A július 10. és augusztus 20. között meghirdetetett 2016-os Felhívásra azok jelentkezését várják, akik saját ötleteiket megosztanák oly módon, hogy azok a Digitális Módszertárba feltöltve bárki számára elérhetővé, kereshetővé, adaptálhatóvá váljanak. A Felhívásra jelentkezők feltöltött módszertani anyagait szakértők értékelik, melyek közül a legjobbnak ítélt ötletek díjat kapnak. A Digitális Pedagógus Díjat elnyerőknek szakmai kiadványainkban és a várhatóan 2016 őszén, Budapesten megrendezésre kerülő Digitális pedagógus konferencia 2016 szekcióiban is lehetőséget adunk a bemutatkozásra.
A Tempus Közalapítvány (TKA) 2012 novemberében hozta létre a Digitális Módszertárat, az IKT-eszközök kreatív használatát bemutató módszertani ötletek terjesztése céljából. A Tempus Közalapítvány Tudástár felületén a Digitális Módszertárban lévő ötletek keresését többféle szűrési kategória segíti, lehetőség van az ötletek megosztására, kommentelésére is. Az egyes ötletekről, a feltöltött óravázlatokról, segédanyagokról, hasznos linkekről az oldalra történő egyszerű regisztrációt követően kaphatnak teljes képet a látogatók, a díjazott ötletek egyegy szakértői ajánlót is tartalmaznak. A 2013-2015 között átadott Digitális Pedagógus Díj díjazottainak listája, a Módszertárról és a díjazottakról készült kisfilmek, valamint a Digitális pedagógus konferenciák anyagai elérhetőek honlapon.
A 2016-os felhívás céljai
A Digitális Módszertár a köznevelés terén, a gyakorlatban hasznosítható ötleteket és eszközöket kíván összegyűjteni és bemutatni, a következő átfogó célokra építve: tudásmegosztás; digitális kultúra és digitális írástudás erősítése, tudatosítása; digitális kompetenciák fejlesztése; a közösségi tanulás és a jó gyakorlatok megosztásának összekapcsolása az IKT eszközeivel; új tanulási formák és csatornák kialakítása; az ötletek felhasználása, adaptálása a napi gyakorlatba.
Ütemezés
- a Felhívásra jelentkező ötletek fogadásának kezdete: 2016. július 10.
- jelentkezési határidő: 2016. augusztus 20.
- a Felhívásra jelentkezők tájékoztatása az ötletek elfogadásáról, illetve a díjazott ötletek értesítése: 2016. október 20.
- a Digitális Pedagógus Díjak átadása és a díjazottak bemutatkozása a Digitális pedagógus konferencia 2016 rendezvényén, Budapesten: várhatóan 2016. november.
A Digitális Módszertár közvetlen elérhetősége: www.digitalismodszertar.tka.hu