A világi papság
A püspökök között csak tiszteletbeli sorrend van, így a primus inter pares (első az egyenlők közt) elv érvényesül. A tiszteletbeli sorrendre azonban különböző címek is utalnak: az arciepiszkoposz (főpüspök), a metropolita (a fővárosi püspök, kinek vezetése alá több püspökség tartozik), akit idővel patriárkának neveztek.
A püspököket, vagyis az episzkoposzokat illeti meg az adott közösségben a tanítás és vezetés tisztsége. A püspökök felügyelhetnek egy-egy egyházmegyét, akár nagyobb egyháztartományt - ebben az esetben metropolitának nevezik - vagy egy egész nemzeti egyházat - ilyenkor jogosult a pátriárka cím viselésére.
Az ortodox egyházi tartományok legfőbb püspöke tehát a pátriárka, neve görög eredetű és ősatyát jelent. Az ortodoxok felfogása szerint a konstantinápolyi pátriárka egyenrangú volt a római pápával, és mint a legrégebbi pátriarkátus feje, az összes ortodox egyházban elsőbbséget élvezett. Ez az elsőség azonban különbözik a római katolikusok felfogásától, hiszen a pápával ellentétben a pátriárka csak első az egyenlők között. Az ortodox egyház első és legtekintélyesebb vezetője ma a moszkvai pátriárka.
Az ortodox egyházban püspököt több püspök, papot és diakónust pedig egy püspök szentelhet fel.
Az ortodox hierarchiában a második lépcsőfok a presbiteré (protoierejé), vagyis azé a papé, aki az istentiszteletet végzi. Rangban őt követi a diakónus, aki a pap mellett segédkezik, istentiszteletet önállóan nem végezhet. (A diakónus, a hierarchia 3. szintje mellett létezik még a hüpodiakónus (aldiakónus), a felolvasó és az énekes tisztsége is.)
Az ortodox felfogás - a katolikustól eltérően - nem minden papnak írja elő kötelezően a cölibátust, a nőtlenséget. Ennek az egyháznak a papjai - a püspökök és persze a szerzetesek kivételével - élhetnek házasságban.
A szerzetesség
Az ortodox egyház felfogása a szerzetesség kérdésében is eltér a katolikusokétól. A nyugati egyházban szokásos többféle rendi regula helyett a baziliták, a görög-keleti szerzetesek tudniillik gyakorlatilag egy regula alapján élnek, ezt Szent Vazul, más néven Nagy Baszileiosz (379-ben hunyt el) dolgozta ki. A mai napig ez a keleti szerzetesség "alaptörvénye". E szerint minden szerzetesnek fogadalmat kell tennie, s ezáltal elkülönül mind a világiaktól, mind a világi papságtól. Szent Baszileiosz regulájának betartása azonban nem kötelező az egész ortodox világ számára, monostoronként eltérő szabályok (tüpikonok) szerint is élhetnek a szerzetesek. A szerzetességnek azonban két fokozatát választhatják a jelöltek: megaloszchimosz (nagyfogadalom) - az eredeti, szigorú szerzetesi eszmény szerint, illetve a mikroszchimosz (kisfogadalom) szerint élhetnek. Míg az előző szigorú böjtöt írt elő, addig a másik változatot jelentős könnyítések jellemzik.
A szerzetesi közösség életmódját illetően két kolostortípus különült el: lavranak nevezik a fő-, illetve nagyobb kolostorokat, míg a lazább szerzetesi településeket a szkiti névvel illetik.
Forrás
Dr. Szántó Konrád: A katolikus egyház története. Ecclesia Kiadó, Budapest, 1983
Vallástörténeti kislexikon. Kossuth Kiadó, 1975
Verbényi - Arató: Liturgikus lexikon. Ecclesia Kiadó, Budapest, 1989
Dr. Berki Feriz: Az orthodox kereszténység. Budapest, 1984