. 387 | A kelta gallok vereséget mérnek a rómaiaknál az Allia folyónál. (A Vae victis elv alkalmazása.) | |
| I.e. 367 | A Licinius-(Sextius)-féle földtörvény. | |
| I.e. 366 | Az egyik consul plebejus. | |
| I.e. 343-290 | A samnisok elleni háború Campania birtokáért. (A caudiumi iga.) | |
| I.e. 340-338 | A latin szövetségesek elleni háború. (A Divide et impera elv alakalmazása.) | |
| I.e. 332/1 | Róma békét köt a kelta gallokkal, így tehermentesíti magát az észak felőli támadásoktól. | |
| I.e. 326 | Az adósrabszolgaság eltörlése Rómában. | |
| I.e. 300 | Minden papi hivatal megnyílik a plebejusok előtt (is). | |
| I.e. 287 | Eltörlik a senatusnak azt a jogát, hogy a népgyűlési határozatokat jóváhyagyja. | |
| I.e. 282-272 | A tarentumi háború. A dél-itáliai görög gyarmatvárosok meghódítása. (Pürrhoszi háború, Ausculum, Beneventum.) |
Róma: Városállamból Imperium Romanum
Miután Róma világbirodalommá vált, a köztársaság addigi rendszere válságba jutott.
Gondold végig, milyen tényezők juttatták a köztársaságot válságba igazgatási, gazdasági és társadalmi téren?
Forrás:
- Livius: A római nép története a város alapításától
- Európa K. Bp. 1982
- A rómaiak
- Park K. 1994
- Az antik Róma napjai
- Tankönyvkiadó Bp. 1984
- Róma és a római világ története
- Officina Nova
