A paradoxon fogalma
A görög eredetű kifejezés két görög szó összetétele: A para jelentése: "ellen", a doxa pedig "véleményt" jelent, a két elem együttesen ellentmondásként fordítható. Míg a szónoklatban furcsa, feltűnő, hihetetlennek tűnő tételként definiálják, addig a filozófiában inkább olyan kijelentést értenek alatta, ami látszólag ellentmond a lehetségesnek, az elgondolhatónak és az elképzeltnek. Megint más a jelentéstartalma a logika területén, ahol olyan kijelentésről van szó, amely látszólag egyszerre igaz és téves.
Ide sorolhatók eleai Zenón aporiái is, mint pl. a mozgó nyílvessző áll, a gyorslábú Akhilleusz nem érheti utol a teknősbékát. Nevezetesek emellett a sztoikusok paradoxonai, a szofizmák, a Russell-féle paradoxonok, az etikában pedig a dilemmák. Kierkegaard bölcselete ugyancsak elképzelhetetlen a konstitutív jellegű paradoxonok nélkül. E tekintetben nagy hatással volt rá Tertullianus, a III. századi patrisztikus gondolkodó.
Tertullianus - rövid életrajz
Quintus Septimius Florens Tertullianus 160 táján születetett Karthágóban egy tehetős római katonatiszt családjában. Az apa mindent megtett azért, hogy fia kitűnő nevelésben részesüljön, ezért az ifjú kezdetben jogi tanulmányokat folytatott. Ezután Rómában helyezkedett el ügyvédként, és itt is keresztelkedett meg 195 körül. Megtéréséről nem számolt be oly érzékletesen, mint később Szent Ágoston, ám valószínűsíthető, hogy az igaz tudást keresve jutott el a filozófiához, és az igaz filozófiát a keresztény tanításban vélte megtalálni. (vagyis a tógát a palliummal, a filozófusok öltözetével váltotta fel. Erről számolt be A palliumról című írásában.)
Időközben görögül is megtanult, és egy ideig talán rétorként is fellépett. Később visszatért szülővárosába, ahol felhagyott ügyvédi ténykedésével, és minden idejét az egyháznak kívánta szentelni. (197-207 között Tertullianus ún. katolikus korszakáról beszélhetünk.) Latin és görög nyelvű szónoklataival kívánta terjeszteni a keresztény egyház igéjét, ám rigorózus, merev etikai elvei, szigorú keresztényi életvitele kezdetben riasztólag hatottak környezetére, ráadásul az egyházat is ostorozta a meglazult fegyelem miatt. Egyre jobban eltávolodott az egyházszervezettől, majd 213 körül a montanizmus hívévé szegődött. A szakítást azzal indokolta, hogy a katolikus egyház nem vette fel az Újszövetség kánonjába Montanus próféciáit. Szent Ágoston szerint idővel a montanistákat is elhagyta, és egy kisebb csoport, az ún. tertullianusok élére állt. (Történeti szempontból azonban ez az életrajzi adat erősen vitatható.) Szent Jeromos szerint igen csak magas kort élt meg, és valamikor 220 körül halt meg.
Jelentősége csak Szent Ágostonhoz mérhető, mert bár szakított a hivatalos egyházzal, mégis oly színvonalas teológiát művelt, amely Szent Ágoston koráig meghatározta a keresztény dogmatikát. Gondolatvilága és nyelvezete szinte előzmények nélküli (egyfajta "creatio ex nihilo"), mert bár számos elemet kölcsönzött az őt megelőző görög nyelvű gondolkodóktól, pl. Jusztinusztól, Theophilosztól, Irenaeustól, mégis latin módon gondolkodott, ráadásul a filozófiai terminológia helyett a köznyelvből kölcsönözte a kifejezéseket. Tertullianus idővel az "ókeresztény kor Hérakleitosza" lett, mivel nehezen követhető gondolatmenete, tömör, lakonikus stílusa, a montanista hatások folytán írásai nagyon bonyolult olvasmányokká váltak. Ennek ellenére igen közkedveltek voltak, hiszen a szentháromságtan és a krisztológia terén olyan új meglátásokkal állt elő, amelyek a korszak keresztény emberét mélyen foglalkoztatták, és áttételesen a khalkedóni zsinaton (451) elfogadott dogmákat is befolyásolták.
A paradoxontól a nyugati (teolgógiai) gondolkodásig
A filozófiát Tertullianus ugyan nagyra tartotta, és jelentős mértékben használta fel a görög bölcseletet keresztény nézetrendszerének kifejtésében, de sohasem szűnt meg hangoztatni a bölcselettel szembeni kifogásait sem. Különösen sokat merített a sztoikus filozófiából, innen eredeztethető az az állítása is, miszerint Isten "test, mégha szellem is", vagyis olyan substancia, mint a sztoikusoknál a létező, amivel Tertullianus azt kívánta kifejezésre juttatni, hogy Isten nem absztrakció, hanem valóságos, személyes létező. Ennek ellenére igencsak kemény bírálatban részesítette az általában vett filozófiát, mivel az csak ígérgeti az igazság feltárását, ám a valóságban kimerül a különböző iskolák közötti vitában. A filozófusokkal folytatott vitában hangzott el azon kijelentése, miszerint "Credo quia absurdum est", vagyis "Hiszem, mert abszurdum". Ezzel azonban nem azt akarta sugallni, hogy az igazság értelemmel fel nem fogható, épp ellenkezőleg, azt kívánta hangsúlyozni, hogy a hitet is igazolni kell az értelem előtt, még ha az látszólag irracionális is. A teljes paradoxon részint retorikai jellegű, részint a racionális és az irracionális ütköztetésére alapoz. "Keresztre volt feszítve Isten Fia? Nem szégyellem, mert szégyenletes. És halott volt Isten Fia? Hihető, hiszen képtelenség. És az eltemetett feltámadt? Biztos, mert lehetetlenség."
Mint látható, Tertullianus a hitigazság és az észigazság közötti disszonancia révén arra ösztönzi a gondolkodást, hogy törekedjen összhangba kerülni a hitigazsággal, vagyis a mintegy megelőlegzi azt a középkori szemléletet, miszerint a filozófia feladata a teológia igazságainak értelmezése. Jól tükrözi ezt egy másik híres retorikai fordulata: "Mi köze Athénnek Jeruzsálemhez? Vagy az Akadémiának az egyházhoz?" Ezzel üzent a filozófálásra és teológiai spekulációkra hajlamos keleti egyháznak is: maga Tertullianus ugyanis arra az álláspontra helyezkedett, hogy a teológusok dolga a Szentírásban foglalt tanítás feltárása, nem pedig filozófiai rendszerek alkotása. Ezzel megvetette az alapját a nyugati típusú teológiai gondolkodásnak. Ám Tertullianus ezzel egyúttal azt is sugallja, hogy a keresztényi lét nem adottság, hanem feladat - „a keresztény lesz, nem születik."
Ezt a szemléletet a XIX. században Kierkegaard fogja feleleveníteni, aki szintén fontos szerepet tulajdonított a paradoxonoknak. Úgy tűnik, Tertullianus üzenete úgy is értelmezhető, hogy a paradoxonok megértése révén válhat csak teljessé az élet, mivel csak így láthatjuk, érthetjük meg világunkat egészében!
Szent György
Felhasznált és ajánlott irodalom
- Rathmann János: Idegen szavak a filozófiában
Kossuth K., 1988 - Philosophisches Wörterbuch
Alfred Kröner Verlag Stuttgart, 1978 - Tertullianus művei
Szent István Társulat, Bp., 1986 - Hans Joachim Störig: A filozófia világtörténete
Helikon K., 1997 - Görföl Tibor - Kránitz Mihály: Teológusok lexikona
Osiris K., Bp. 2002 - Ghislain Lafont: A katolikus egyház teológiatörténete
Atlantisz K., 1998 - Alister E. McGrath: Bevezetés a keresztény teológiába
Osiris K., Bp. 1995 - Vanyó László: Ókeresztény írók lexikona
Szent István Társulat, Bp. 2004 - Málnási Bartók György: A középkori és az újkori filozófia története
- Török József: A keresztség
História, 200/5-6.
