A királyi gyermekek sorsa

I. Károly király (1625-1649), az apa

I. Károlynak és Henrietta Máriának kilenc gyermeke is született, közülük azonban mindössze csak hatan élték meg a felnőttkort. A legidősebb gyermek Károly volt, aki II. Károly néven lett 1660-ban angol király. Amikor megszületett, nem csavarták szorosan gyolcsba, ahogy általában az angol újszülötteket (s orosz honfitársaikat), hanem - az anyai utasítás szerint - francia módi alapján laza, vászonból vagy selyemből készült ruhákba öltöztették őt és testvéreit. A neveltetésük is a francia elvárások szerint folyt, amit az anyai szeretetteljes gondoskodás is kiegészített.

1642-ben a polgárháború véget vetett a családi idillnek. Károly és öccse, Jakab bevonult a hadseregbe, pontosabban saját katonai egységeket vezettek a csatákban. Testvérük, Mária házasság ürügyén Hollandiába tudott menekülni, de legkisebb húguk, Henrietta Anna 1644-ben az ostromlott Exeterben született. Az anya és kéthetes gyermeke két napig bolyongott étlen-szomjan, míg egy holland hajóval sikerült hazajutniuk Franciaországba. Károly 1646-ban egy időre felhagy a csatákkal, hívei egy bárkán Jerseyre menekítik, majd onnan sikerült Franciaországba hajóznia, de Jakab fogságba esett, s csak néhány hónap múlva, női ruhában sikerült onnan megszöknie. Angliában csak két gyermek tartózkodott I. Károly kivégzésekor, Erzsébet (14 éves) és Henrik (11 éves). A lefejezés előtti napon velük találkozhatott Károly, s fiának ő mondta meg személyesen, hogy mi történik vele: "Gyönyörűségem, most le fogják vágni apa fejét."

A száműzetés és bolyongás évei

Károly herceg szökés közben (a fa lombjai közt).

Apja kivégzésekor Károly mindössze 16 éves, s 14 éven keresztül rokonai és arisztokrata hívei kegyelemkenyerén él az emigrációban, egy alkalommal azonban visszatér a szigetre. 1650-ben álruhában Skóciába utazik, hogy híveket szerezzen magának, s visszatérhessen a trónra. Cromwell seregei azonban visszaverik a támadást, s a második csatában Worcesternél Károly is menekülni kényszerült. A hagyomány szerint egy fa koronájában bújt el.

Élvhajhász jelleme még itt is kiütközött, mert állítólag egyik barátnőjét a fára is magával vitte. Royalista és katolikus érzelmű parasztok menekítették ki az országból, s tért vissza Franciaországba. De itt sem érezhette magát biztonságban, mert a cromwelli köztársaság tekintélye egyre növekedett, s Károly attól félt, hogy kiszolgáltathatják őt Angliának, s mint köztörvényes bűnözőt halálra ítélhetik hazájában. Ezért rendszeresen változtatta tartózkodási helyét, s hol Franciaországban, hol valamelyik rajnai hercegségben, hol spanyol fennhatóság alatti németalföldi városokban húzta meg magát.

Károlyt és élvhajhász, zajos kíséretét azonban sehol sem fogadták lelkesedéssel, s a trónörökösnek egyre nehezebb volt pénzhez jutnia, hiszen apja emléke egyre halványult.1658-ban aztán hirtelen meghalt Cromwell, s felcsillant annak a lehetősége, hogy visszatérhessen szülőföldjére. Mindent meg is ígért a bredai nyilatkozatban, s legnagyobb meglepetésére a puritán életvitelből lassanként kiábrándult, rend után áhítozó angolok (s nem csak a royalisták) kitörő lelkesedéssel fogadták. II. Károly koronázási öltözékben.

1660-ban II. Károlyért hajót küldtek, mely Naseby néven indult, s Royal Charles néven tért vissza fedélzetén az új Stuart uralkodóval, aki éppen 30. születésnapján lépte át London kapuit. Amikor partra szállt Angliában, a fogadóbizottság egyik tagja egy díszesen kivitelezett Bibliát nyújtott át Károlynak, aki fennhangon ezt mondta: "a Szentírást a világon mindennél jobban szeretem". Kísérete alig tudott uralkodni magán, majdnem elnevették magukat a kijelentés kapcsán.

A hedonizmus tekintetében az alattvalóknak nem is kellett csalódniuk az újdonsült uralkodóban. Rajongott a sportért, kitűnő lovas volt. Ágyasait számon sem tudta tartani, s aszkéta feleségét (a portugál Braganzai Katalint) azzal bosszantotta, hogy "barátnőit" tette meg felesége udvarhölgyeivé.

Paradox módon éppen az könnyítette meg a kimerült angol társadalom útkeresését, hogy az "(ágyról) ágyra járó II. Károly" uralkodásában nem volt rendszer, s nem törekedett a politikai irányítás kisajátítására. Szemléletesen érzékelteti ezt a francia követ:

"Ez a kormányzat monarchikus színezetű, mivel van király, valójában azonban nagyon távol van attól, hogy királyság legyen."

Forrás

• Péter Katalin: A szigetország uralkodói, Kossuth K., 1993
• Szántó György Tibor: Anglia története, Kozmosz könyvek, 1986
• Szántó György Tibor: Anglikán reformáció, angol forradalom, Európa K., Bp., 2000
• A. L. Morton: Az angol nép története, Hungária K., é.n.