Voltaire győzelme az intolerancia felett

A XVIII. században az utazás egyet jelentett a megismeréssel, tapasztalással, mint szimbólum a korszak regényeiben vissza-visszatérő elemként szerepelt. Ilyen Voltaire Candide-ja, Swift Gulliverje, Montesquieu Perzsa levelei, Fénelon Télemaque-ja - hogy csak a legismertebbeket említsem. De nem csak az utazás motívuma tekint világirodalmi mintákra, hanem a műben szereplő nevek és alakok is. A "Tarimenes" vagy "Artémis" nevekben a XVII-XVIII. századi francia szalonélet kedvelt neveire ismerhetünk. Még bécsi testőrként, olvasmányaiból ismerhette meg a későbbi Kukumedóniás alakját, aki erősen emlékeztet a Candide Pangloss mesterére. Ugyanez a helyzet Kirakades-szel is, akiben szintén voltaire-i regényhősre, a vademberre ismerhetünk. E néhány példából máris világos lehet, hogy Bessenyei művének egyik lehetséges mintája Voltaire.

Elátkozott írófejedelem - életében ünnepelték és pokolra kívánták. Halálában sem hagytak neki nyugalmat: csontjait ellenségei ellopták a Pantheonból, és szemétdombon szórták szét. Rohan hercege botoztatta még életében, majd a Bastille-ba záratta, ugyanakkor olyan uralkodók versengtek barátságáért, mint Katalin cárnő vagy például II. Frigyes. Élete állandó menekülés: ferney-i kastélyát a francia-svájci határra építteti, hogy esetleges üldözői elől bármikor átléphessen a másik országba.

Különös egyéniség tollából született tehát a Candide. 1759-ben írta meg Voltaire a regényét, amit pontosan nem is lehet egyetlen műfajba besorolni: tézisregény, pikareszk és kalandregény is egyben. Egészét átlengi a voltaire-i irónia, ami miatt - nem ok nélkül - vált szállóigévé e mondat: "Voltaire nevetése többet rombolt, mint Rousseau sírása."

Bessenyei Tarimenes utazása című műve Voltaire társadalmi regényeinek nyomán halad. A fiatal Tarimenes, akár vadembere, belekerül egy "fogyatékos" társadalomba. Bár Bessenyei utópisztikus államot teremt Artémis királynő köré, mégsem siklik el az uralkodónő egyes hibái, hiányosságai felett. Ez az állam tehát nem tökéletes - akárcsak Voltaire Eldorádójában, itt is van valami visszataszító. J.J. Rousseau portréja

Ferenczi László hívta fel rá a figyelmet, hogy Eldorádó korántsem Voltaire ideális állama, sőt éppen azt testesíti meg, aminek megvalósulásától félt. Eldorádó utópisztikus világának fő forrásául nem korabeli útleírások szolgáltak, hanem minden bizonnyal Platón: az ő államelméletében lelhetünk olyan vonásokra, mint például a magántulajdon eltörlése, vagy a művészet kibontakozásának gátlása. Voltaire pedig nem is akarhatta a magántulajdon eltörlését, hiszen számára is az volt az élet fontos eleme.

Tarimenes és Candide további közös vonása, hogy mindkét regény alapvetően antiklerikális. Candide, tapasztalva a sors kegyetlenségeit, ingadozni látszik hitében; a Tarimenesben is vannak erre utaló jegyek, azonban előremutató törvényeknél, mint a papság alárendelése az államnak, az egyházi vagyon államosítása - ennél tovább nem megy Bessenyei. Önéletrajzi ihletést sejthetünk a Tarimenesben egyik olyan epizódjában, ami szintén a vallás problémaköréhez kapcsolódik: katolikus hitre kell ugyanis térnie a főhősnek, hogy feleségül vehesse szerelmét. Candide-hoz hasonló vonásai még a műnek, hogy jellemei - a főhősön kívül - nem fejlődnek. Cselekménybonyolításukban is találunk közös vonásokat, azonban Bessenyei Tarimenes-ét a Candide-nál jóval nehézkesebbé teszi filozofikus oldala. Bár követi Voltaire társadalmi regényeinek mintáját, tárgyával mégis Fénelon Télemaque-jához áll legközelebb Bessenyei regénye.

Fénelon püspök (1651-1715) erkölcsi-politikai tanregénye volt minden bizonnyal a legolvasottabb mű a XVIII. században. Hithű katolikus és buzgó hittérítő volt a cambrai-i püspök. Híres-hírhedt műve tette kegyvesztetté a királynál: XIV. Lajos és szeretője magukra ismertek Pygmalion és Astarbé alakjában. A könyvet végül hivatalosan nem tiltották be, de példányait elkobozták.Fénelon püspök (1651-1715) erkölcsi-politikai tanregénye volt minden bizonnyal a legolvasottabb mű a XVIII. században. Hithű katolikus és buzgó hittérítő volt a cambrai-i püspök. Híres-hírhedt műve tette kegyvesztetté a királynál: XIV. Lajos és szeretője magukra ismertek Pygmalion és Astarbé alakjában. A könyvet végül hivatalosan nem tiltották be, de példányait elkobozták. Eredetileg Fénelon a Télemaque-ot (kb. 1694) a burgundiai herceg oktatására szánta, aki mellett nevelősködött. Művében elítélte XIV. Lajos hódító politikáját éppúgy, mint a versailles-i udvar luxusát és erkölcseit.

Eredetileg Fénelon a Télemaque-ot (kb. 1694) a burgundiai herceg oktatására szánta, aki mellett nevelősködött. Művében elítélte XIV. Lajos hódító politikáját éppúgy, mint a versailles-i udvar luxusát és erkölcseit. A politikai felhangot nyert alkotást még a hugenották is megpróbálták felhasználni a francia politika ellen. Fénelon témaválasztása nem volt véletlen: Homérosz eposzai már közismertek a korban, s ő arra vállalkozott, hogy az apját kereső Telemakhosznak, Odüsszeusz fiának a kalandjait írja le. Ez az Odüsszeia 4. könyvének némiképp didaktikus folytatása lett így, ugyanis Telemakhosz, nevelőjének, Mentornak a kíséretében indult el apja felkutatására. Kortársait a mű egyszerűsége, tisztasága és bölcsessége vonzotta: egyszerűsége szembekerült a kor mesterkéltségével, míg racionalizmusára érzelmekkel felelt.

A politikai felhangot nyert alkotást még a hugenották is megpróbálták felhasználni a francia politika ellen. Fénelon témaválasztása nem volt véletlen: Homérosz eposzai már közismertek a korban, s ő arra vállalkozott, hogy az apját kereső Telemakhosznak, Odüsszeusz fiának a kalandjait írja le. Ez az Odüsszeia 4. könyvének némiképp didaktikus folytatása lett így, ugyanis Telemakhosz, nevelőjének, Mentornak a kíséretében indult el apja felkutatására. Kortársait a mű egyszerűsége, tisztasága és bölcsessége vonzotta: egyszerűsége szembekerült a kor mesterkéltségével, míg racionalizmusára érzelmekkel felelt. A Gulliverhez készült illusztráció

Fénelon elítélte az abszolút monarchia zsarnokságát, s így lassan, de biztosan az arisztokrata-ellenességig jutott, azaz "A király van a népért, s nem a nép a királyért." - felfogásig. Első magyar fordítását gróf Haller László készítette el, akinek halála után, 1755-ben jelent meg: "Telemakus bujdosásának történetei" címen. A XVIII. század közepétől a magyar értelmiség ezen a könyvön nőtt fel, maga Bessenyei is így írt róla: "Még magyarul, mondani szokás, profánus írók nem is voltak. Hallerbűl, aki Telemakust fordította, Gyöngyösibűl áll a világ." Fénelon Telemaque-ját szívesen fogadta a magyar nemesség azon része, akik a patriarchális királyság eszméit keresték. Nem csoda hát, ha Bessenyei Tarimenesére is hatással volt.

Bessenyei művében elsősorban az utaztató keretre, illetve a gondolatiságra utalhatunk. Bessenyei a Tarimenest Mária Teréziának ajánlotta, s regénye óvja a királynőt a rossz tanácsadóktól, mert - mint állítja - nem elég az uralkodóban természetesen lakozó jó szándék. A király egyben népe megértő atyja is kell legyen, ugyanis Rousseau Társadalmi szerződése értelmében kölcsönös kötelességei vannak a népnek az uralkodóval egyetemben: betartott és betartatott törvényekre van tehát szükség. A Tarimenes éppen arra keresi majd a választ, hogy milyen módon lehet a két fél között fenntartani az egyensúlyt.

A mű jelentőségét növeli Magyarországon, hogy segítette a francia, sőt a latin nyelv tanulását: egyetemes eszköze lett a művelődésnek. A mű jelentőségét növeli Magyarországon, hogy segítette a francia, sőt a latin nyelv tanulását: egyetemes eszköze lett a művelődésnek.A harmadik mintaként szolgáló mű Montesquieu Perzsa levelei. Montesquieu-t (1689-1755) az európai liberalizmus eszmei megalapozójának tartják. A nagy szabadszellemű gondolkodó megkérdőjelezte, bírálat tárgyává tette az addig maguktól értetődőnek tűnő politikai intézményeket, kormányformákat és jogi képződményeket. A harmadik mintaként szolgáló mű Montesquieu Perzsa levelei. Montesquieu-t (1689-1755) az európai liberalizmus eszmei megalapozójának tartják. A nagy szabadszellemű gondolkodó megkérdőjelezte, bírálat tárgyává tette az addig maguktól értetődőnek tűnő politikai intézményeket, kormányformákat és jogi képződményeket.

Rendkívül széles érdeklődési köre a szépirodalomtól a jogbölcseleten keresztül, a bányagépek működési elvéig terjedt. Sokat olvasott és utazott: többek között Magyarországon is megfordult. Próbálkozott közben az írással is: a kor divatos műfajában, társasági regénynek írja meg legismertebb alkotását, az 1721-ben közölt Perzsa leveleket. Könyvsikere megalapozta írói hírnevét. 1728-ban a Francia Akadémia tagjává választották. Legjelentősebb művét, A törvények szellemét húszévi, szinte teljes elszigeteltségben alkotta meg. Benne, a felvilágosodás egyik legnagyobb hatású írójában ötvöződik a kor tudományos-bölcseleti és szépirodalmi áramlata egyaránt. Montesquieu portréja

Napjainkban is élvezetes olvasmányát nyújthat legnépszerűbb műve, a Perzsa levelek, mely egy korabeli divatos műfajt követ, a levélformában írt regényt. Cselekménye inkább a voltaképpeni mondanivaló színezésére szolgál: két fiktív perzsa ifjú, Üzbég és Rika leveleit bocsátja a publikum elé az író, akik Párizsba menekültek az unalom és ellenségeik elől. Leveleik objektívan értékelik az előítéletekkel átszőtt európai kultúrát - így mindketten a józan észt képviselik. Kritikájuk alá esnek az erkölcsök, az ingatag bírói hatalom, a franciaországi intézmények, az abszolút királyság, a hódító háborúk, a házasság éppúgy, mint a papi nőtlenség: vagyis minden, ami valamilyen módon az egészséges szabadságot korlátozza. A tájékozatlan, de a maguk módján okos "vademberek" a lerántják a leplet a francia társadalomról. Montesquieu igazán a mű végén remekelt: félelmetes csattanót "biggyesztve" oda befejezésül. Üzbég eszerint rossz híreket kap palotájából, s válaszul zsarnoki - eddigi elméleti fejtegetéseivel szögesen szemben álló - utasításokat küld haza.

A regényt Üzbég szeretett hitvesének, Roxánnak sorai zárják: diadallal bevallja hűtlenségét, s közli urával, hogy megmérgezi magát. Jól példázza ez a befejezés hivatali nemesség és a pénzarisztokrácia reformkövetelő tagjainak viselkedését, akiknek csak az a kizsákmányolás fáj, amit mások követtek el. Bessenyei Tarimenesében szintén megjelenik a tiszta vadember, Kirakades alakjában. Itt is az ő ajkáról hangzik el az osztálytársadalom kritikája, s a Tarimenes Bessenyei legnagyobb irodalmi és eszmei teljesítményének számító része pedig éppen a vadember és Trezéni közötti vitáról szóló harmadik.