A tömegkommunikáció térhódító eszköze, a televízió életünk szerves része, hiszen az információs társadalom megköveteli a naprakészséget, a tájékozottságot, a televízió "távolbalátásával" milliók számára teszi lehetővé a nagyvilággal való kapcsolatot. (...) Jelen tanulmány azt kívánja bemutatni, hogy a gyerekek, a 8-11 éves korosztály miként kezeli a televízióból áramló impulzusokat, mennyire határozza meg a televízió a gyerekek szocializációját, figyelembe véve a családi környezetet, feltérképezve azt a bonyolult összefüggést, melyben nem lehet egyértelmű "bűnöst" találni a negatív hatásokra. (...)
Feltevés
(...) Kiindulási pontom az volt, hogy a gyerekek gyerekségük szinte minden percében fogékonyak a külvilág ingereire, ugyanakkor az iskoláskor elérésével tágul ki számukra az őket körülvevő világ, s jutnak el a szellemi érettség azon fokára, amikor már nemcsak befogadók, hanem értelmezők is egyben. Éppen ezért igen célzott réteg a kisiskolás korosztály, hiszen sokak életében az ekkor szerzett tapasztalatok határozzák meg a társas kapcsolatok további alakulását, erkölcsi értékrendszerük kialakulását. Feltevésem szerint a televízió nem egyértelműen "rossz" a gyerekek számára, nem lehet mindenért a távolbalátó készüléket okolni, a család, a szűkebb-tágabb környezet (az iskola hatásairól sem feledkezve meg) igenis nagy szerepet játszik abban, hogy a kisiskolások miként élik meg az őket ért ingereket, mennyiben kapnak választ kérdéseikre, mennyire tudják pozitívan hasznosítani ezeket. Azokban a családokban, ahol a gyermekek aktív pihenése nem pusztán a villanypásztor nevelésére szorítkozik, hanem egyéb hasznosságokra (olvasás, beszélgetések, mesélés vagy akár a sport, kirándulások és még rengeteg program, ahol a társas kapcsolat, a család együttléte a lényeg), ott a televízió nem olyan romboló hatású, mint azoknál a családoknál, ahol hiányzik a kontroll, hiányoznak az értékek, így a gyerekek kénytelenek a televízióból vett példaképekkel felnőtté válni. Míg az első esetben ismeretforrássá válhat/válik a televízió, a másik esetben hézagkitöltő szerepe van, egyfajta menekülést is jelentve a sivár hétköznapokból. (...)
A vizsgálat ismertetése
A vizsgálatban három budapesti általános iskola 252 diákja vett részt 2003 októberének elején. Az általános iskolák kiválasztásánál az a szempont vezérelt, hogy ne legyen szakosított rendszerű iskola, ugyanakkor minden társadalmi réteg képviseltesse magát, így esett a választás egy VIII., egy XII., illetve egy XX. kerületi intézményre. A felmérésben részt vevő gyerekek harmadik, negyedik, ötödik osztályosok, 8 és 11 év közöttiek, fiúk, lányok vegyesen. A vizsgálat kétféle módszerrel történt: kérdőívvel4 és interjúval, melyre a kérdőív kitöltése utáni szünetekben volt lehetőség. (...)
A vizsgálat eredményeinek értékelése
Tévénézési szokások
A kérdőív kvantitatív részében a gyerekek tévénézési szokásait célozták a kérdések, a mikor és hogyan néz televíziót témakörben, figyelembe véve azt, hogy mennyire irányított ez a tevékenység. (...) A tévézés mennyisége szerint három szint különíthető el: keveset néz televíziót (hétköznap reggel, iskolába indulás előtt, hétvégén délelőtt), mérsékelten sokat néz (délelőtt, este) és masszívan tévéző (egész nap, még éjjel is). A felmérés adatai azt támasztják alá, hogy a gyerekek nagy arányban néznek este, sőt még éjjel is televíziót, amely a nyugodt alvást gátolhatja, hiszen a félelmet keltő vagy csak egyszerűen lármás, sok izgalommal járó történetek izgatják az idegrendszerüket, és így az alváshoz szükséges agykérgi gátlások nem jönnek létre. A gyerekek fáradtabbak, ingerlékenyebbek, ha nincsen meg a 8-11 éves korban szükséges tíz és fél órás alvásmennyiségük. (...) Szüleikhez hasonlóan a gyerekek is felgyorsult életet élnek, amelyet a televízió is gerjeszt, hiszen minél rövidebb idő alatt kell minél több információt eljuttatnia közönségéhez. A gyors tempó befolyásolja a koncentrálóképességet, az összpontosítást.
Lényeges kérdés, hogy a gyerekek korosztályuknak megfelelő műsorokat néznek/nézhetnek-e, vagy a korhatár már nem jelent gátlást. A grafikon alapján elmondható, hogy a 16 éven felülieknek szóló műsorokat már nézik a 10-11 évesek, és válaszaik szerint inkább egyedül, mint szüleikkel, bár sokan jelölték meg azt a lehetőséget is, hogy hol egyedül, hol szülővel tévéznek. (...) Enyhíthet a televízió negatív hatásain, ha megbeszélhetik a látottakat, ha valakitől megkérdezhetik a gyerekek mindazt, amit esetleg nem értenek. Sok esetben úgy tűnik, hogy mindenről van véleményük, mindenhez "értenek" egy kicsit, és ezért sokszor nem kérdeznek. A televízió révén egyfajta "álműveltségre" tesznek szert, mindenről hallanak, látnak információkat, ez a fajta tudás viszont sokszor csak a ráismerés szintjén marad meg. A látottak megvitatása segítheti az így szerzett tudás elmélyítését. A megbeszélés módjai között is különbséget kell tenni, igazán jónak az tekinthető, ha a film vagy műsor közben van erre lehetőség. A vizsgált gyerekek 13,7%-a beszéli meg film közben, 41,5%-a utána, 44,8%-a pedig nem beszéli meg a látottakat. A nyolcéveseknél még jellemző, hogy megbeszélik a szülőkkel a látottakat, a 10-11 évesek viszont már inkább egyedül dolgozzák fel a műsort, és ha valamit nem értenek, azt is inkább barátaiktól, testvérüktől kérdezik meg, mintsem egy felnőttől, legritkábban a tanítótól. (...)
Csatornák és műfajok
Az ismert és a kedvencként megjelölt televíziós csatornák választéka igen nagy, a mindhárom kerületben működő kábeltelevíziós szolgáltatás révén bőséges a választék. A kedvencként megjelölt televíziós csatornák megoszlása alábbiak szerint alakul. Dobogós helyezettek az RTL Klub, a Fox Kids és a TV2. A nemenkénti bontás annyiban mutat különbséget, hogy a fiúknál harmadik helyre egy sportcsatorna került, míg a lányok a mesecsatornát részesítették előnyben. Előkelő helyre került a mozifilmeket vetítő HBO, a közszolgálati televíziók viszont háttérbe szorultak. Az ORTT elemzése szerint a televíziós csatornák közül az RTL Klubon látható műsorelőzetesek erőszaktartalma a legmagasabb, ennek megfelelően a vetített műsorokban található erőszakos eseményegységek is jóval magasabb arányban szerepelnek, mint a többi csatornán. A személyes interjúkból az derült ki, hogy a gyerekek is észlelik ezt a tendenciát, azért ezt a csatornát jelölték meg első helyen, mert "itt vannak a legizgalmasabb meg legviccesebb filmek"; ezt a műfaji eloszlás is alátámasztja, hiszen első helyen a vígjátékok állnak. (...)
A mesék világa
Amikor meséről beszélünk, többnyire olvasott vagy élőszóban előadott történetre asszociálunk, holott a mai gyerekek már inkább a vizuális mesére, a televízióban, videón látott megfilmesített történetre gondolnak, ahol a verbalitás háttérbe szorul. A mesék a gyerekek életében az első "külön világ" megteremtését szolgálják, különféle helyzeteket, fantáziavilágot teremtve. 4-5 éves korban alakul ki a mesét hallgató viselkedésmód, amikor a gyerekek teljesen átadják magukat a hallottaknak, a mesét mesélő viselkedését - hangjának megváltozását, intonációjának különlegességét - érzékelve, maguk is átlépnek a rendkívüli dolgok birodalmába. (...) A mesék egyik visszatérő motívuma az átváltozás. Míg az írott meséknél a hallgató fantáziájának fejlesztésére szolgál ennek elképzelése, addig a rajzfilmekben megteszik ezt a gyerekek helyett. A vágástechnikák fejlődésével valóban varázslatosan történnek meg az átalakulások egyik pillanatról a másikra, sokszor viszont ijedtséget okoznak "hirtelenségükkel". (...) A rajzfilmekre vonatkozó kérdések értékelésénél elkülönítettem a klasszikus rajzfilmeket, illetve az akciórajzfilmeket. Utóbbiakat a gyerekek a klasszikusokhoz viszonyítva sokkal izgalmasabbnak, érdekesebbnek tartják, talán ismeretlenségük miatt is. A gyerekek többségében az akciórajzfilmhősöket helyezik előtérbe, azzal indokolva, hogy ők legyőzhetetlenek és erősek. Második helyen a klasszikus mesék szereplői találhatók, majd a humor képviselői. (...)
Az agresszív hatások
Az agresszió középpontjában az áll, hogy egy adott cselekedet mások szándékos bántalmazására irányul. Az agresszív viselkedés fejlődését meghatározza, hogy a gyerekek hajlamosak utánozni "az idősebb szerepmodellek viselkedését" (Cole-Cole 2001, 398.), valamint az, hogy a társadalom bizonyos szintig még jutalmazza is az agresszív viselkedést. (...) A gyerekek számára a televízióban ábrázolt erőszak megértése folyamatosan változik növekedésük, értelmi fejlődésük, tapasztalataik révén. Kisgyerekkorban az egyes történéseket, így az agresszivitást is önálló cselekményként kezelik a gyerekek, nem foglalkoznak kiváltó okaival, illetve következményeivel. Nem követik az események láncolatát, nem hozzák összefüggésbe a látott jeleneteket, így az a szülői vélekedés, hogy miért ne nézhetne ilyen filmeket a gyerek, hiszen a rossz úgyis elnyeri méltó büntetését a végén, nem állja meg a helyét, mert szülői magyarázat nélkül a film befejezése is különálló egységet jelent, nem kapcsolódik szervesen az előzőleg látottakhoz. Az erőszakos jelenetek jóval félelmetesebbnek, szorongáskeltőbbnek tűnhetnek a gyerekek számára, mint a későbbi életkorokban. Kisiskoláskorban már megértik az erőszakos cselekedet motivációját, valamint az agresszív viselkedés következményeit, mégis a filmek gyors tempója ezt sokszor megnehezíti, így könnyen élhetik meg az előzőkben vázoltakat. (...) Az, hogy mennyire válik követendő példává az agresszívan cselekvő személye, nagyban függ a gyerekek személyiségétől is, a bizonytalan, befolyásolható gyerekek függetlenül attól, hogy az előzőkben leírt szellemi érési folyamat mely szakaszában tartanak, gyakran utánozzák a sikeresnek vélt, célját mindig elérő hőst, azzal sem törődve, hogy céljai eléréséhez milyen eszközöket használt. Ezek a gyerekek kevésbé gátlásosak, ha erőszakról van szó, konfliktushelyzeteiket nagyobb valószínűséggel oldják meg a filmekben látott módon. (...)
A kérdőív többféle módon igyekezett mérni a gyerekek agresszivitását, egyrészt a kedvenc műsorokra, a kedvenc rajzfilmekre adott válaszok alapján, másrészt a projekciós kérdések között is szerepeltek erőszakosságot vizsgáló "történetek", ezek közül is főként a 25. kérdés volt viszonyítási alap. Itt egy frusztrációs helyzet megoldására kértem a gyerekeket: "Brúnó mellett iszonyú hangosan kiabál az osztálytársa. Brúnó nagyon szeretné, hogy abbahagyja. Mit gondolsz, mit fog tenni?"A válaszok három kategóriát képeztek: az elsőbe tartoztak azok, amelyek a helyzet megoldására a "leüti", "megveri", "megfenyegeti", "pofon vágja", "bever egyet neki", "leragasztózza a száját" módszert választották. A felsoroltakból is látszik, hogy a gyerekek széles repertoárral rendelkeznek agresszivitásuk kimutatására. A második csoportba azokat soroltam, akik külső erőt hívtak segítségül: "szól a tanárnak", "szól a mamájának"; vagy a "menekülést" választották: "odébb megyek", "otthagyom", vagy megfogalmazásukban - bár verbálisan kívánták megoldani a problémát - azért érezhető volt, hogy könnyen átválthatna erőszakká, ha a "tárgyalás" nem járna eredménnyel. A harmadik kategóriába azokat a válaszokat soroltam, amelyekben a konfliktust a gyerekek kizárólag verbálisan kívánták megoldani, itt a "megkéri szépen, hogy hagyja abba" típusú válasz volt a leggyakoribb, de sokan akartak a dolog mélyére látni: "megkérdezi tőle, hogy miért kiabál, és megbeszéli vele, hogy ez miért rossz másoknak". (...)
Az összlétszámra vetítve 25,5% tartozik az első csoportba, 56,5% a második típushoz és 18% a harmadik kategóriához. Ha ezeket az adatokat a tévénézés mennyiségének tükrében nézzük, kiderül, hogy azok a gyerekek tanácsoltak agresszív megoldást, akik sokat, illetve mérsékelten sokat néznek televíziót, ami nem irányított tévézés, és ők azok, akik a látottakat nem beszélik meg. A középső kategóriába tartoznak a legtöbben, ez egyrészt a normakövetésre utal, másrészt pedig arra, hogy a gyerekek az iskolai viselkedésükben az ellenőrzöttség miatt visszafogottabbak (szinte mindenki feltételezte, hogy a történetben szereplő gyerekek tanára azért valahol a közelben van). A harmadik kategóriába tartozó gyerekekre az a jellemző, hogy keveset vagy mérsékelten sokat néznek televíziót, a szülők általában értelmiségi foglalkozásúak, nem nézik a korhatáros filmeket, irányított a tévénézésük, és megbeszélik a látottakat. A tendencia tehát afelé mutat, hogy a megoldás a családban keresendő.
Szocializáció
A társas fejlődés mellett a személyiségalakulás folyamata a leglényegesebb, amelynek során a gyerekek elsajátítják a társadalom értékeit, normáit, megtanulják a különféle társadalmi szerepekben lehetséges és elvárható viselkedést. (...) A család az első szocializációs kötelék, ez az első kiscsoport az egyén és a társadalom között. A család szocializáló hatása leginkább a pubertáskorig érezhető, ekkortól kezdve azonban szerepe áttevődik a kortárscsoportokba. (...)A család szerepének megnyilvánulásait az előzőkben már igyekeztem elemezni az irányított tévénézés, a megbeszélés, a figyelem szempontjából, a következő adatok a gyerekek szocializáltsága és a szülők foglalkozása, társadalmi helyzete közötti összefüggést kívánják érzékeltetni. Az anyák szerepét a szocializációs folyamatban erőteljesebbnek tekintik, általában ők töltenek több időt a gyerekekkel, az ő hatásuk kisgyermekkorban a legerőteljesebb. Megfigyelhető, hogy az értelmiségi anyukák gyerekei a legjobban szocializáltak, utána következnek a szellemi foglalkozásúakéi, majd az otthon, gyesen lévő anyukák képesek a leginkább pozitívan befolyásolni a gyerekek szocializációját. Az ügyintéző és a szakmunkás foglalkozású szülők esetében a válaszok alapján középkategóriába sorolhatók a gyerekek - itt már nő az egyedül tévézés aránya, a korhatáros filmeket is többen nézhetik. Ott találhatók a legrosszabb értékek, ahol mindkét szülő segédmunkás, vagy egyikőjük nem dolgozik, a családi problémák itt jelennek meg leginkább a gyerekek válaszaiban, ők a legkevésbé szocializáltak.
Konklúzió
A felmérés adatai számomra igazolták, hogy a televíziózás mennyiségi és minőségi változói és a család szocializációs hatásai összefüggenek. Azok a gyerekek, akik olyan közegben nőnek fel, ahol nincsenek meg a szocializációhoz szükséges szülői "értékek", többet nézik a televíziót, leginkább agresszív tartalmú műsorokat, így azok romboló, káros hatása érvényesül az amúgy is gyenge szocializációban. Azokban a családokban, ahol jobban figyelnek a gyerekekre és több időt töltenek velük, a tévézés bizonyos keretek közé szorul, de még mindig nem valósul meg a valódi kontroll és kommunikáció, ott a gyerekek "vívódnak" a szülői példák és a televízióban látott példaképek értékei között, már jobban szocializálódnak, de még könnyen befolyásolhatják őket a média hatásai. Az igazi értékeket közvetítő, a társadalmi osztályzás szerinti értelmiségi családokban lényegesen kevesebb tévézés figyelhető meg, minőségileg az ismeretek gyarapítására alkalmazzák a tévét, és legyen akár lehetőségük az agresszív tartalmú műsorok nézésére, ezek nem befolyásolják kialakulóban lévő erkölcsi rendszerüket, társadalmi szerepeik megtanulását, jól szocializáltak, jól kommunikálnak. Az agresszivitás szempontjából értékelve az eredményeket, a vizsgált gyerekeknél is érvényesülnek azok a tendenciák, amelyek meghatározóak a képernyős erőszak szempontjából: a gyerekek kevésbé érzékenyek mások szenvedéseire vagy fájdalmaira, félelmetesebbnek érzik az őket körülvevő világot, konfliktusaikat gyakrabban oldják meg agresszív módon.
Kép forrása
- www.uwex.edu
- www.growinglifestyle.com
Cikkünk a szerzőnek az Új Pedagógiai Szemle című folyóiratban megjelent tanulmánya alapján készült.
