"E szűk határú lét-e mindenem...?"
"Megy-é előbbre majdan fajzatom...?"
"Van-é jutalma a nemes kebelnek...?"
"Az Ember tragédiája drámai költemény. Kezdtem 1859. febr. 17-én, végeztem 1860. márczius 26-án"-jegyzi fel Madách egy papírszeletre. A szabadságharc bukása óta eltelt már tíz év. Madách nemzedéke a forradalom előtt még feltétlen hittel bízott a liberális eszmékben, a szabadságban, a haladásban, az egyenlőségben. De ez a romantikus hit szertefoszlott a forradalom bukásával és egyéni ill. a Madách-család sorsának tragédiáival.
Madáchot erősen foglalkoztatta a természettudományok fejlődése és ennek bölcseleti következményei. A tudományok pedig a kétségbeesés, a kilátástalanság érzetét sugallták: a végzet elkerülhetetlen, az emberi faj elpusztul, nincs akarati szabadság, az embert körülményei határozzák meg. Nincs se társadalmi, se egyéni fejlődés, tökéletesedés. Madách mégis hinni és remélni akart. Kétségeit, vívódásait Lucifer szájába adta.
A Tragédiában kronológiai rendben haladunk a jól ismert történelmi tablón, miközben megjelenik egy eszme, kibontakozik, és visszájára fordul. Ádám színről színre haladva csalódik e szent eszmékben, de egy-egy csalódás forrása lesz a következő ideának. Ez az ellentétekre épülő történelmi szemlélet a DIALEKTIKA.
Az első dialektikus gondolkodó Hérakleitosz (Kr.e. 550-480) volt. Szemlélete szerint semmi nem létezik ellentéte nélkül: élet és halál, nappal és éjszaka. A tőle fennmaradt töredékben így nyilatkozik: "nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba, mert minden folyik és semmi sem áll." Georg Wilhelm Friedrich Hegelnél (1770-1831) is felmerül a dialaktika kérdése. Hegel egy olyan törvényszerűséget lát ebben, amely a gondolkodás természetéből adódik: minden tézis magában hordozza a saját antitézisét, és tézis-antitézis megszűntetve-megőrizve jut el a szintézisig.
A történelmi színeket elhagyva a jövő világa tárul elénk, ahol a DETERMINIZMUS (=meghatározottság) uralkodik. Ez a XII. szín: a Falanszter. A "falanszter" szót a francia utópista szocialista Charles Fourier alkotta meg. Fourier úgy vélte, hogy a jövőben az emberek közös lakó- és munkatelepeken fognak élni.
De már Platónnál (Kr.e. 427-347) az ókorban is felmerült az ideális állam képe. A platóni állam vezetői a kormányzók, ők a legkiválóbbak, mert nekik aranylelkük van.
Az aranylekűek mellett még vannak ezüst-, réz- vagy vaslekűek is. A lelkek nem egyenrangúak, de ezek a különbségek csak a tanulás során derülnek ki, ezért a gyerekeknek (származásra és nemre való tekintet nélkül) azonos feltételeket kell teremteni a tanulásban. A legalkalmasabbak 30 éves koruktól filozófiát tanulnak, és 50 évesen lesznek a város kormányzói.
A harcosok csoportja védelmezi az államot, a dolgozók pedig munkájukkal tartják el. Az első két osztály tagjainak (kormányzók és harcosok) vagyoni és családi közösségben kell élniük, mert a magántulajdon és a család elvonná figyelmüket az államügyektől. A gyermeknemzés lehetséges ideje is meghatározott egy arra alkalmas partnerrel.
A dolgozóknak ezzel szemben lehet magántulajdonuk, külön családjuk, mert ez ösztönzi őket a hasznos munkára. Ha azonban túl vagyonossá válnának, az állam elvonja tőlük ezt, mert a túlzott vagyoni különbségek is súlyos gondokat okoznak az állami életben. Platónnál az állam egy nagy nevelőintézet, ami az egyén számára erős korlátokat jelent.
Platónnak volt szerencséje kipróbálni államelméletét a gyakorlatban is. A szürakuszai fejedelem invitálta meg a kísérletre. Platónt barátai alig tudták később kimenekíteni Szürakuszából a felbőszült kísérleti alanyok közül.
Egy mai utópia, a Mátrix sem sugall sokkal felhőtlenebb világképet, de Madách válasza a Tragédiában azonban bizakodó, az isteni függés mellett az ember erkölcsi szabadságot kapott, és lehetőséget az önmegvalósításra:
"Ha percnyi léted súlyától legörnyedsz,
Emel majd a végetlen érzete.
S ha ennek elragadna büszkesége,
Fog korlátozni az arasznyi lét.
És biztosítva áll nagyság, erény ."
Tóth Gizella
