A Velencei-tótól északra, nagyjából vele párhuzamosan húzódik Magyarország variszkuszi hegységmaradványa, a Velencei-hegység, amelyet javarészt a földtörténeti óidőben (paleozoikum) keletkezett mélységi magmás kőzet, gránit épít föl.
A magmás kőzetekről itt olvashatsz az SDT-ben.
A gránitról pedig itt olvashatsz az SDT-ben.
A gránit felszínen lévő részei hosszú idő alatt elmállottak, széttöredeztek, s murvaként takarják be a hegység nagy részét. Ebből a murvatakaróból hatalmas ép, kerek, tojásdad vagy ritkábban szögletes alakú gránittömbök állnak ki, amelyek közül vannak kisebb darabok, de egyesek mérete elérheti akár egy asztal, sőt egy autó nagyságát is. Némelyik nagy sziklatömb tetején újabb gömbölyded gránitkövek helyezkednek el, amelyek azt az érzetet keltik, hogy instabilak és lebillenhetnek. Az ehhez hasonló képződményeket ingóköveknek nevezik, amik bár Magyarország területén máshol is előfordulnak, ilyen genetikájú képződmények csak a Velencei-hegységben találhatóak.
Mikor és milyen körülmények között keletkezhettek, s milyen folyamatok vehettek részt kialakításukban? Hogyan lehetséges az, hogy az elmállott vastag murvaszőnyegből ilyen hatalmas és ép sziklatömbök bukkanjanak ki?
Ingókő
Ingókövek többféle módon jöhetnek létre a természetben. A sivatagokban gyakran előfordulnak olyan helyeken, ahol a pusztító szeleknek kevéssé ellenálló kőzeteken, keményebb, ellenállóbb sziklatömbök fekszenek. Ilyenkor e kövek alatti puhább kőzet gyorsan pusztul, vékonyodik, a rajta fekvő kőzet helyzete pedig idővel labilissá válhat, s így kialakul az ingókő. Ezek azonban rendszerint rövid életű képződmények, hiszen a szeleknek kevéssé ellenálló rétegek elvékonyodása végül is olyan méretű lesz, hogy az ingókő megbillen és végül leesik a tartókőzetről.
A Velencei-hegység ingókövei azonban nem így jöttek létre. Itt nem találunk az ingókövek alatt a lepusztító folyamatoknak kevésbé ellenálló egyéb kőzeteket vagy azok maradványait. Itt az egyes tömbök egymáson helyezkednek el, s az egymás tetején heverő kőzetek kerekded alakja az, ami az instabil érzetet kiváltja. Az ilyen típusú ingókövek a kőzethez, azaz itt magához a gránithoz kötődnek, és nem a száraz sivatagokban, hanem éppen ellenkezőleg, nedves éghajlaton keletkeznek.
A képre kattintva egy animációt tekinthetsz meg.
A velencei gránit a földtörténet a karbon időszakban, mintegy háromszázmillió évvel ezelőtt jött létre. Ekkor a szinte egész ős Európát is érintő nagy kéregmozgásos folyamatok (variszkuszi hegységképződés) hatására a kőzetburok alatt elhelyezkedő magmaanyagok fölfelé, azaz a kéregbe nyomultak, intrudálódtak. Azok az intrúziók, amelyek nem érték el a földfelszínt, hanem a kőzetburok belsejében megrekedtek, nagy nyomáson igen hosszú idő alatt hűltek és kristályosodtak ki. Így keletkezett a Velencei-hegység gránitja is, amely hosszú évmilliók elteltével a felszínre került, miután a fölötte elhelyezkedő kőzetrétegek lepusztultak. Ez a gránittest csak a maradványa a hajdani, mára a gyökeréig lepusztult hegységnek.
A képre kattintva egy animációt nézhetsz meg a mállásról
A földtörténeti középidőben (mezozoikum) a területen szinte folyamatosan trópusi éghajlat uralkodott, s gyakorlatilag ez a klíma az újidőbe (kainozoikum) is átnyúlt. Az éghajlat ekkortól aztán fokozatosan hűlni kezdett, de egészen a jégkorszakot megelőző időkig viszonylag meleg volt. Ez alatt a rendkívül hosszú idő alatt különböző tektonikai folyamatok, hegységképző kéregmozgások a hegységet teljesen széttöredezték. A gránit pedig a meleg, nedves éghajlat hatására igen hamar mállásnak indult. A kemény kőzet szétesett, és a gránit ép zónája fölött tekintélyes vastagságú gránitmurva (regolit) halmozódott föl, ami aztán lepelként borította a hegységet. A murvatakaró alatt tovább folytatódott a kőzet ép részeinek mállása. A leszivárgó csapadékvizek mállasztó folyamatai az egységes gránitot először elkülönülő részekre bontották. Ebben segítségükre volt az a tény is, hogy a kőzet a korábbiakban már említett tektonikus okok következtében már eleve szét volt hasadozva. Az elkülönült gránitblokkok aztán tovább mállottak, s lassan-lassan gömbölyded, tojás alakú formát vettek föl. Ezek aztán sokáig hevertek a vastag málladéktakaró alatt. Időközben Magyarország területén új klíma köszöntött be. A viszonylag meleg éghajlatot, hűvös, száraz követte, amely aztán átment a jégkorszakba. Ekkor pusztult le a vastag gránitmálladék zöme a hegységről, s halmozódott föl a hegylábi területeken. A sokáig elrejtőzött épen megmaradt gránittömbök a felszínre kerültek, s míg a köztük levő murvaanyagot a szelek és a csapadék elszállították, ők maguk egy helyben maradtak, s egymáson elhelyezkedve végül ingókövekké alakultak.
Az aprózódásról és a mállásról itt olvashatsz bővebben az SDT-ben.
A kibukkanó sziklák jellegzetes, és teljesen egyedi képet kölcsönöznek hazánk e különleges kistájának, s szépségük, egyéniségük jelentősen hozzájárul a Velencei-tó környéke látnivalóinak választékossá tételében. E formákhoz hasonló képződmények egyébként sok helyütt a világon megtalálhatók, ahol gránitos mélységi magmás kőzetek fordulnak elő, s jelenleg, vagy a földtörténeti múltban valamikor meleg és csapadékos klíma uralkodott.
Juhász Zsolt
