Szülőként mit vár el az iskolától? Mi az iskola feladata, s felelőssége?
Külön kell venni azt, hogy milyen korosztályról beszélünk, hiszen mást várok el alsó tagozaton. Ott valamiféle szép, harmonikus átmenetet igénylek a játszós óvodai időszakból a későbbi komoly tanulás felé. Tehát azt az iskolát tartom jónak, ahol szem előtt tartják, hogy a gyerekeket hirtelen egy padba kell szorítani 45 percre, ugyanis épp a gyerekkor lényegét veszik el tőlük, az állandó mozgást. Az a jó iskola, ahol ezt figyelembe veszik, ahol ezt meg tudják oldani. Már láttam egy-két nagyon jó kezdeményezést, ahol úgy építették fel az alsó tagozatosok órarendjét, hogy fél 4-ig tart az iskola, de akkor úgy jönnek el onnan, hogy nem marad otthonra házi feladatuk, viszont a benti kötelező órák között vannak művészeti foglalkozások, melyek többségén valamilyen mozgás van, tánc, torna vagy kézműves foglalkozás. Nem bontották tehát külön, hogy délelőtt foglalkoznak a matekkal, szépírással, nyelvtannal, környezettel, a délután pedig a napközié, amin belül néha esetleg lehetnek foglalkozások, hanem beleépítették a tanrendbe.
Azt gondolom, hogyha oldjuk a kötelező tanórákat, ha mozoghatnak egy kicsit a gyerekek, ha felállhatnak, vagy kreatívak lehetnek, kiélhetik a fantáziájukat, akkor sokkal jobban odafigyelnek majd a többi dologra is, mintha 4-5 órán keresztül csak a száraz anyagot kapnák. Ilyen szempontból jó, hogy valamelyest lazult a régi rendszer. Az más kérdés, hogy nagyon sokféle igény van a szülők részéről. Nálam az kimondottan szempont volt, hogy semmiképp nem akartam katonás, túl rendszerű, túlzottan precíz iskolába adni a gyerekemet alsó tagozaton. Amikor iskolát kell választani, az ember nekiindul és kérdezősködik az ismerősöktől, s hallottam olyan iskoláról, ahol a gyerekek azért kaptak mínuszt, mert szünetben szaladgáltak a folyosón. Hát könyörgöm, azért van a szünet, hogy akkor egy kicsit kiszaladgálják magukat!
Ezek szerint tudatosan választott iskolát. S mennyire folyt bele a konkrét módszertanba? Figyelt-e például arra, hogy együttműködve, vagy frontálisan oktatnak-e, hogy milyen egyéb programok vannak, mennyire fejlődik a gyerekek vitakultúrája, problémakezelésük az adott iskolában?
Kisiskolánál az átmenet volt a fő szempont és hogy jó legyen a tanító néni, aki a kicsikkel tölti az idő nagy részét. Ez azért is volt fontos, hogy ne utáltassák meg velük az iskolát, ne rögtön az legyen, hogy itt csak kötelezettségek vannak, hogy napról napra csak tanulni kell és sehol a játékosság, a fantázia. A gyerekem nagyon jó plusz feladatokat kapott, láttam, hogy élvezi őket. Mikor hazajött az iskolából, a tanultakkal kapcsolatos anyagokat keresett, és rá volt bízva, hogy milyen szempontból. Legutóbb például a nyulakról kellett készítenie kiselőadást. Persze ezt nem egy hosszú, komoly biológiai előadásként kell elképzelni, hanem csak a legfontosabb, gyerekeket érdeklő információkról szól. Nagyon tetszik nekem, hogy egyre inkább bevetik a mai modern eszközöket is, legutóbb például PowerPointos előadást kellett készíteni Skóciáról. A mi időnkben még nem volt ilyesmire lehetőség, de ezt el kell fogadni. Ők már számítógéppel élnek, nem szabad ódzkodni tőle, nem az eltiltás a megoldás, csupán terelni kell a gyereket, hogy mire lehet használni. Mindennek megvan a helye és a helyes mértéke. És meg kell teremteni a feldolgozás lehetőségét, hogy megbeszélhessük a látottakat. Meg kell mutatni, milyen módjai vannak az idő eltöltésének. Színes a paletta, és ez a jó, hogy ennyi mindenből választhatunk, nem csupán egyből, az csak leépít. Ugyanezt várom az iskolától is, hogy tanítsa meg, mi mindent lehet. Amit egy picit hiányolok, az az, hogy még mindig csak a könyvre hagyatkoznak, pedig fontos lenne, hogy kiegészítő olvasmányokat is adjanak, vagy, hogy a tanár tudjon hozzáadni a tananyaghoz. Ne feltétlenül csak azt mondja el, ami a könyvben is van, azt majd elolvassa a gyerek, hanem nyújtson valami pluszt, ami megfogja őket, akár történetet, inkább ezt várnám tőlük.
Utólag visszatekintve van esetleg olyan élménye, ami történhetett volna jobban is? Hogy valamit nem jól csináltak?
Én matekból nem voltam erős, ezzel együtt mindig is jó tanuló voltam, mindig 4,5 fölött volt az átlagom. De a logikai gondolkodásom a mai napig nem az erősségem. Ettől még nem tartom magam feltétlenül szőke nőnek, úgy gondolom, hogy van két nagyjából vörös diplomám, melyeket ráadásul abban a korban csináltam, amikor még nem volt fizetős, nem került be boldog boldogtalan a főiskolára, kemény pontszámokat kellett elérnem. Lehetett látni, hogy történelemből, magyarból, tehát a humán tárgyakból nagyon erős vagyok, az egyetlen oroszos voltam, aki tudott is oroszul. Ezek foglalkoztattak. De ha valaki nem olyan erős matematikából, attól még nem kellene letörni az önbizalmát és az önértékelését, attól még ne higgye azt, hogy ő buta, rossz tanuló, vagy bármi. Sosem voltam rosszabb négyesnél matekból, de nekem egy kínszenvedés volt ezt elérni és borzasztóan bántó volt. És ma is ezt látom az iskolákban. Volt olyan időszak, hogy különórára jártam, a matekkal mindig sokkal többet kellett foglalkoznom, a fizikáról nem is beszélve. Meg kellett tanulnunk, hogy mi az erőkar, de soha senki nem mutatta be, és emlékszem, hogy ezeket a saját édesapám pótolta nálam, amikor már nagyon nem értettem. Csak bemagoltam a szöveget, de nem tudtam értelmezni, így egy idő után hozzá fordultam. Aztán kiderült, hogy nagyon egyszerű dolgokról van szó, és a tanárnak is nagyon egyszerű lett volna bemutatni. Tehát ez volt nagyon zavaró, és emiatt a fiammal nagyon sokat foglalkozunk. Le vannak osztva a tantárgyak – a papáé a matematika, enyém a történelem és a természetismeret –, átfutom a könyvet, hogy mit vesznek, de onnantól minden mást előveszek, ami ezzel kapcsolatos. Hogy ne csak betanuljuk, de értelmezzük is a dolgokat.
Nem túl gyakori szülői attitűdöt képvisel, kevesen töltenek ennyi időt a gyerekekkel és ritka, hogy csatlakozik a szülő ahhoz, amit az iskolában adnak. Ez ennyire fontos? Mi a szerepe szülőként az iskolával kapcsolatban?
Ahogy eddig is mondtam, nagyon fontos, hogy a könyv mellett valami pluszt is kapjon a tanártól. De nem csak a tanulás miatt fontos a szülő részéről a közös tanulás, hanem mert ez is kapcsolat kettejük között, kommunikáció, párbeszéd. Lehet, hogy közben másfelé is elkalandozunk, közben őbenne is születnek kérdések, és ez a lényeg, ekkor érzem azt, hogy kezdi érteni, amikor kérdések születnek. Sokszor azt látjuk, hogy annyira sem értik a tananyagot, hogy kérdezni sem tudnak. A másik dolog, hogy a tanárok sokszor annyira evidensnek tartják a könyvben leírtakat, hogy a gyerekek nem mernek visszakérdezni, mert félnek, hogy kinevetik őket.
Vannak sikerélményei az együtttanulással kapcsolatban?
Hogyne. De hozzá kell tennem, hogy nagyon nehéz. A mai világban kevesen tehetik meg, hogy otthon legyenek és nap mint nap tanuljanak a gyerekeikkel. Én viszonylag szerencsés helyzetben vagyok a rugalmas időbeosztásom miatt, csak az adásaimhoz vagyok kötve, így viszonylag sokat ott tudok lenni a fiaim életében. Egy kicsit tartok is tőle, hogy nálunk már egy kicsit túlzott is a dolog. Azt látom, hogy egyedül már nem is tud tanulni, így mostanában már utalok arra, hogy meg kell tanulnia egyedül is tanulni. Először vegye át a könyvet egyedül, fogalmazódjanak meg benne a kérdések, amiket majd együtt átveszünk, hogy ránk már csak az a része maradjon, ami nehezen értelmezhető, ami nem egyértelmű, vagy a kikérdezés. Ez most még nehezen megy. Volt egy időszak – a felső tagozat elején, ötödikben –, amikor egy kicsit elengedtük a kezét, s eleinte hozott egy-két rosszabb jegyet, ezért azt mondtam, hogy térjünk vissza a közös készüléshez. Az élmény nekem az, hogy ő is látta mennyit számított, ha leültünk és foglalkoztunk vele. Olyan a fiam, mint én voltam gyerekkoromban, egy szivacs az agya, pillanatok alatt tanul. Én nagyon sokszor csak óra előtt tanultam. Versenyszerűen sportoltam, tehát iskola után körülbelül egy órám volt készülni, így volt, amit csak átfutottam, aztán óra előtt is átfutottam és már bennem is volt a lecke. Ezt látom a fiamnál is, hogy kihasználja azt, hogy borzasztó gyorsan tanul, csak én már tudom a saját példámból, hogy nem biztos, hogy tartósan benne is marad. Nekem nagyon sokat kellett később pótolnom, túl gyorsan tanultam és fél év után már ki is esett a fejemből. Azt szeretném, hogy tartalmasabban maradjanak meg a tanultak, úgyhogy erre próbálom őt is figyelmeztetni. Jó látni, mikor nekiülünk és lényegre törően átvesszük a főbb elemeket és másnap iskolába menet már csak egyet kérdezek bele, amiből tudom, hogy tulajdonképpen az egészet fel vázolnia kell, és ő ezt vázlatszerűen el is tudja mondani. Már nem a könyvet mondja, nem könyvízűen a betanult szöveget, hanem ő maga értelmezi az anyagot és látom rajta, hogy ez neki is élmény és a jegyeken is abszolút látszik, s ő is szívesebben tanul, mert van miért.
Mit vár el egy jó iskolától?
A tankönyv mellé adjon történeteket, kalandot is. Ne csak a szárazon megfogalmazott tények legyenek ott, hanem azokat a tényeket egészítsék ki történetekkel a mai világból, akár kapcsolódó filmekkel, akkor lesz izgalmas. Van rengeteg, akár az irodalomban, történelemben, természetismeretben. Én ezt várom a tanároktól. Nekik is jó, egy újabb kihívás, nem csak arra készülnek fel, amit már tudnak és 20 éve sorolnak. Én nagyon sokszor csinálom azt, hogy párhuzamot vonok egy-egy esemény között, és példákat mondok mai politikusoktól, vagy történetekből, nyilván a gyerek szintjén, nem részletekbe menően. Ha nem is minden órára, csak néhány órára készülnek így, egészen biztos vagyok benne, hogy a gyerekek jobban fognak teljesíteni.
Lejegyezte: Horváth Anikó
