Passzív időtöltés?

Különösen a tanév vége felé választja sok tanár azt az időtöltési lehetőséget, hogy bekapcsol egy filmet az osztály számára, megnézi velük együtt, majd kikapcsolja az óra végén; nyár van, tikkasztó meleg, tanár és diák is szívesebben lenne bárhol máshol, mint a törvény által megkövetelt falak között. Ilyenkor a diákok örülnek, hogy „nem kell semmit csinálni”, éspedig máshogy nem kell, mint amikor a tananyaghoz kapcsolódó, „kötelező” filmet kell nézniük: erről be kell majd számolniuk a következő órán, arról nem: stresszmentes szórakozás. Pedig akár így néz filmet az osztály, akár úgy, sohasem passzív, hanem sokkal aktívabb, mintha egyedül, családi körben nézne filmet, vagy éppen a barátjával/barátnőjével a moziban.

A filmre adott hangos reakciók

A fegyelmezési helyzetek között különleges helyet foglal el a film közben zajongók csitításának nemes feladata; különösen alsóbb osztályokban, például hetedikben-nyolcadikban fordul elő jellemzően, hogy egy-egy diák – kívülről legalábbis úgy tűnik – fontosabbnak tartja az előtte ülő társa pulóverén a szöszt, mint a nagy jelenetet a vetített filmben. Ez a fajta viselkedés bizonyos mértékig elfogadható és természetes, hiszen tulajdonképpen a diákcsoport egy természetellenes szituáció részese: együtt vannak, ismerik egymást, mégsem kommunikálhatnak egymással. Az egyéb órákon sem beszélgethetnek, de azokon óvatosan mégis előfordulhat valamiféle limitált kommunikáció. Filmnézés alatt azonban mindez nagyon zavaró; és van a szituációnak egy fontos tanulsága: bár olykor valóban teljesen bele tudunk feledkezni a mozgókép csodájába, csoportos filmnézés közben általában nem a külvilágtól elzárt nézők ülnek a teremben, hanem egy csoport tagjai, egy csoporté, melynek dinamizmusa nem szűnik meg működni a filmvetítés idejére.

Tanuljunk a zajongásból!

Természetesen nemcsak fegyelmezetlenségből származó zajok kísérhetik a filmnézést, hanem egyéb hangok, reakciók is, például nevetés. Rendkívül izgalmas megfigyelni, hogy a film melyik pontján csendül fel a nevetés, és milyen mértékben; sőt ha van rá lehetőség, a filmre adott ilyetén reakció különböző tanulócsoportokban is megfigyelhető. Sokat elmond egy osztály működéséről, kialakított normáiról, hogy ki mikor nevet egy filmen, és esetleg mikor fojtja el kuncogását, esetleg ki nevet először, akit aztán a többiek is követnek.

Egy egészen más jellegű, noha a nevetéshez is kapcsolható reakció annak azonnali ellenőrzése, hogy a többiek hogyan viszonyulnak a film egy adott részéhez. Van, aki odafordul a társaihoz, hogy lássa az arcukat, de jellemző lehet az is, hogy valaki hangos megjegyzést tesz – amit valószínűleg más közegben vagy egyedül nem tenne –, például elhangzik egy „hű, mekkora idióta!” kiáltás akkor, amikor a filmben a férfi főszereplő elügyetlenkedi az udvarlást szíve választottjának. Azonnali kihangosítást kaphat az a mindannyiunk által átélt érzés, amikor mi érezzük magunkat kényelmetlenül egy jelenet miatt, mintegy azonosulván a különös szituációba keveredett szereplővel: a diákok erre is a többieknek szánt reakciót adhatnak. Vajon ki az, aki minden alkalommal szóvá teszi az efféle részeket? És ki az, aki rendszeresen rákontráz? Egy filmnézés sok olyan jellegzetességét leleplezheti egy összeszokott közösségnek, amelyekre talán csak iskolán kívüli foglalkozások során lenne alkalmunk felfigyelni. Figyeljük hát éles szemmel a filmnéző osztályt, hátha ráeszmélünk olyan rejtett összefüggésekre, ami elvezethet más osztálytermi szituációkban adódó problémák megoldásához is.

További érdekes ötletek:

Néhány további megfigyelési szempont filmnézések során, tanároknak:

- Vajon mi lehet az oka, ha egy komoly film valamelyik jelenetén az egész osztály nevet? Lehet-e mással magyarázni ezt, mint azzal, hogy „éretlenek”?
- Mi történik a film végén? Amint a stáblista következik, mindenki pakol, és hagyja el az osztálytermet, vagy benn maradnak, és végignézik a zenei aláfestésben futó szövegeket?
- Mennyire tolerálják a többiek, ha egy diák közbeszól? Csitítják-e egymást?

Kerek Roland cikke