A sajátos nevelési igényű gyerek is teljes értékű ember, joga, hogy megfelelő, elfogadó, ugyanakkor fejlesztő környezetben éljen. Képes megteremteni ezt a környezetet egy jó iskola? Az iskola mindenkié?

Feltétlenül. A MINDENKIT itt nagyon fontos hangsúlyozni. Ha egy iskola olyan környezetet tud teremteni – itt a fizikai és pedagógiai környezetre egyaránt gondolhatunk –, ahol jól érzik magukat a gyerekek, és a pedagógusok – elsősorban attitűdben és módszertani szempontokból – alkalmazkodni tudnak a gyerekek körében megmutatkozó sokféleségekhez, akkor egy ilyen intézményben a sajátos nevelési igényű gyerek ugyanúgy megtalálja a helyét, mint egy tehetséges vagy eltérő fejlődésmenetű gyerek. Ha az eltérő képességstruktúrákhoz a pedagógus és a pedagógia módszerekben, tartalmakban illeszkedni tud, akkor feltétlenül elmondhatjuk, hogy egy ilyen intézmény mindenki iskolájává tud válni. Nyilván ez olyan típusú környezetet feltételez, amiben ezeket a feltételeket biztosítani lehet.

Egy tanárnő ismerősöm mesélte, hogy az osztályában tanul egy sajátos nevelési igényű gyerek és mindenki vele szeretne játszani, nagyon szeretik őt a többiek. Ez esetben a hátrányból előny vált. De gondolom, ez nem mindig van így. Általában hogyan viszonyulnak a gyerekek eltérő társaikhoz?

Ez nagyon változó. Függ attól is, hogy mikor kerül a gyermek ilyen csoportba. Az a jó, ha minél korábbi életszakaszban, minél korábbi évfolyamokon kezdődik el az integrált nevelés. Ha már első osztályban, vagy már az óvodában találkoznak a gyerekek a mássággal, akkor teljesen természetes lesz számukra, hogy vannak olyan gyerekek, akik másként tudnak megcsinálni dolgokat, mint ahogy azt ők tudják. Eszembe jutott egy példa. Lányi Marietta, a Gyermekek Házának az igazgatója (ebben az iskolában 18 éve zajlik sikeresen az integrált nevelés) mesélte el azt a történetet, hogy érkezett egy kisgyerek az iskolába, akinek nem volt karja, mindent a lábával csinált. Amikor a gyerekek hazamentek, csodálattal mesélték a szüleiknek, hogy érkezett hozzájuk egy kislány, aki a lábával nagyon-nagyon ügyes. Ennek nagyon fontos üzenete van: alaphelyzetben a gyerekek nem a hiányra, hanem az értékekre figyelnek. Ehhez persze az kellett, hogy a pedagógusok és a gyerekek is felkészüljenek. Amikor az említett kislány megérkezett az osztályba, az első napon az egész osztály kipróbálta a lábbal rajzolást. Ez az az attitűd, amit mindenképpen közvetítenie kell egy intézménynek, ha nyitott akar lenni, ha befogadó pedagógiai gyakorlatot akar folytatni, hogy képes legyen megteremteni minden gyereknek az egyéni fejlődése szempontjából legmegfelelőbb feltételeket. Akkor nem az lesz a feltűnő, hogy valakinek nincs karja, vagy hogy nem jól hall, hogy képességeiben lassabban fejlődik, mint a többiek, hanem hogy miben különleges! Az intézménynek és a pedagógusnak arra kell figyelni, hogy ki miben jó.

Egy integrált osztályban nem csak az ép társak jelentenek húzóerőt a sajátos nevelési igényű tanulók számára, hanem kölcsönös a fejlődés. Mit lehet tanulni a sajátos nevelési igényű gyerekektől?

Nagyon sokat tanulhatunk tőlük. Ugyanúgy, mint mi egymástól. Mindenképpen szociális érzékenységet. Toleranciát. Együttműködő-képességet. Egymás támogatását, segítését. Ez az iskola világán kívül is folytatódik. Azok a gyerekek, akik ilyen környezetben, tanulócsoportban nevelődnek, tovább viszik magukkal ezeket a készségeket, képességeket, attitűdöt és sikeresen használják ezeket a munka világában is.

Egy szülő hogyan készítse fel a gyermekét az új helyzet fogadására, hogy az iskolában vagy az óvodában különleges gondozási igényű gyerekkel fog találkozni?

Nem feltétlenül csak a szülőnek van ebben feladata, hanem MINDENKINEK, aki szereplőként érintett az együttnevelési folyamatban. Itt nagyon nagy a felelőssége az iskolának, a pedagógusnak, hogy ők hogyan készülnek fel, hiszen MINDEN gyerek – kiemelten a sajátos nevelési igényű gyerekek – fogadására fel kell készülni. Fel kell készíteni a tanulócsoportot, a befogadó szülői közösséget, a sajátos nevelési igényű gyermeket nevelő szülőket és mindenkit, aki valamilyen szempontból részese a folyamatnak. Nagyon fontos a gyógypedagógus szerepe, aki a speciális megsegítésben támogatja az együttnevelést, de mindenképpen hangsúlyozni szeretném a teammunka kiemelt jelentőségét.

Egy összevont csoportot tanító pedagógusnak milyen plusz tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy „átlagos” tanítóhoz képest?

A pedagógia az pedagógia. A pedagógusnak nagyon nagy felelőssége van. Sok múlik azon, hogy jó pedagógushoz vagy pedig egy kevésbé felkészült tanítóhoz kerül-e a kisgyerek. Mind az iskolai pályafutását, mind az életben való helytállását nagymértékben meghatározza, hogy ki tanítja őt. Egy összevont osztály nagyon sok feladatot ró egy pedagógusra, hiszen többféle szempontból kell felkészülnie. De általában is többféle szempontból kell felkészülnie egy pedagógusnak, hiszen egy-egy gyerekcsoport vagy tanulócsoport is nagyon heterogén lehet képességek tekintetében is. Bármilyen csoportban lehetnek eltérő fejlődésmenetű gyerekek, akik nem is feltétlenül sajátos nevelési igényűek. Lehet, hogy valamiben tehetségesebbek, lehet, hogy valamiben lassabban haladók. Erre a pedagógusnak reagálnia kell, olyan feladatokat, olyan válaszokat kell tudnia kínálni – akár tartalmi, akár módszertani szempontból –, hogy MINDENKI a saját haladási ütemének megfelelően tudjon végigmenni ezen az úton.

A nem szakszerű integrálás komoly károsodást okozhat egy sérült gyermek fejlődésében. A pedagógusok munkáját gyógypedagógusok, mentorok is kell, hogy segítsék?

Mindenképpen. Senki sem azt várja a befogadó pedagógustól, hogy gyógypedagógiai fejlesztést végezzen, hiszen arra ott van a gyógypedagógus, aki erre kap felkészítést. Fontos, hogy a gyógypedagógus és a befogadó pedagógus közösen, harmonikusan, együttműködő módon tudja segíteni ezt a folyamatot. Ennek formája lehet konzultáció, az egyéni fejlesztési tervek közös megtervezése, a differenciált tananyagtartalom elkészítése. Ez utóbbi például nemcsak a sajátos nevelési igényű kisgyereknek hasznos, hanem általában tud sokat segíteni. Nagyon sok segítséget tud kínálni a gyógypedagógus a befogadó pedagógusnak, módszertani, tartalmi és sok más tekintetben és viszont. A harmonikus együttműködés tudja igazán segíteni a fejlesztés folyamatát.

Sok szülő nehezen engedi el a gyerekét, főleg, ha az valamiben hátrányt szenved, beteg, de elég, ha „csak” késői, esetleg egyetlen gyerek a családban, ezért nagyon óvják. De ha túlzottan aggódik a szülő, akkor ez a gyerekben is félelmet kelt, nem? Hogyan viselkedjen a szülő?

A szülői elfogadás hosszú folyamat. Amikor sérült kisbaba születik a családba, a szülők zömében teherként élik meg. Látják, hogy sok tekintetben másként kell az életüket a későbbiekben szervezni. Másként kell a közösséghez viszonyulniuk. A sérülés tényét feldolgozni is hosszú folyamat. Vannak, akiknek ez könnyebben megy, vannak, akiknek egy egész élet is kevés. Nagyon fontos, hogy a szülőnek legyen támogatója, hogy ne maradjon egyedül a család, és legyen módjuk sokat tanulni, tapasztalni egymástól. Ha megvan a támogató, elfogadó társadalmi közeg, akkor a szülők ezeket a terheket egy idő után már nem teherként, hanem ajándékként tudják megélni. A sajátos nevelési igényű gyerekek nagyon sok ajándékot tudnak adni, tiszta, őszinte érzelmekben, szeretetben, a teljes odafordulásban. Az életem egyik legmeghatározóbb szakasza volt, amikor sajátos nevelési igényű gyerekeket tanítottam. Teljesen át tudják hatni a befogadó környezetet, az osztályt. Nyilván ehhez az is kell, hogy a környezet is megtegye azokat a lépéseket, hogy befogadóan viszonyuljanak hozzájuk.

Beszéltünk a személyi feltételekről. Milyen tárgyi feltételeket kell biztosítani az együttnevelés megteremtéséhez? Mi kell ahhoz, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekből is önálló, kiegyensúlyozott, szociális személyiség válhasson?

Természetesen a különböző érzékszervi vagy mozgásfogyatékossággal élő gyerekek számára szükséges az akadálymentes környezet megteremtése, hogy biztonsággal tudjanak abban a közegben működni, és szükség esetén kerekesszékkel lehessen közlekedni egy iskolában. Vannak minimumfeltételek, amelyekkel egy intézménynek rendelkeznie kell, hogy biztonságban érezhessék magukat a gyerekek, de a tárgyi feltételek sok tekintetben elenyészőbbek, mint az elfogadó pedagógiai környezet megteremtése.

Egy osztályban milyen a sajátos nevelési igényű gyerekek ideális aránya?

Ezt jogszabály nem írja elő, de a pedagógiai gyakorlat és a pedagógiai tapasztalat azt igazolja, hogy ha az osztálylétszám 10-15%-a sajátos nevelési igényű gyerek, az egy nagyon jól kezelhető arány.

Bármilyen hátránnyal sikeresen foglalkozni akkor van esély, ha minél előbb elkezdődik az integráció. A megfelelő óvodai szocializáció megalapozza a sajátos nevelési igényű gyerekek iskolai integrálhatóságát?

Az lenne az igazi út, ha már az óvodában teremtődne egy olyan szocializációs közeg, amiben a gyerekeknek természetes a másság. Az lenne a jó, ha az integráció már az óvodában elkezdődne, de a feltételek megteremthetők később is, ha a gyógypedagógiai intézmény felkészíti az integrálható gyerekeket. Fontos, hogy legyen számukra fogadó intézmény, befogadó pedagógus és környezet. 

A kisgyerek játék útján tanul, a játék és a mozgás különösen fejleszti a társas kapcsolatok kialakulását. A sajátos nevelési igényű gyerekeknek még több és más típusú gyakorlatokra van szükségük a fejlődéshez? Az esetükben kiemelten fontos a játék?

A játék és a mozgás az ő számukra is ugyanolyan fontos. Ők is ugyanolyan 2 éves, 3 éves, 5 éves, 12 éves gyerekek, mint a többiek. Az, ami a speciális, eltérő fejlődésükből ered, azt mindig hozzáteszi a gyógypedagógiai fejlesztés. Ha szükséges, akkor a fokozott mozgásfejlesztésre helyezi a hangsúlyt, ha szükséges, akkor az érzékszervi fejlesztésre, de ugyanúgy a játékon keresztül.

Budapest és vidék között nagy az eltérés, ami az együttnevelés lehetőségeit illeti? Hiszen eleve az utazás is problémás lehet. Milyenek a lehetőségek a különböző régiókban?

Most zajlik egy kutatás, ami az általános iskolák tekintetében megnézi az együttnevelés feltételeit és feltételrendszerét. Ezt a kutatást az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet végzi. Reméljük, hogy ebből elég sok minden ki fog derülni. 2000-ben volt utoljára hasonló kutatás, ami elsősorban azt mutatta, hogy inkább az érzékszervi fogyatékossággal élő gyerekek integrációja kiegyenlítettebb. A tapasztalatok különbözőek.

Miben kellene változnia a közoktatásnak? Az Educatio Nonprofit Kft. hogyan járul hozzá a sajátos nevelési igényű gyerekek helyzetének javításához?

Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy azért nehéz az együttnevelés feltételeit megteremteni, mert nincsenek hozzá eszközeink, a pedagógusok nem tudnak felkészülni. Ennek nyilván több háttértényezője is van. Az elmúlt 5-6 évben zajlottak olyan fejlesztések, amelyek konkrét gyakorlati segítséget kínálnak a pedagógusoknak. Módszertani továbbképzésekre mehetnek el, melyek kifejezetten a sajátos nevelési igényű gyerekek együttnevelésére készíti fel a pedagógusokat. Ez nyolcféle módszertani képzést jelent. Vannak olyan eszközök, útmutatók, amelyeket ha fellapoznak a pedagógusok, akkor az osztálytermi munkájukhoz kapnak konkrét segítséget a különböző fogyatékossági típusoknak megfelelően. Tíz fogyatékossági típus vonatkozásában vizsgáltuk meg azt, hogy milyen speciális eszközök, feltételek szükségesek az együttneveléshez, milyen módszertani eljárásokat kell alkalmazni, hogy sikeres legyen az együttnevelési folyamat. A kompetencia alapú fejlesztés bevezetéséhez is nyújtottunk támogatást, fejlesztettünk olyan kiegészítő anyagokat a pedagógusok számára, amelyek szintén a konkrét osztálytermi folyamatokban adnak segítséget. Készültek DVD-k, CD-ROM-ok, olyan integráló intézményekben forgatott filmek is, amelyeken a pedagógusok órákat, egyéni fejlesztési terv mintákat tanulmányozhatnak a differenciált óratervezéshez, az adaptációs folyamatokhoz, az osztálytermi munkához. A fellapozható gyakorlati segítségek mellett képzett, felkészült tanácsadók is segítenek az intézményeknek abban, hogy befogadóvá váljanak, intézményi és osztálytermi szinten is.

Ezzel kapcsolatban milyenek a pedagógusok visszajelzései?

Nagyon jó visszajelzéseink vannak. Nyilvánvaló, hogy minden fejlesztésnek, minden újnak különböző hozadékai vannak. Vannak sikeresen innováló intézmények és pedagógusok, és léteznek kevésbé sikeresek. Zömében azt látjuk, hogy azok, akik igénybe vették akár a külső segítséget, akár a pályázati források segítségével rendelkezésre álló szakmai támogatást, azoktól nagyon sok jó tapasztalatot gyűjtöttünk. Azt reméljük, hogy azokban az intézményekben, akik vállalták az együttnevelés feladatait, elindult egy olyan típusú változás, amely nemcsak a sajátos nevelési igényű gyerekek számára teremt megfelelő feltételeket, hanem MINDEN gyerek jól fogja magát ott érezni.

Mit üzen a szülőknek, miért írassák gyermeküket integrált osztályba? A beszélgetés során hangsúlyozta a MINDEN szót. Miért jó az együttnevelés MINDEN gyermek számára?

A sajátos nevelési igényű gyermekből is egyszer felnőtt lesz, aki szeretne munkát vállalni, aki szeretne sikeres lenni a munkaerőpiacon, aki szeretne ugyanolyan sikeres felnőtt lenni, mint a társai. A jövő társadalma integrált társadalom. Munkahelyek vannak, ahol ezeknek a fiataloknak is meg kell tudni felelni az elvárásoknak. Tehát ha már egy olyan iskolai életpályát futnak be, ahol teljesen természetes ez az integrált közeg, akkor a társadalomban is sokkal sikeresebbek tudnak lenni. És igaz ez fordítva is.