A Nemzetközi Érettségi Szervezet 1965 óta működik, központja Genfben található, de Buenos Airesben, New Yorkban, Szingapúrban is vannak regionális centrumai; kutatással foglalkozó részlege az angliai Oxfordban, vizsgaközpontja Cardiffban található. Léteznek iskolák, ahol már hosszú ideje az e szervezet által rendszeresített nemzetközi érettségi vizsgákat (is) tartanak, és ezt az érettségit száz egyetem - köztük például a párizsi Sorbonne vagy a berlini Humboldt egyetem - felvételi vizsgaként is elfogadja. Ezt az érettségi vizsgát a jelöltek kétéves speciális felkészítés után angol, francia vagy spanyol nyelven tehetik le. A számonkérés hat tantárgycsoportot ölel fel, a teljesítményeket pedig hétfokozatú skála szerint, érdemjegyekkel minősítik. Célja elsősorban a fiatalok mobilitásának megkönnyítése, valamint a nemzetközi pedagógiai együttműködés kereteinek megteremtése.
Az európai érettségi program még ennél is régebbi, 1953 óta létezik, és tematikáját az akkor Luxemburgban működő CECA, azaz az Európai Szén- és Acélközösség alkalmazottainak gyermekei számára dolgozták ki. Ez alapvetően kétnyelvű vizsga, az egyik nyelv minden esetben a jelölt anyanyelve. Ma már 17 országban lehet európai érettségire jelentkezni.
Az elmúlt években-évtizedekben az érettségi vizsga szinte minden országban hangsúlyozottan az oktatáspolitikai és a szakmai érdeklődés középpontjába került - többek között azért, mert nagyfokú strukturális és tartalmi változások zajlottak le az érettségi vizsgákat megelőző középfokú oktatásban, illetve azért, mert igen nagyot változtak a középfokról kikerült fiatalokat fogadó munkaerőpiaci igények és a gazdaság által kínált foglalkoztatási lehetőségek.
A sok és sokféle oktatási reform némelyike kifejezetten az érettségihez kapcsolódott; a vizsgáztatással és az értékeléssel kapcsolatos fejlesztések érintették a vizsgakövetelmények adminisztratív érvényesítésének eszközeit, a vizsgáztatók felkészítését, a vizsgáztatás tárgyi-technikai körülményeinek megszervezését, a vizsgáztatás érzelmi körülményeinek megszervezését és a vizsgaanyagnak a vizsgázók számára való alkalmassá tételét.
A nemzetközi gyakorlatban az elmúlt esztendők során a vizsgák szervezésében két jellegzetes trend bontakozott ki. Egyrészt széles körben erősödik az a törekvés, hogy a teljesítmények ne csak országon belül (de ott is!), hanem országok között is összehasonlíthatóvá váljanak. A másik jellemző az, hogy a kompetencia alapú megközelítés az oktatásban és egyben a vizsgáztatás követelményeiben is egyre inkább tetten érhető.
A különböző oktatáspolitikai javaslatokból egyre inkább az szűrhető le, hogy a vizsgáztatásban érvényesülő új szempontoknak befolyással kell lenniük az alkalmazott tanítási módszerekre és technikákra egyaránt. Arra pedig külön is oda kell figyelni, hogy a vizsgáztatók minden helyzetben részletesen megismerjék a változásokat, és pontosan meg is értsék a módosítások okát és célját.
(Mihály Ildikó összeállítása nyomán, Új Pedagógiai Szemle)
