Aki belép, óhatatlanul arra gondol, hogy "csak" másolatot lát, de ezt a kellemetlen érzést hamar elfelejteni. A "klón" elkészítői nagyszerű munkát végeztek. Pedig a feladat nem volt könnyű. Altamira pontos feltérképezésével kellett kezdeni, ami a gyakorlatban úgy történt, hogy lézer készülékkel "letapogatták" belső terének szikláit. Az alaposságra jellemző, hogy négyzetméterenként 40 ezer mérést végeztek el. Aztán egy 80 százalékban mészkőporból álló keverékből megépítették az újat, centiméterről centiméterre reprodukálva a sziklák egyenetlenségeit, repedéseit, a vízszivárgás nyomait. Utána következett a figurák felfestése a 900 négyzetméteres felületre. Az eredeti barlang ilyen tüzetes megvizsgálásának egyik "melléktermékeként" felfedezték, hogy az antik festő milyen eljárással készítette műveit: először egy széndarabbal felvázolta a körvonalakat, majd kőszilánkkal kihangsúlyozott rajta egyes részleteket. A természetes anyagokból nyert festéket pedig a kezével, az ujjaival kente az ábrára. Szakemberek számításai szerint az átlagban másfél méteres festményeket körülbelül egy óra alatt alkotta meg. A másokat figurái nem ezzel a módszerrel készültek. Az új barlangot a ráépült múzeummal, könyvtárral, irodákkal és étteremmel három év alatt építették meg.

Altamira II. nagy érdeme, hogy több ismeretet ad, mint az eredeti. A múzeum felkészíti a közönséget, lehetővé teszi számára, hogy a barlang festményeit nem különállóan, hanem a neolitikus korszakba helyezve értékelje. Ezt a célt szolgálja az is, hogy a bejáratnál ősemberek hologrammos másaival találkozhat és ízelítőt kaphat arról, hogyan éltek. A nevezetes Bölények termében a festmények jobban láthatók. Olyan a kivilágítás, hogy a legapróbb részletek is megfigyelhetők rajtuk. A színek élénkebbek, olyan, mint amilyenek az eredetiek lennének, ha megtisztítanák őket.

Mégis, akinek szerencséje volt látni az eredetit, egy nagy élménnyel szegényebbnek érezheti magát. Az eredeti festmények varázsa, ugyanis, nemcsak a megvalósítás magas művészi színvonalában van, hanem abban is, hogy a piktor a sziklák felszínének rajzolatait, domborulatait kihasználva alkotta meg műveit, ezeknek körvonalait követte és változtatta át izomra, lábra, sörényre. Az eredeti barlangban a vezető kézi lámpával világította meg őket és a fény mozgásának, a fény és árnyék játékának hatására az állatok megelevenedni látszottak. Mozgatták a fejüket, megfeszítették izmaikat, rázták sörényüket, mintha szabadulni akartak volna a sziklák fogságából. A fáklyák imbolygó fényénél ez a varázslat foghatta meg az ősembereket is. A mindent elárasztó fényben a figurák gyönyörűek, de mozdulatlanok. (gluck)