A három esettanulmány ilyen vagy olyan módon mind az iskola és a közösség kapcsolatát állította reflektorfénybe. Ezek mind motivációik, mind tevékenységeik tekintetében is igen összetettek. Tantervi és azon kívüli tevékenységeket, közösségépítést, iskolafejlesztést és propagandát egyaránt felölelnek. Kawasaki város Körzeti Oktatási Tanácsa egy hosszú tradícióra visszatekintő iskola és helyi közösség közötti kapcsolat példája. Az oktatásra vonatkozó kérdések széles skáláját érinti, s igyekszik helyet adni a helyi közösség véleményének, az alulról jövő kezdeményezésnek. Értékelhető adat hiányában azonban sajnálatos módon nehéz megítélni e kezdeményezések sikerét. Az Iskolai Tanácsadók intézményének bevezetése olyannyira új fejlemény, hogy hatására, pozitívumaira nézve korai lenne következtetéseket levonni. Mindazonáltal máris látszik, hogy fontos lépést jelentenek az iskola és a helyi közösség közötti kapcsolat intézményesítése felé. Miyashiro szabad szülői iskolaválasztási kezdeményezése egyelőre nagyon szűk körben érezteti hatását. A jövőben, amikor a csökkenő beiskolázás még nagyobb hatással jár az iskolarendszer minden szegmensére, valószínűleg jobban előtérbe kerül majd. Az ezzel kapcsolatos döntéseket az iskolán kívül hozzák, ám az igazgatók szemében minden bizonnyal növekvő fontosságra tesz szert az az elvárás, hogy iskoláikat sikeressé tegyék és kiemeljék egyedi vonásaikat.

Látszik, hogy a lelkes iskolák, iskolaszékek megtalálják az utat az érdekes, bár alapvetőnek éppen nem mondható innovációk felé. Sikeres kezdeményezések születnek a központi kormányzat törekvéseinek hatására, vagy éppen az egyes iskolák, iskolaszékek helyi kezdeményezéseinek nyomán. Japánban igen jelentős és befolyásos magánszektor működik az oktatás területén. Itt is van néhány innovatív kezdeményezés, ezek vizsgálata azonban túlmutat jelen tanulmány keretein. A helyi és prefektúrai iskolaszékekre épülő jelenlegi oktatási rendszer együtt máris rendelkezik a decentralizált irányítási számos forma néhány vonásával. A gyakorlatban azonban mostanáig elsősorban a hierarchikus vezetési stílus uralkodott. Változóban van a felettes szervektől érkező utasítások rendszere is, amely nehezen levetkőzhető passzivitást szült az iskolák és az iskolaszékek szintjén. Ilyen körülmények között az alulról jövő kezdeményezések nehéz sorsra vannak ítélve. A jelenlegi rendszerben az iskolaszékek birtokolják a legtöbb irányítási hatáskört: ide sorolható a munkaerő-gazdálkodás (döntéshozatal az adott iskola tanárainak számáról, a tanárok áthelyezéséről) és a pénzügyi döntések meghozatalának joga (a jórészt a dolgozók fizetése által meghatározott iskola-költségvetésről való döntés). Az önkormányzati és prefektúrai iskolaszékek támogatásban részesítik az iskolákat annak érdekében, hogy az oktatási intézmények erősíthessék egyedi vonásaikat. Az új Iskolai Tanácsadókkal kapcsolatos költségeik fedezésére speciális források vehetők igénybe.

Az iskolák szintjén a legtöbb problémát még mindig a diákok viselkedése, illetőleg a tanulói teljesítményekre vonatkozó, növekvő szülői elvárások jelentik. A tantervfejlesztéssel, a tanárok képzésével és a közösségi viszony erősítésével kapcsolatos többletfeladatok nagy terheket rónak az iskolákra. Ez az igazgató szerepének radikális újrafogalmazását követeli meg; érzékeny mentor és óvatos adminisztrátor helyett inkább hatékony menedzsernek és az emberi erőforrások fejlesztésében jártas szakembernek kell lennie. Az igazgatók tudják, hogy a dolgozók önértékelését és szakmai továbbképzését magába foglaló szakmai fejlesztési politikára van szükség. Jelenleg azonban nem szükséges megbízatásukhoz a külön képzésben való részvétel. A felkeresett iskolák igazgatói elsősorban oktatási vezetőnek tekintették magukat, bár tudatában voltak a külsőleg meghatározott adminisztratív és törvényes követelményeknek való megfelelés jelentőségének is.

A közigazgatási rendszer átalakítása jelentős nyomást gyakorol az oktatás egészére, és a további decentralizáció és dereguláció felé tereli azt. A rendszer minden szintjén felismerik, hogy a decentralizáció elkerülhetetlenül azt jelenti: a forrásokat és a döntési jogköröket át kell ruházni a prefektúrákra, az önkormányzatokra és az iskolákra. Az anyagi eszközök átruházása azonban eddig nem történt meg. Egyelőre nem tudható, hogy a jelenlegi japán vezetési gyakorlat mennyire lesz összebékíthető a 21. század új oktatási követelményeivel és az iskolák modernizálásának folyamatával. A japán oktatási rendszer ugyanis felülről lefelé szerveződik: az iskolaszékek tagjait és az iskolai tanácsadókat például nem választják, hanem kinevezik, és a nemi, illetve életkorbeli arányok egyensúlya is hiányzik a vezetésben (mind az igazgatói kar, mind pedig az iskolaszéki tagok vonatkozásában).