BASF nemzetközi Kölyöklabor
2016/09/26 08:00
2662 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Számos globális kihívásra a vegyipar adhat választ, így igen fontos, hogy minél több és jobban képzett vegyész, természettudós kerüljön a munkaerőpiacra. Jelenleg azonban több mint 4.000 mérnök, részben vegyészmérnök hiányzik Magyarországon. A világ legnagyobb vegyipari vállalata, a BASF nemzetközi Kölyöklabor (Kids' Lab) programja ezt a társadalmi problémát kívánja kezelni. A hazánkban öt éve futó program résztvevőinek száma idén már elérte a 10.000-et.

kolyoklabor

A program a gyerekek érdeklődését kívánja játékosan felkelteni a tudomány és a kémia iránt. Noha a gyerekek természettudományos érdeklődése hazánkban átlagon felüli, mégis kiemelkedő a hiány mérnökökből. Jelenleg a középiskolákban, sőt az általános iskolákban is hiányzik az a természettudományos és matematikai alapképzés, amelyre a műszaki egyetemek építeni tudnának. A helyzet megoldását a nem hagyományos ismeretterjesztés jelentheti. A legfiatalabb korosztálynak azonban csak játékos módon lehet ismereteket átadni. Ezt az ipari szereplők is felismerték, így született meg a BASF programja Ludwigshafenben 1997-ben.

A Kölyöklabor célja, hogy a 6-9 éves korosztály számára emlékezetessé tegye az első találkozást a kémiával. A gyerekek játékos történeteken keresztül, interaktívan fedezik fel, hogy mennyi mindenhez járul hozzá a kémia a mindennapi életünkben. A természettudományos szemléletmód fontos eleme az önálló kísérletezés is, amellyel közel kerülhet a kémia világa a gyerekekhez.

Magyarországon 2011 októberében indult a program, s míg a világ 32 országában évente 100.000 iskolás vesz részt a foglalkozásokon, csak hazánkban az elmúlt öt évben már több mint 10.000 lurkó ismerkedhetett meg a kémia és a laborok csodálatos világával. Ez nemzetközi szinten is számottevő mennyiség, különösen az ország méretéhez képest.

„A globális megatrendek  (növekvő és öregedő lakosság, urbanizáció, energiaigény és éghajlatvédelem) megoldásában kulcsszerepe van a vegyiparnak. Nem pusztán izgalmas feladatok várnak arra, aki természettudományos területen szeretne elhelyezkedni, de tekintettel arra, hogy óriási az igény jó szakemberekre, biztos életpálya-modellt is képes nyújtani. Ha csak néhány vegyészmérnökkel több lesz a program hatására, akkor már érdemes csinálni.” – mondja Dr. Thomas Narbeshuber, a BASF Magyarországot és 13 délkelet-európai országot tömörítő budapesti központjának ügyvezető igazgatója.

Az első két évben a Közlekedési Múzeum, a következő két évben az Állatkert Varázshegye volt a program házigazdája, 2016-tól pedig a debreceni Agóra Tudományos Élményközpont ad otthont a programnak, amelybe nemcsak gyerekek, hanem pedagógusok és pedagógushallgatók is bekapcsolódhatnak.

„Debrecen számára fontos, hogy sok-sok természettudományos érdeklődésű gyermek nőjön fel a városban, és ezen a területen bontakoztassák ki tehetségüket, hogy később a város ipari létesítményeiben biztosíthassák a szakmai utánpótlást – emelte ki a Kölyöklabor mai megnyitóján Papp László, Debrecen polgármestere.  A BASF programja a társadalmi felelősségvállalás szép példája, amely nemcsak a helyi oktatás, hanem az ország jövője szempontjából is jelentős.”

„Nagyon örülök, hogy a BASF saját tapasztalatait integrálja az oktatásba, az iskolák keretei közül kilépve élővé teszi a természettudományokat a gyerekek természetes érdeklődésére alapozva.”– hangsúlyozta Varga Attila, az EMMI Köznevelésért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárságának vezetője.

"A Kölyöklabor programja jól illeszkedik az Agóra célkitűzéseihez. Számunkra az a legfontosabb, hogy a gyerekek szeressék a tudományt, lássák azt, hogy mennyi kihívást, de legfőképp örömöt tartogat számukra a kémia. A kísérletezés, a felfedezések, esetleg egy vegyész pálya nemcsak átgondolt döntés, hanem egy lehetőség arra, hogy csillapítsa a mindenkiben lappangó kíváncsiságot." – tette hozzá Somogyi Béla, az Agóra Tudományos Élményközpont igazgatója.

Pappné Gyulai Katalin, a Debreceni Tankerületi Központ igazgatója a megnyitón bejelentette: a Debreceni Tankerület intézményenként 20 gyermek az Agóra Tudományos Élményközpont összes programjára szóló belépőjegyének kifizetését átvállalja.

Az Agóra Tudományos Élményközpontban napi szinten zajlanak a programok, a szervezett osztályok 60 vagy 90 perces Kölyöklabor foglalkozáson vehetnek részt. A témavezetők az Agóra demonstrátorai, fiatal tanárok és a debreceni egyetem hallgatói.

kolyoklabor2

Forrás.

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE program Program iskoláknak a bullying ellen
Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten