Utolsó frissítés ideje: 2010.06.03.

A TÁMOP 3.1.1. 21. századi közoktatás-fejlesztés, koordináció című kiemelt projekt egyik fontos feladata a közoktatás modernizációját támogató hálózat kialakítása, működtetése és fejlesztése.  A cél olyan szolgáltatói eszközrendszer kialakítása, mely lehetővé teszi, hogy régiós, kistérségi, közoktatási stratégiák, fejlesztések, esélyegyenlőségi programok közvetlenül cserélődhessenek az intézmények között.
Ennek részeként feladat a referenciaintézményi rendszer¹  és a „jó gyakorlatok”²  átvételének, azaz az intézmények közötti tanuló hálózatok kialakításának támogatása.

A hálózati, horizontális tanulás mintaadó tartalmait, „jó gyakorlatait” biztosítani képes referenciaintézmények közvetlenül járulhatnak hozzá a modernizációs folyamatok megtapasztalásához és adaptálásához, hiszen lehetőséget biztosítanak arra, hogy az iskolák, óvodák egymás között cserélhessék ki önfejlesztő intézményi gyakorlatukat, így garantálva, hogy a fejlesztés oda jusson el, ahol az szükséges.

A referenciaintézmények kidolgozott „jó gyakorlataik” alapján különböző referenciaterületekhez sorolhatók, aszerint, hogy milyen területen kínálnak adaptálható mintákat (természetesen átfedések is lehetnek). 
A referenciaintézmények típusai között megtalálhatók alternatív –és reformpedagógiai intézmények:

• A reformpedagógiák valamelyikét képviselő intézmény, referenciahely
• Saját fejlesztésű alternatív program szerint működő, a modernizáció területein mintaközvetítő intézmény.

A beazonosíthatóság érdekében elkészült az alternatív –és reformpedagógiai referenciaintézmények definíciója és specifikációja is. Referenciaintézményként az alternatív iskolák megoszthatják, átadhatják sikeresen alkalmazott megoldásaikat, tanítási-, oktatási innovációikat, módszereiket a fejlesztésbe bekapcsolódó intézményeknek. 

Az oldalunkon megtalálható speciális és részletes kritériumrendszer a leendő referenciaintézeti beazonosítást szolgálja.

Mi az alternatív a pedagógiában?

Referenciaintézményi meghatározás

• Az alternatív pedagógia programja megfogalmazásában – tiszteletben tartva a gyermeki individualitást - a gyerekből indul ki (nem a tananyagból, nem az intézményből stb.).
• Ennek megfelelően törekszik a gyerek individuális megismerésére (a család bevonásával), és elfogadására, valamint a gyerek életkorából, fejlettségéből, szociális helyzetéből is fakadó szükségleteinek felismerésére, és ezekhez szabja módszereit és közvetíteni kívánt tartalmait.
• Személyes kapcsolataiban érzelmi biztonságot nyújt.
• Központi gondolata az autonómia - a gyermeki, a tanári és az iskolai autonómia – elismerése. (Tevékenységét folyamatos erőfeszítés jellemzi a mindig megsérülő autonómiák helyreállítására.)
• Pedagógiai célkitűzései közt kiemelt szerepet kap az egyenlő esélyek biztosítása, a minden gyermekben fellelhető kreativitás és innovációra való hajlandóság támogatása. 
• Az egy intézményben dolgozó tanároknak mindig újra és újra összehangolt - nem azonos! - világ- és gyerekképük szolgál tevékenységük alapjául.
• Mindezzel választási lehetőséget kínál a szülőnek, a gyereknek és a tanárnak.

 Referenciaintézményi kritériumok (Főbb jellemzők)

1. Koherens gyermekközpontú pedagógiai program. Öndefiníciós képesség. (Meghatározott, hogy az   intézmény miben kínál „alternatívát”)
    
Mutatók (indikátorok)

• Meghatározott „iskolakép”.
• Kiterjesztett iskolafunkció (az intézmény tevékenységének középpontjába az egyes gyerek kerül, tudatában van annak, hogy a gyerek egész személyiségére hat, a kimenet helyett a nevelési folyamatra koncentrál).
• Céloknak alárendelt összehangolt eszköztár (alapjellemzői: a tervszerűség és rugalmasság).
• Az iskolai időfelhasználás és terhelés alárendelt a tanulók fizikai és mentális egészségének.
• Tanulóközpontú térelrendezés (a tanulási környezete a gyerek szükségleteihez igazodik, az együttműködés és az elkülönülés lehetőségeit is szolgálja).
• Tanulóra szervezett munkarend.
• Együttműködő tanulási környezet.
• Tanulási esélyegyenlőséget biztosít (egyéni – eltérő – haladási ütem biztosítása, egyéni fejlesztési tervek, tartalmi és időbeli differenciálás megvalósítása, évismétlés kerülése, segítő szervezetekkel és a családokkal való együttműködés).

2. Pedagógiai céloknak alárendelt tantárgyszerkezet

Mutatók (indikátorok)

• Életkornak alárendelt tananyag és tevékenységrendszer.
• Kompetencia alapú tananyag.
• Differenciált – egyéni sajátosságokhoz igazított – tananyagtartalmak és tevékenységek.
• Moduláris tananyag-elrendezés lehetősége.
• Sajátfejlesztésű tantárgyak, helyi igényekre épülő tananyagtartalmak.

3. Egyéni szükségletekhez igazított nevelési, tanítási gyakorlat

Mutatók (indikátorok)

• Egyéni sajátosságokhoz igazított tanulási környezet (kooperatív tanulási helyzetek, differenciált tanulási környezet, eltérő tananyag-elrendezés, egyéni megsegítés, habilitáció/rehabilitáció).
• A pedagógiai módszerek személyre szabottak és aképességfejlesztésre koncentrálnak (tevékenységre, tapasztalásra épülő tanulás; tanulási technikák kialakítása, fejlesztése; tanulói felelősség tudatosítása, döntési helyzetek; megváltozott diákszerep – aktív, kutató, felelős, segítő; megváltozott pedagógusszerep – társ, szervező, rendszerező, serkentő – facilitátor –, segítő, biztonságot, támaszt nyújtó).
• Az esélyegyenlőség növelése biztosított az intelligenciák³ széleskörű  (nem csak a verbalitásra építő) gondozásával, a művészetek és a gyakorlati tevékenységek intenzív bevonásával a mindennapos képzésbe.

4. Differenciált tanulásszervezési eljárások

Mutatók (indikátorok)

• Kiterjesztett tanulásértelmezés és tanulásszervezés (rugalmas tantárgyi, tanórai rendszer – tanulási blokkok, tantárgyi integráció, projekt, epocha, témahét, egyéni tanulás).
• Egyéni tanulás összehangolása a közösségi tanulással.
• Tanulói együttműködésre épített tanulásszervezési eljárások.
• Munkarendbe épített moduláris tanulásszervezés.

5. Differenciált értékelési rendszer

Mutatók (indikátorok)

• Árnyalt szöveges értékelés alkalmazása.
• A fejlesztő értékelés tudatos alkalmazása (középpontban a tanulási motiváció megteremtésével); a társak és a tanárértékelése; az önmagához mért teljesítmény értékelése.
• Az önértékelés beépítése a tanulás-tanítási folyamatba.

6. Gyermekközpontú iskolaszervezet

Mutatók (indikátorok)

• Nevelőtestületi rendszeres belső fórumok – gyermekmegbeszélésekkel.
• Az azonos csoportokat – gyerekeket – tanítók műhelyei.
• Pedagógusi együttműködést elősegítő belső érdekeltségi rendszer.
• Belső fejlesztő műhely; segítő párok (mentorok) rendszere; hospitálás.
• Konfliktuskezelési technikák.
• Közvetlen, rendszerszerű iskolahasználói részvétel.
• Beépített önkorrekciós mechanizmusok - belső értékelési (önértékelési rendszer).
• Iskolahasználók részvétele a tanárértékelésben.

7. Partnerkapcsolatok

Mutatók (indikátorok)

• Családokkal (szülők, esetleg nagyszülők) való kapcsolattartás (nyitottság a családi értékrend megismerésére, azok tiszteletben tartására, a szülők bevonására való törekvés).
• Nyitott iskola, nyílt órák gyakorlata.
• Szülői megbeszélések, estek.
• Közös iskolai és iskolán kívüli rendezvények.
• Rendszeres intézményközi kapcsolat a nevelést, oktatást segítő társzervezetekkel (Gyermekjóléti Szolgálat, egészségügyi hálózat, Családsegítő, Nevelési Tanácsadó, iskolapszichológus, logopédus, gyógypedagógus, Rendőrség, önkormányzatok szociális irodái, CKÖ, Egyházak, civil szervezetek, stb.).
• Nyitottság más oktatási intézmények felé.

Súlypontok, aktualitások

Külön is kiemelendő, a fent részletezett kritériumrendszer ismeretében tovább hangsúlyozandó az alternatív-, illetve reformpedagógiák néhány olyan sajátossága, amelyek ugyan kezdetektől e pedagógiák nevelésfilozófiai alapvetései közé tartoztak/tartoznak, a jelen társadalmi, oktatási helyzetre vonatkozó relevanciájuk miatt azonban külön is említést érdemelnek. Az alternatív pedagógiák jellemzői közül tehát most különösen fontosak azok az elemek, amelyek a (mély)szegénységből, a más szubkultúrából érkező, különösen a roma diákok számára teszik lehetővé saját jó lehetőségeik kibontását, azaz növelik a halmozottan hátrányos helyzetűek esélyeit.

1. Az esélyegyenlőség növelés – és ezzel összekapcsoltan a képességek (kompetenciák) fejlesztése – egyénre szabottan. Az alternatív iskolák eddig kidolgozott módszerei e kettős célt szolgálják, amikor – ahogy erre a kritériumrendszerben is kitértünk – az intelligenciák széles körét gondozzák (nem csak a verbalitást), a művészetek és a gyakorlati tevékenységek intenzív bevonásával a mindennapos képzésbe.
2. A motiváció hangsúlyos kezelése – megkülönböztetett figyelemmel a szükségletek hierarchiájának összefüggéseire (az alapszükségletek kielégítetlensége akadályozza, szélsőséges esetben lehetetlenné teszi a magasabb szükségleti szintek normális működését).
3. A különböző adottságú gyerekek (heterogén összetételű csoport) szakszerű differenciálással történő együtt tanítása, a tananyag tartalmához illeszkedő, változatos tanulásszervezési módok alkalmazásával.
4. Aktív, együttműködésre, egyéni felelősségre építő, döntési helyzeteket biztosító tanulási környezet; élményszerűséget középpontba helyező érvényre juttató pedagógiai gyakorlat; egyéni haladást biztosító követelményrendszer.
5. Személyre szabott, motiváló értékelési rendszerek.
6. Pedagógusok közti együttműködés, az iskola mint „szakmai műhely”.
7. Differenciált család-megismerési technikák alkalmazása, bevonása a gyerekek fejlesztésébe; a kapcsolattartás folyamatos frissen tartása.
8. A segítő hálózatok, intézmények kihasználása a problémák kezelésében. Az iskola, mint a gyerek érdekében tevékenykedő rendszer egy láncszeme, az intézmények közötti kapcsolatok maximális kihasználására törekszik.
9. Együttműködés a segítő szakemberekkel, civil szervezetekkel.

Az alternatív pedagógiát alkalmazó intézmények típusai

1. Adaptáló intézmények - melyek például kül- vagy belföldi reformpedagógiákat adaptálnak: például Montessori, Freinet, Waldorf, Jena-plán, Dalton, Don Bosco, illetve Új iskola, Munkaiskola stb.),
2. A hátrányos helyzet különböző fokozataival foglalkozó – „hátránykompenzáló” - intézmények, illetve az úgynevezett második esély iskolái, melyek alternatív módszereket alkalmaznak. Más kategorizálás szerint részben úgynevezett „altruista” intézmények: Például a Burattino, a Tanodák, a Zöld Kakas, a Gandhi Alapítványi Gimnázium, a Novus, az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola – illetve amilyen volt az időközben megszűnt Mánfai Kollégium stb.),
3. Innovatív (saját fejlesztésű) alternatívák : például a Kincskereső Iskola, a Gyermekek Háza, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium, a Közgazdasági Politechnikum, és ide kell számítanunk a kétféle Zsolnai módszert – NYIK, ÉKP -, valamint a Rogers iskolát is, és a speciális alternatívát kidolgozó Hétszínvirág iskolát. Stb.)

Jegyzetek:

1. A referenciaintézmény egyedi, mások számára is példaértékű, működésében koherens, befogadó, gyermekközpontú pedagógiai gyakorlattal, szervezeti innovációval rendelkezik, és ezt szolgáltatásaiban publikálni, valamint átadni is képes. Elsődlegesen, rendszeresen, folyamatosan és differenciált mintákat kínálnak a tanulási folyamathoz.

2. A „jó gyakorlat” innovatív folyamat, módszer, cselekvés és eszközhasználat együttese, amely az intézményi gyakorlatban és működésben megtapasztalható. Legalább két éve sikeresen és hatékonyan alkalmazott, kipróbált  ezért eredményesen adaptálható, fenntartható, fejleszthető, dokumentálható.
 
3. A hazai iskolarendszer, a hagyományos iskolai oktatás a legutóbbi időkig elsősorban két intelligenciatípusra (a verbális és egyfajta technikai jellegű logikai-matematikai intelligenciára) fordított kiemelt figyelmet, azok alapján rangsorolta a gyermek képességeit. A komplex személyiségfejlesztés, a modernizációt szem előtt tartó pedagógiák azonban nem nélkülözhetik a további intelligenciatípusok (performációs; téri-vizuális; zenei-időbeli; testi-kinesztéziás; inter- és intraperszonális; érzelmi-empátiás; szociális stb.) figyelembe vételét és fejlesztését sem.

Educatio honlap

Szolgáltatói kosár