Azonban mégis bevillannak a következő kérdések: Vajon lehet-e egy alma tömege ötven kilogramm? Élhet-e egy ember 2000 évig? Hogyan lehet egy három méter hosszú rúd hossza két méter? Ha ezeket a kérdéseket Einstein előtt tesszük fel, akkor minden bizonnyal az őrültek házába akartak volna csukni minket, de Einstein speciális relativitáselmélete után csak annyit mondanak, ezek valamit konyítanak a fizikához!

A kerékpáros megrövidülni látszott

Képzeljük el azt a fantasztikus történetbe illő helyzetet, hogy van egy város, ahol a fény sebessége jóval kisebb, mint azt a tudósok mondják, és megközelíti a mindennapokban tapasztalt sebességeket! Valami hasonló történt Bendegúzzal is, aki miután fizikaórán hallott a relativitáselméletről, egyik álmában egy olyan városba utazott az időgépén, ahol a fény sebessége csak mindössze óránként 30 kilométer, és ez határozta meg a városban a sebesség felső határát.

Amikor Bendegúz magához tért az időutazás okozta fáradalmak után, az első pillanatban nem is érzékelt semmi különöset (talán csak azt, hogy sokkal idősebbnek érezte magát). A város olyan volt, mint az amerikai filmekben; a szemben lévő utcasarkon rendőr állt, és nézelődött. A templom toronyórája éppen delet ütött, az utcán senki sem volt. A következő pillanatba balra nézett, és majdnem legyökerezett a lába a csodálkozástól, hiszen egy biciklista közeledett feléje. No, nem azért hökkent meg, mert még nem látott biciklit, hanem azért, mert a drótszamár és a rajta ülő ember - mintegy varázslatra - a haladási irányában megrövidült. Valami olyan hatás volt ez, mintha az ember a normális városban egy hengeres lencsén keresztül szemléli a világot. 

A kerékpáros meghallotta, hogy az óra jelzi a delet, és mivel valószínűleg sietett, elkezdte taposni a pedálokat. A mozdulatokat látva Bendegúz azt várta, hogy jelentősen nő majd a sebessége, ám legnagyobb megdöbbenésére azt látta, hogy jármű és utasa egyre jobban összenyomódik és lassan szinte úgy néz ki, mint egy papírkép. Bendegúz elvigyorodott! Kidomborította mellét, mert eszébe jutottak a fizikaórán hallottak, és rögtön kész is volt a magyarázattal, mi is történik. Hm, ez nem más - gondolta -, mint a mozgó testek kontrakciója. Akkor pedig itt alacsony a sebesség felső határa. A rendőr meg biztosan nem figyel, talán ábrándozik, ezért nem vette észre a nyilvánvaló gyorshajtást!

Ekkor egy autó közeledett az utcán, nem okozva nagyobb zajt, mint a biciklista, és tovább is suhant. Gondolta, gyorsan utoléri a kerékpáron ülő embert és megtudakolja tőle, jó-e az elmélete. Odasandított a rendőrre, látta, hogy még mindig ábrándozik, felpattant egy út menti, gazdátlan kerékpárra, és a biciklista után eredt. Azt várta, hogy ő maga is összenyomódik, azonban sem ő, sem a kerékpárja nem változott meg. Az utca képe viszont annál inkább, megrövidült az út, a boltok kirakatai pedig résnyire szűkültek, és láss csodát, a rendőr teljesen elvékonyodott, éppen úgy nézett ki, mint egy hurkapálcaember.

Ahogy gyorsítani kezdett, a házak megrövidültek

- Kezdem már érteni! - mondta magában izgatottan Bendegúz.

- Egy relativisztikus városba jutottam. Hogy is van ez? Minden, ami hozzám képest mozgásban van, annál rövidebb lesz, minél gyorsabb vagyok én. A sebesség növelése nem okozott gondot számára, de hiába tekert őrülten, sebessége szinte alig növekedett. Nem érte utól sem a másik kerékpárost, sem az autót. Ismét eszébe jutott a fizikaóra. Ott hallotta (és ezt akkor el sem hitte), hogy a fény sebességét meg lehet tetszőleges pontossággal közelíteni, de elérni nem. Közben a város mellette magasodó házak még jobban megrövidültek, és az előtte kerekező is közelebbinek látszott. A következő saroknál végre utolérte és egy ideig mellette haladt. Meglepődve látta, hogy a másik kerékpáros egy izmos, sportos fickó. Ez biztos azért van így, gondolta, mert most egymáshoz képest nem mozgunk, hiszen a sebességünk megegyezik. Átszólt hozzá:

- Bocs, hogy zavarlak - mondta neki - nem rossz egy olyan városban élni, ahol ilyen kicsi a sebesség felső határa?

- Miiii? - kérdezett vissza ő. Nem is értem, miről beszélsz. Én olyan gyorsan tekerek, amilyen gyorsan csak akarok!

- Ez fura! Pedig nagyon lassan mozogtál, amikor csak egy kicsivel haladtál előttem - mondta Bendegúz. Hidd el, jól megfigyeltem ám a mozgásodat.

- Most biztosan ugratsz, öreg! Kicsit sértődöttnek tűnt. - Azt hiszem, nem vetted figyelembe, hogy mióta beszélgetünk, már vagy öt házat elhagytunk. Szerinted ez nem nagy sebesség?- kérdezte.

- ÁÁÁ, nem vetted észre, hogy a házak megrövidültek? - próbált tovább érvelni Bendegúz.

- Na, ne kavarj itt! Mi a különbség szerinted abban, hogy gyorsabban mozog valami vagy pedig a háztömbök rövidülnek meg? Én eddig megtettem vagy tíz háztömbnyit, és erősebben nyomom a pedált, akkor a házak tényleg jobban megrövidülnek, és gyorsabban érek célba! Lám, már meg is érkeztünk a postához - mondta az és lepattant a gépről.

Bendegúz ekkor rápillantott a posta falán lévő órára. Fél egy volt.

- No, akkor tegyük végre a helyükre dolgokat - mondta Bendegúz-, szóval, neked mindenképpen fél órás utat jelent ez a tíz háztömbnyi távolság. Amikor először megláttalak elsuhanni, éppen delet ütött az óra.

- És te is fél órának észlelted ezt az időt? - kérdezte a másik. Bendegúz időérzéke azt súgta, hogy csak néhány perc telt el az indulás óta, és az órájára pillantva látta is, hogy csak néhány perccel múlt el 12 óra.

- A megoldás egyszerű, - mondta, - siet az óra a posta falán!

- Na, neee, a te órád késik, azért, mert nagyon gyorsan jöttél! De miért érdekes ez egyáltalán? Honnan jöttél te, csak nem egy másik galaxisból? - mondta a srác és beviharzott a postára.

Bendegúz tovább szemlélődött. Egyszer csak a vasútállomáson egy középkorú (olyan negyven körülinek saccolta őt) férfire figyelt fel, aki éppen akkor beérkező vonatból lépett ki és a kijárat felé vett az irányt. A kapunál egy nagyon idős hölgy várta, és a férfit - Bendegúz őszinte elképedésére - nagypapának szólította. Na, ez már több, mint sok! - gondolta. Járjunk a végére, és felajánlotta, hogy segít a csomagokat cipelni, remélve, hogy szóba elegyedhet velük.

- Ne haragudjanak, hogy megkérdezem - mondta - de tényleg igaz, hogy Ön ennek a kedves hölgynek a nagypapája? Tudják, én itt idegen vagyok és még nem is hallottam ilyet.

- Ó, persze - mondta ekkor a férfi, somolyogva a bajsza alatt -, most valami bolygó hollandinak tart engem. Pedig a megoldás egyszerű. Mivel üzletember vagyok, sokat utazom. Azt is mondhatnám, hogy életem nagy részét a vonaton töltöm. Így sokkal lassabban öregszem, mint a városban élő rokonaim. Nagyon örülök, hogy még éppen időben értem vissza és életben találtam az én kis unokámat. De, sajnos mennem kell segíteni neki, mert nehezen jár már - és gyors tempóban az öreg hölgy után eredt, magára hagyva a megzavarodott Bendegúzt!

- Hol is vagyok? -ébredt fel Bendegúz. A szobájában, az ágyában, körülötte az ismerős tárgyai. - Mi történt velem? Most már semmit sem értek, - gondolta és lázasan keresni kezdett a polcon valami könyvet a relativitáselméletről...

A képek és az ötlet Gamow Fizika című könyvéből származik.