Feltételrendszer

A japán oktatásigazgatást törvények és rendeletek szabályozzák. Az alapító szervezetnek megfelelően az iskolák lehetnek országos, nyilvános vagy magániskolák. Az országos iskolákat a Monbusho alapítja és irányítja. A helyi hatóságok (prefektúrák, önkormányzatok) alapítják a nyilvános iskolákat, amelyeket az önkormányzati, illetve prefektúrai iskolaszékek felügyelnek. Kifejezetten oktatási célokra létrejött magánszervezetek működtetik a magániskolákat. Ezek felett a székhelyük szerint illetékes helyi prefektúra kormányzója gyakorol felügyeleti jogkört.

A Monbusho legfőbb feladatai a következők: az oktatási rendszer kereteinek megteremtése, az egész országra érvényes követelményrendszer létrehozása, a helyi szervezetek oktatási tevékenységének ösztönzése, az oktatási programok megfelelő végrehajtásának segítése. Az oktatásigazgatás három alapvető hierarchikus szintre tagolódik: a központ a Monbusho, alatta helyezkedik el a 47 prefektúra és a 3000-nél több önkormányzat. A prefektúra iskolaszékei a felső középfokú iskolákat, a kisegítő iskolákat, valamint a felnőttoktatási, könyvtári, múzeumi és egyéb kulturális, illetve társadalmi intézményeket irányítják és működtetik. A prefektúrák felügyelik a magániskolákat is. Az önkormányzati iskolaszékek a kötelező elemi és az alsó középfokú iskolai oktatásért felelnek, valamint az olyan helyi kulturális és társadami nevelési intézményekért, mint a helyi múzeumok, könyvtárak, közösségi házak.

Az iskolaigazgatás központi szereplői a már említett prefektúrai és önkormányzati iskolaszékek. 1997-ben 47 prefektúrai és 3421 önkormányzati iskolaszék működött. A testületi tagokat a prefektúra kormányzója vagy az önkormányzat polgármestere nevezi ki a közgyűlés jóváhagyásával. A vizsgált évben az iskolaszéki tagok 68,9%-a 60 évnél idősebb volt, a prefektúrai iskolaszékek 79,6%-a, az önkormányzatok mellett működő iskolaszékeknek pedig 84,6%-a állt férfiakból. Mindkét szinten az iskolaszék feladata a körzetére vonatkozó általános oktatáspolitika meghatározása. Ennek végrehajtásáért prefektúrai szinten egy - titkársággal megtámogatott - főfelügyelő felel, akit gyakran nem az oktatási területről választanak. Az iskolát alapító iskolaszék határozza meg az Iskolairányítási Szabályokat - ennek alapján folyik az iskola mindennapi élete. Ezek a szabályrendszerek prefektúránként változnak, de lényegük hasonló: megszabják a tanév időkeretét és a tanítási szüneteket, az igazgatók, az igazgatóhelyettesek és a vezetőtanárok feladatait, az adminisztratív dolgozók pozícióját és munkáját, a tantervet és oktatási segédleteket, a többnapos iskolai rendezvényekkel kapcsolatos tudnivalókat, útmutatási kivonatokat és szemelvényeket, a tanulók igazgatói fegyelmezéséről, felfüggesztéséről vagy eltávolításáról szóló jelentés kötelezettségét.

Az iskolák pénzügyi irányítását az iskolaszék végzi, jóllehet a helyi hatóságok nagyban rászorulnak a központi kormányzat által kivetett helyi adók visszajuttatott részére. Ez az állami szubvenció a helyi egyenlőtlenségeket hivatott kiegyensúlyozni, és a helyi önkormányzat éves költségvetésének része. Az igazgató pénzügyi hatáskörei meglehetősen korlátozottak, ha vannak egyáltalán. Az iskolai költségek legnagyobb részét a tanárok és egyéb dolgozók fizetése emészti fel. Az iskolák a teljes összeg felét a prefektúrák személyzeti kérdésekért felelős iskolaszékeitől kapják, a másik fele a központi kormányzat előirányzataiból származik.

A Központi Oktatási Tanács (a Monbusho konzultatív testülete) 1998-as jelentésében javasolta az iskolák diszkrecionális jogkörének szélesítését, és az igazgatói oktatáspolitikán alapuló eltérő iskolai tevékenységekre szabott egyedi költségvetések meghonosítását is. Az iskolák munkaerővel való ellátását az iskolaszékek évenként esedékes válogatóvizsgáját sikerrel teljesítő tanárok listája révén oldják meg. Szintén az iskolaszékek döntenek az igazgatók és igazgatóhelyettesek kinevezéséről. A helyi iskolaszékek az összes tanárt és iskolai alkalmazottat kiértékelik. Az elsődleges értékelő személy az igazgató, a végső szót azonban az iskolaszék mondja ki. Szintén a helyi iskolaszék ellenőrzi az államilag kötelező oktatásban dolgozó tanárok munkáját, kinevezésükről, elbocsátásukról, karrierjük alakulásáról bizalmas jelentést küld a prefektúrai testületeknek. A nyilvános iskolák között rendszeresen, legalább tízévente áthelyezik az oktatói és alkalmazotti állományt. Ez arra szolgál, hogy az egyes körzetekben lévő iskolák között ne legyenek eltérések, hogy a különböző iskolákban szerzett tapasztalatok révén a tanárok szakmailag fejlődjenek, és hogy elkerüljék az üzleti összefonódásokat, ami elsősorban az adminisztratív személyzet részéről fenyeget, hiszen az iskolák nagy költségvetésű intézmények. Az áthelyezéseket szintén az iskolaszékek irányítják, a döntést azonban általában az érintettek megkérdezésével hozzák meg. Az igazgatók kinevezési, elbocsátási és előléptetési javaslataikat az iskolaszékhez nyújtják be.

A Helyi Közalkalmazottakról Szóló Törvény, valamint az Oktatásban Dolgozó Közalkalmazottakra Vonatkozó Speciális Rendelkezések Törvényének értelmében az iskolaszékek feladata, hogy tréningeket szervezzenek az oktatási dolgozóknak. Jelenleg az új tanárok "bevezető" képzést kapnak. A többiek számára szolgálati idejük vagy speciális feladataik/funkcióik alapján nyújt továbbképzést az iskolaszék. Az Osztályok Méretéről, valamint az Államilag Kötelező Oktatást Nyújtó Iskolákban Alkalmazott Oktatási Dolgozók Számáról szóló 1958-as törvény értelmében alkalmazotti költségkeretet határoztak meg. Ezt a törvényt az osztályok méretének és a tanárok elhelyezésének racionalizálására vezették be. A prefektúrai rendelkezések határozzák meg az egyes iskolák pedagógusainak számát. Az 1999-es decentralizációs törvénycsomag az önkormányzati iskolaszékek önálló döntéshozatalának is teret engedett.

Azóta a prefektúrai iskolaszék testülete nem jóváhagyja az önkormányzati elemi és alsó középfokú iskolák osztályszerkezetét, hanem csupán tanácsadó funkciót tölt be e kérdésben. 2000 májusában a Monbusho bejelentette, hogy 2001-től néhány tantárgy (például az angol nyelv, természettudományi és matematikai stúdiumok) esetében kisebb osztályok bevezetését tervezi a fent említett iskolatípusokban. Jelenleg a törvényes keret 40 főben maximálja az osztálylétszámot. Az új terv értelmében az iskolaszék döntésétől függően a fenti tantárgyak esetében ez megfelezhető volna. Mivel a beiskolázási arány csökken, e rendelkezés révén több tanár tarthatja meg állását. Ösztönzik a tantervi és az iskolai élet más aspektusait érintő kísérletezést, különösen az országos és prefektúrai kísérleti iskolákban. Az egyik felkeresett iskola (a Nagara) például ilyen prefektúrai kísérleti iskola. Ezeknek az intézményeknek külön költségvetés áll rendelkezésére. Az igazgató és a dolgozók döntik el, kívánnak-e önként jelentkezni a kísérleti programba.

Az igazgatók jogkörei meglehetősen korlátozottak a költségvetés és a munkaerő-gazdálkodás területén, ám az iskolai tantervben tekintetében több szavuk van. A tantervkeretet központilag határozzák meg, és az Iskolai Oktatásról Szóló Törvényen alapuló Tanmenetekbe foglalják. Ennek alapján az iskolaszékek saját tantervet készíthetnek. A kormány Tantervi Tanácsának jelentéseire alapozva felülvizsgálják a tanmeneteket, ezekre építik az egyes iskolák saját tanterveiket. Igaz, a hatóságilag engedélyezett tankönyvek és a felső középfokú iskolai, illetve az egyetemi felvételi vizsgák jelentős befolyást gyakorolnak a helyi tantervekre. Az igazgatóktól többek között a külső kapcsolatok terén várják el az aktivitást. Az iskolaszékekkel fenntartott lényeges, hivatalos közigazgatási kapcsolat mellett a helyi közösséggel és a szakszervezetekkel is fontos a viszony. A nyilvános iskolákban jelenlévő, tanári és egyéb iskolai dolgozókat magában foglaló országos szervezetek közül a legjelentősebb a Japán Tanárok Szakszervezete, valamint az Egyesült Japán Tanárok és Oktatási Dolgozók Szakszervezete.

Igazgatók és más iskolai vezetők nem tagjai a szakszervezeteknek. Az 1950-es évek végétől az 1990-es évek elejéig a Japán Tanárok Szakszervezete szembehelyezkedett a kormány oktatáspolitikájával. 1990 júniusában azonban, a mozgalom újjászervezésekor, a következő szlogent hirdették meg: "részvétel, javaslat, reform." Megfogalmazásuk szerint céljuk ezen túl a társadalmi konszenzus, a kormányzattal való tárgyalás és az üzleti szférával való párbeszéd lesz. E váltás eredményeként ma már jóval pozitívabb kontextusban folyhat az iskolai menedzsmenttel kapcsolatos vita. Ezzel szemben az Egyesült Japán Tanárok és Oktatási Dolgozók Szakszervezete, a kormánypolitikával való szembenállás irányába mozdult el 1991-ben, miután egyesült a Japán Középiskolai Tanárok Szakszervezetének balszárnyával.

Ami a szülőket illeti, a legtöbb iskolában működik a Szülő-Tanár Szövetség (PTA), amely általában kétkezi és anyagi segítséget nyújt a diákokat érintő iskolai események szervezéséhez, ám nem vállal szerepet az iskola vezetésében. Az iskolák megnyitása a helyi közösség felé, a "nyitott iskolák" megteremtésének elve az 1970-es évek óta napirenden van. A gyakorlati megvalósítás azonban nem könnyű feladat (lásd a kawasaki esettanulmányt). Kawasakiban és néhány más helyi közösségben lendületet kaptak az olyan szervezeti intézkedések, amelyek az iskolák, a helyi társadalom és az egyes családok közötti együttműködést hivatottak elősegíteni, mint például az ombudsmani rendszer vagy a helyi oktatási találkozók.