Az utópia a jövőről alkotott sajátos elképzelés, amely a mindenkori aktuális jelent egyfajta katasztrófaként, megváltoztatandó világként értékeli, ami tűrhetetlen és elviselhetetlen. Ám az elképzelt jövő! Az egyetlen esélyünk az elképzelt változás, annak az eszménynek a megvalósítása, amit a megfelelő eszközök birtokában a társadalom egy csoportja végrehajt. Vagyis az utópia a remény ígérete, annak hite, hogy az ember kiszabadulhat a történelem elnevezésű csapdából, és végre olyan világot formál maga köré, amit jónak tart. Gulliver útjának egyik állomása Az ilyen utópiák végigkísérik az emberiség történelmét, a negatív utópia azonban modernkori képződmény, az első világháború és az első szocialista forradalmak bukása után jelent meg önálló műfajként. Az előző megjegyzésből kiderül, hogy a már Swiftnél megjelenő antiutópia nem azonos a pl. Orwell által alkotott negatív utópiával. A negatív utópia az ész „forradalmáról” szól, ahol a ráció az élet felett egyfajta erőszakot tevő, terrorisztikus eszköz, amely démoni erejénél fogva széthullást és pusztulást hoz magával. Az antiutópia azonban szatíra, aminek létrejöttéhez szintén egyfajta csalódás vezetett, de az ereje mégsem ugyanonnan ered, mint a negatív utópia kilátástalanságáé. Az antiutópia még tud hinni abban, hogy a világ megérti a szatirikus kritikát, hogy a világ még képes változni, képes elkerülni a katasztrófát. Ennek a műfajnak egy jeles magyar nyelvű alkotásával ismerkedhet meg az alábbiakban a tisztelt olvasó."Capillária annak a felismerésnek nyugtalanító érzéséből született meg, hogy miként felelt a nő a fajtájából való kiközösítésre a társadalomban való zsarnoki önkénnyel: miként bosszulta meg jogosabb és egészségesebb és eredményesebb önzéssel a hóbortos, értelmetlen, beteges férfiönzést. [...] Hatezer éve valami különös makacssággal () ember alatt öntudatlanul mindig férfit értett a filozófia, irodalom és művészet, még a szociológia is... A becsület, jog és kötelesség emberi ideái (...) az embert férfi mivoltában képzelték el, mint ahogy az Istent egészen természetes módon férfinak képzelte el első megalkotója, egyszerűen azért, mert az illető véletlenül férfi volt... És minden megállapításnak férfiszaga lett, és minden törvénynek férfialakja. [...] Én képtelen vagyok abban a tényben, hogy a férfiak verekszenek, öldösik, tönkreteszik egymást, ziháló testi és értelmi küzdelemben pusztítják ki magukból az élet örömeinek fölfogására való lelket (...) az embernemesség, jóság, vitézség, önfeláldozás, értelmi fölény és erő példaadó jelképét látni." (Karinthy Frigyes H.G Wellshez írott fiktív leveléből)

A nő és a férfi

"Nem egy nőt, nem is egy női típust ismerünk meg a Capilláriában, hanem a NŐT és nem egy férfit, hanem a FÉRFIT, a két maximálisan és kizárólagosan egymásra utalt fajt. Ezeknek a lényeknek vannak közös vonásaik , egy alapvető kérdésben mégis különböznek egymástól: a nő ragadozó, a férfi pedig jámbor, kérődző. Hogy ez nem a társadalom sematikus szereposztása, miszerint a férfi a teremtés koronája, a nő szépséges dísz vagy gondoskodásával összetartó erő? Ez így van, Karinthy személyes életélményei megkérdőjelezték a sztereotip viszonyulásokat. Ő bizony úgy gondolja, hogy a nők uralják a világot - bizonyos értelemben, a férfiak pedig kiszolgáltatva eltűrik - bizonyos értelemben. A többi a szatíra némiképp leegyszerűsítő, ám roppant tanulságos és szórakoztató világa.

Zsarnokság Így hát Karinthy nem foglalkozik árnyalatokkal és kiegyensúlyozással, a jó és rossz finom viszonyrendszerének sok szempontú bemutatásával: ő a FÉRFIT, meg a NŐT akarja látni, az abszolút férfit, meg az abszolút nőt. Ezért minden lényegtelennek ítélt vonásától megtisztítja szereplőit, ráadásul leküldi őket a tenger fenekére. Az átalakulás nem is olyan bonyolult: Gulliver – akinek Capillária hatodik utazásának kényszerű állomása – hajótörést szenvedvén lesüllyedt a tenger fenekére, ahol füleire kopoltyúkat szerelnek. Meglepve tapasztalja, hogy az újonnan megismert világ a nők országa, ahol az oihá-k, e szépen kitenyésztett női díszpéldányok uralkodnak, míg a bullok-ok, a csenevész, fizikailag féregre (vagy egy férfi nemi szervére?) hasonlító, ám intellektuális erőben túltengő, ezért szüntelen különböző eszmékért harcoló férfiak az oihák-nak csupán szánalmas rabszolgái lehetnek.A bullokok tehát degenerált alsóbbrendű lények, amit megcáfolhatalanul bizonyít, hogy háborúkat viselnek, nagy terveket szövögetnek, monumentális épületeket terveznek és próbálnak építeni. Miért csak próbálnak? Azért mert leghőbb vágyuk, hogy egy olyan magas tornyot építsenek, amelynek segítségével elérik a tenger szintjét és így szabaddá válnak. (Nehéz nem a Bábel tornyára asszociálni…) De az oihák ezt megakadályozzák – akár valami istenféleségek –, csak nem az építők nyelvét zavarják össze, hanem egy bódító illattal elkábítják, megölik és a félig kész palotákból kiseprik a bullokokat. Ez a kifüstölés a bullokok nyelvén a goncsargó. Az oihák isteni jellegét alátámasztja, hogy bullok-agyvelővel táplálkoznak és boldog az a bullok, amelyik az oihák terítékére kerül, vagyis feláldozzák a kéjeknek élő női nem öröme érdekében. Így tehát az eszes bullok egyetlen hivatása az, hogy gyönyörűségekkel töltse meg a léha oiha életét. Bábel tornya Gulliver boldog egyhangúságban tölti napjait, egészen addig míg le nem lepleződik addig gondosan titkolt férfi mivolta. Mivel nagyon közeli barátságba kerül Opulával, az oihák királynőjével, mondhatjuk úgy, bele is szeret, és ez a vonzalom nem leplezhető változásokat idéz elő egy meghitt pillanatban a testén. Az oihák ítélőszéke bulloknak nyilvánítja, s ezért egy bulloktelepre száműzi. Itt nagyon tanulásos kalandokat él át, közeli barátságba kerül több bullok tudóssal, de a toronyépítő csoportok egymás ellen vívott háborúja miatt egy adandó alkalommal a tengeri tűzhányó segítségével megszökik. Mi várja otthon? Olvasd el, megtudod!

Gulliver eddig minden útjáról visszatért szeretett hazájába, imádott feleségéhez. A hatodik rész vége azonban eltér az előző részekben megszokottaktól. Megbotránkoztató? Lehet. Felháborító? Ez is lehet. De egy biztos, elgondolkodtató.

Farkas Judit