A szülői jogok érvényesítése a közoktatásban
Szendrei Judit
2003/02/12 10:42
2771 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A Kurt Lewin Alapítvány az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala megbízásából országos szociológiai vizsgálatot végzett szülői jogok közoktatásban való érvényesüléséről, az iskola és a szülők kapcsolatáról, valamint a szülők e téren tapasztalt kötelességszegéseinek okairól. A vizsgálat a 2001/2002-es tanév esetei alapján történt.

Abból az előfeltevésből kiindulva, hogy a szülői jogok leginkább az alacsonyabb társadalmi státuszú családok esetében sérülnek, a felméréseket főként azon oktatási intézmények körében végezték (óvodákban és általános iskolákban) ahol ezeknek a családoknak a gyermekei megtalálhatók.

A közoktatási törvény által meghatározott szülői jogok és kötelezettségek közül a főként a szabad iskolaválasztás, a szülői önszerveződés, illetve a szülő tájékoztatáshoz való joga állt a vizsgálatok középpontjában, amelyek közül legtöbb esetben az utolsó sérült. A kutatás során előforduló konfliktusok hátterében gyakran sorozatos jogsértések álltak, ezek azonban - mint a felmérés rávilágított - nem az iskola, és nem is a családok mulasztásával, hanem súlyos társadalmi problémákkal voltak indokolhatók.

1.

A közoktatási törvény szerint a szülő alapvető joga, hogy gyermeke fejlődéséről, magaviseletéről, tanulmányi előmeneteléről rendszeres, részletes és érdemi tájékoztatást kapjon, ez a jog egyben valamennyi további - iskolával, oktatással kapcsolatos - joga gyakorlásának biztosítéka is. A szülő és az iskola közötti konfliktus kialakulása legtöbb esetben ennek a tájékoztatásnak a hiányára volt visszavezethető; a szülők joga gyakorta sérült ugyanis oly módon, hogy a félévi, év végi érdemjegyekről, az osztályzatok kiszámításának módjáról, az értékelés elveiről nem rendelkeztek elegendő információval. A tapasztalat szerint az esetek többségében a tanárok év elején nem tájékoztatták a szülőket az értékelés módjáról, vagy pedig nem tartották magukat a meghirdetett elvekhez; ebből adódóan a szülők sok esetben értetlenül vagy felháborodva fogadták, hogy gyermekük az ellenőrzőben szereplő jegyek alapján miért az adott érdemjegyet kapta.

Alapvető hiányosságnak bizonyult az is, hogy a szülők nagyon kevéssé ismerték az iskola belső életét, nem voltak tisztában az ott folyó pedagógiai célokkal. Noha a jogszabály értelmében a szülőknek betekintést kellene nyerniük az iskola életét szabályozó alapdokumentumokba - az intézmény pedagógiai programjába, házirendjébe, Szervezeti és Működési Szabályzatába - is, ez a joguk csak a legritkább esetben valósult meg.

Amennyire az iskola legfőbb kötelessége a szülő felé a megfelelő tájékoztatás, épp annyira alapvető elvárás a szülő részéről, hogy rendszeres kapcsolatot tartson a gyermekével foglalkozó pedagógusokkal. A tájékoztatáshoz való jog sérülése, illetve az ebből eredő konfliktusok mögött mégis legtöbbször az iskola és a szülők közötti kommunikáció teljes hiánya állt. Az iskola, illetve a pedagógusok az esetek 90 százalékában szülői értekezletet formájában tartották a kapcsolatot a szülőkkel, - nem volt sem idejük, sem módjuk, sem ötletük másra. Az értekezletre általánosságban ugyanakkor éppen azoknak a szülei nem látogattak el, akiknek igazából ott kellett volna lenniük. A vizsgálat tapasztalatai szerint a szülők gyakran a túlterheltség, az idő hiánya miatt nem tudnak eljutni a szülői értekezletre, sok esetben azonban egyfajta érdektelenség, vagy tehetetlenség-érzet tetézi ezt; nem hisznek abban, hogy az iskola, az éveken át tartó szorgalmas tanulás révén gyermekük többre vihetné, mint ő maguk. Az alacsonyabb végzettségű szülők számára az iskola nem ritkán saját gyerekkori kudarcélményeiket hozza felszínre, a tanárokkal, igazgatóval való beszélgetés feszélyezi őket, az iskolában szokásos nyelvezet és szabályrendszer pedig idegen, gyakran érthetetlen számukra.

A vizsgálat szerint a szülők gyakran szintén tájékozatlanságukból eredően nem tettek eleget gyermekükkel kapcsolatos iskoláztatási kötelezettségüknek, sok esetben azt sem tudták, hogy a tankötelezettség a nyolcadik osztály befejezésével nem ér véget. Az iskolalátogatási kötelezettség elmulasztása mögött a tudatlanság mellett számtalan esetben azonban anyagi okok játszottak szerepet: a családban szükség volt a gyerek munkájára, keresetére, vagy éppen hiányzott az iskolába járáshoz szükséges ruhája, holmija, felszerelése.

A hátrányos helyzetű családok esete bizonyos szempontból speciális: míg a jelző funkciója eredetileg az esélyegyenlőség megteremtése, a rosszabb körülmények közül érkezők felzárkóztatása volt, addig az idők folyamán éppen az esélyek kiegyenlítésének akadályává vált; stigma, bélyeg lett belőle. A "hátrányos helyzetű gyermek"-megjelölés a felmérés tapasztalatai szerint ma már nem (csak) azt jelenti, hogy jobban oda kell rájuk figyelni, hanem azt is, hogy ők mások, eleve esélytelenek.

Lényeges, hogy nemcsak a szegénységgel kapcsolatos gondolkodás, de maguk a szegénységben élők gondolkodása is más: a hátrányos helyzetben élők a hivatalt, az iskolát nem mint az őt kiszolgáló intézményt értékelik, hanem bennük a hatalom nyúlványát látják, amelybe ők csak alávetettként léphetnek be.

A szociálisan hátrányos helyzet és a speciális nevelési szükségletű gyerekek szintén szoros összefüggésben állnak egymással. A kedvezőtlen szociális helyzetű, alacsony iskolai végzettséggel rendelkező szülők gyermekei ugyanis nagyobb valószínűséggel minősülnek enyhe fokban értelmi fogyatékosnak a tanulási képességet felmérő szakértői bizottságok vizsgálatain, s kezdik meg tanulmányaikat gyógypedagógiai oktatási intézményekben, mint középosztálybeli társaik. A jelenség hátterében nagyon sok esetben a hátrányos helyzet szinonimájaként emlegetett roma származás áll; a felmérés során több esetben is tapasztalható volt, hogy az általános iskola normál osztályai mellett "eltérő tantervű" osztályok működtek, ahol négy-négy évfolyamban összevonva (1-4 és 5-8) jártak a tanulók; zömében az iskola ellátási körzetét alkotó települések roma családjainak gyermekei.

Az okok egyfelől az óvoda és az iskola téves személy-észleléséből eredő előítéletekre vezethetők vissza: az eltérő társadalmi-kulturális háttérrel érkező gyermeket számtalan esetben magatartászavarosnak, vagy visszamaradottnak titulálva küldte gyógypedagógiai szakértői bizottság elé az óvoda/iskola.

Másfelől ezekben a súlyosan jogsértő esetekben a szülők túlnyomó többsége nem is látta át azt az eljárást, amelynek eredményeként gyermeke gyógypedagógiai, vagy eltérő tantervű osztályba, illetve iskolába került, mint ahogy nem volt tisztában azzal sem, hogy a gyógypedagógiai iskolában a gyerek csökkentett mennyiségű tananyagot fog tanulni, annak elvégzése után nem tud majd továbbtanulni, maximum alacsony presztízsű, gyenge jövedelmet biztosító szakma megszerzésére nyílik lehetősége. A mechanizmus azért is különösen elszomorító, mert általa megállíthatatlanul - mintegy öngerjesztő folyamatként -újratermelődnek az alacsony iskolai végzettséggel járó társadalmi hátrányok.

Az iskola és a szülő kapcsolatában ezekben az esetekben egyébként szó sem volt egyenrangú felek kommunikációjáról, illetve az ezen alapuló tájékoztatásról, a pedagógusok úgy tekintenek a (főleg roma) szülőkre, mint nevelendő, befolyásolandó személyekre, akik jobbára visszahúzó erőt jelentenek a gyerek számára.

2.

Az egyéves vizsgálat fontos megállapítása volt, hogy az iskolaválasztás sok szülő számára nem jelent szabad választást; a hátrányos helyzetű családok gyermekei esetében ugyanis legtöbbször választási kényszerről van szó. Az előítéletekről, a szegregációról, a kisebbségi, emberi és állampolgári jogok sérüléséről könyvtárnyi szakirodalom született már az elmúlt évtizedekben, a vizsgálat azonban egy újabb, fontos adalékkal járult hozzá az eddigi ismeretekhez: nevezetesen, hogy az iskola, illetve a szülők jogai és kötelességei szempontjából milyen szerephez jutott a "cigány"- kategória.

Az iskolaválasztás kapcsán igen gyakran felmerülő, a szegregáció problémájához elvezető tipikus társadalmi jelenség a romákra való hivatkozás/mutogatás: nagyon sokan ugyanis az alapján választanak iskolát, hogy kevés cigány jár-e oda; ennek érdekében sok esetben akár kilométereket is hajlandók utaztatni gyerekeiket.

Az iskolák egy része maga is sokat tesz a szegregációért, s tesz a szülőkhöz hasonlóan egyenlőségjelet a nemtörődömség, az agresszió, a bűnözés, az ápolatlanság és a cigányság közé. A legfőbb indok, hogy a nem roma családok továbbra is oda írassák be (vagy járassák) gyerekeiket, illetve, hogy a nem-cigány gyerekekkel megítélésük szerint sokkal kevesebb a probléma, kevesebb energiát és odafigyelést igényelnek a pedagógustól.

Az intézmények hibás politikája mellett számtalan esetben maguk a szülők nem tartották fontosnak, hogy éljenek a nevelési-oktatási intézmény szabad megválasztásának jogával, nem tettek semmit annak érdekében, hogy gyermekük képességeinek, érdeklődésének, adottságainak megfelelő oktatásban (adott esetben megkülönböztetett ellátásban) részesüljön; sőt sok esetben nem is voltak tudatában annak, hogy lehetőségük lenne a választásra.

Előfordult ugyanakkor olyan is, hogy a szabad intézményválasztáshoz való joguk a lehetőségek hiánya miatt, önhibájukon kívül sérült: nem írathatták át gyermeküket másik (speciális) intézménybe, mivel a településen vagy a környéken nem volt több, vagy másmilyen iskola.

3.

A szülői önszerveződés, érdekérvényesítés sokszor spontánnak, sokszor szervezettnek bizonyult, általánosságban véve azonban főként azok a szülők ismerték fel a közös fellépés előnyeit, akik a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyük alapján amúgy is a jobb érdekérvényesítők közé tartoznak, s akikkel szívesen tárgyal az iskola is. A tapasztalatok szerint a szülői érdekérvényesítés nem mindig a legdemokratikusabb célt és utat választotta; a középosztályba tartozó vidéken élő szülők például az ország nem egy pontján egymást túlijesztgetve vitték el gyermekeiket a szomszéd települések iskoláiba. Az önszerveződés negatív példája volt a jelentős roma lakosságot magáénak mondó Jászladány magániskolájának terve is, amelyet - mint ismert - településen lakó nem roma szülők kezdeményeztek gyermekeik magasabb színvonalú, elkülönített oktatása érdekében.

Több iskolában tapasztalható volt ugyanakkor, hogy a szülők, komolyan véve az iskola mellett létrehozott alapítványt, adójuk egy százalékával, valamint természetben (szállítás, papír, írószer, építőanyag) támogatták az intézményt. A legtöbb helyen a szülői munkaközösségnek (szmk) is volt valamiféle funkciója; általában rendezvények, kirándulások megszervezése, vagy a pedagógus tanításon kívüli munkájának segítése. Az szmk tagjainak megválasztása általában a demokratikus szabályok betartásával történt, akadt azonban példa arra is, hogy lényegében a pedagógus jelölte ki a - számára szimpatikus, vagy anyagi helyzetüknél fogva "ígéretes" - tagokat.Az egyéves vizsgálat tapasztalatai általánosságban véve igencsak elszomorítóak, a szülői jogok ugyanis - számtalan példa alapján igazolva - legtöbbször éppen azoknál sérültek, akik iskolai végzettségük, a társadalomban való eligazodási képességük alapján a leginkább kiszolgáltatottak a jog útvesztőinek.

A felmérés célja azonban nemcsak az volt, hogy feltárja a szülői jogok területén érvényesülő társadalmi problémákat, hanem hogy hozzásegítse az Oktatási Jogok Hivatalát olyan kezdeményezések elindításához, amelyek a jogsértések megelőzését szolgálják.

A "bűnösök" keresése és megleckéztetése helyett a vizsgálatot végzők javaslata szerint az iskola működését kellene jogszerűbbé tenni; nem szankciókkal, hanem elsősorban intenzív párbeszéddel, amelyhez mindenekelőtt egymás megértéséhez kellene eljutni. A jogszabályoknak pedig nem kényszerítő és megfélemlítő erőként, hanem olyan keretekként kellene működniük, amelyek figyelembe veszik az emberi sajátosságokat és megpróbálják tolerálni a társadalmi, faji és egyéb különbségeket.

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE program Program iskoláknak a bullying ellen
Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten