Az aktív idősödés fogalma fontos összetevője az Európai Unió azon célkitűzésének, hogy a lisszaboni menetrendnek megfelelően 2010-ig mind mennyiségi, mind minőségi értelemben nagymértékben javítsa lakossága foglalkoztatottságát. A lisszaboni célkitűzések között az időskorúak foglalkoztatottsági szintjének növelése is szerepel, a megvalósítás eredményei azonban meglehetősen lassan mutatkoznak. Az Európai Bizottság szerint a korkedvezményes nyugdíj intézménye e tekintetben számos problémát vet fel.
Az Európai Bizottság véleménye szerint mindenekelőtt kötelezően növelni kell az időskorú személyek munkaerőpiaci részvételét ahhoz a mintegy 15 millió munkahely megteremtéséhez, mely nélkülözhetetlen a 2010-re rögzített 70 százalékos foglalkoztatottsági szint eléréséhez. E lépés ugyancsak elengedhetetlen a gazdaságok életképességének biztosításához most, amikor az aktív lakosság arányában jelentős csökkenés tapasztalható.
Az Európai Bizottság tavaszi jelentésében az aktív idősödés azon három prioritást élvező terület között szerepel, amely meghatározó jelentőséggel bír a lisszaboni célkitűzések magvalósításának sikerében. A várható élettartam meghosszabbodásával az emberek szakmai lehetőségeiket is hosszabb életciklus alatt valósíthatják meg. Munkahelyük megtartása ugyanakkor életszínvonaluk fenntartásához is nélkülözhetetlen.
A 2001-es stockholmi, majd 2002-es barcelonai csúcson konkrét célkitűzéseket rögzítettek az 55 és 64 év közötti korcsoport foglalkoztatási szintéjre nézve (2010-re 50%), ahogy a munkaerőpiac elhagyásának átlagos életkorára is (2010-ig +5 év). Az elért eredmények azonban ez idáig nem igen adnak okot elégedettségre: az időskorúak jelenlegi foglalkoztatottsági szintje 40,1 százalékos, a nyugdíjazás átlagos életkora pedig 2001 és 2002 között csupán hat hónappal hosszabbodott meg.
Az időskorúak foglalkoztatása a következő problémákat veti fel. Elsőként a korkedvezményes nyugdíj kérdésével kell foglalkozni, amely sok esetben rövid távú megoldást kínálhat a gazdaság visszaesésére és a társadalom átszerveződésére. Egyértelmű velejárója azonban a humántőke és a gazdasági potenciál vesztesége, mivel a munkaerőpiac korai elhagyásának tendenciáját a körülmények javulásakor már nehéz visszafordítani. Másrészt semmi alapja annak a feltételezésnek, hogy az időskorú munkavállalók ne tudnának szervesen részt venni a bővülő ágazatok fejlődésében. Valójában az időskorú személyek foglalkoztatottsági szintjének növelése nem ritkán jobb eredményeket tudott felmutatni, mint a fiataloké, így például 1998 és 2002 között a szolgáltató ágazatok többségében.
Az időskorúak munkaerőpiaci részvételének növeléséhez ugyanakkor több feltételnek is teljesülnie kell. Ezek közé tartozik a megfelelő pénzügyi ösztönzők alkalmazása; a képzéshez való folyamatos hozzáférés biztosítása; a megfelelő munkahelyi egészség- és biztonságvédelem; a munkavégzés rugalmas megszervezésének lehetősége; hatékony munkaerőpiaci intézkedések bevezetése; s nem utolsó sorban a munka minőségének javítása.
A nemzeti kormányok által alkalmazott stratégiák kétségtelenül megfelelő keretet biztosítanak az aktív öregedést támogató intézkedések kidolgozásához és végrehajtásához. E mellett azonban arról sem szabad megfeledkezni, milyen meghatározó szerepet játszanak a szociális partnerek az időskorúak munkavállalásának elősegítésében, olyan területeken, mint a termelékenységnek és a teljesítményeknek megfelelő jövedelem kiharcolása; a munkavégzés megszervezése vagy a munkahelyi egészség- és biztonságvédelem; az életet át tartó oktatás és képzés lehetőségeinek megteremtése; vagy a korengedményes nyugdíjazás jelenségének visszaszorítása.
