Cégtréning
Farkas László
2004/05/26 23:26
1078 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Egyre nagyobb fontosságot tulajdonítanak a munkaadók az alkalmazottak megfelelő képzésének, állítja egy kutatásban megkérdezett 450 tréner.

A TrainingZONE, a legnagyobb brit tréner közösség által elvégzett felmérésből kiderül, a szakemberek 72 százaléka úgy véli, a szervezetek attitűdje egyre pozitívabb, 49 százalék viszont úgy látja, a jószándék ugyan megvan, de a tréningek támogatása inkább elvi, mint valóságos. A megkérdezettek 23 százaléka szerint integrálódott a vállalata stratégiájába megfelelő szinten a munkatársak képzése.

Egyre nagyobb mértékben használják a vállalatok a coaching és az e-learning eszközeit, és ez a fő iránya a fejlődésnek. A szakértők szerint azonban még mindig nagymértékben gátolják a cégek eredményeit a képzési hiányosságok, ami igen fontossá tenné a folyamatos képzést és az átképzést. A cégek hozzáállásának javulása azonban a tréning szektor eredményeinek javulását predikálja. Claire Savage kutatásvezető szerint ez az év igen kedvezőnek ígérkezik a vezetési tanácsadó és tréning cégek számára. 2004 nyarára a megkérdezettek 31 százaléka jelezte előre cége munkatársainak továbbképzését.

Balázs György a TMI Hungary Kft. ügyvezető igazgatója szerint a magyar piacon nem ennyire bíztató a helyzet.
'A nagyvállalatok vezetői elvben cégük munkatársakat és azok szakértelmét tartják a legfontosabb erőforrásnak. A gyakorlatban mégis azt látjuk, hogy egyelőre ez megmarad az elvi elkötelezettség szintjén. A képzési és fejlesztési budget legtöbbször alacsony, és sajnos a legkönnyebben 'feláldozható'.
Ezzel együtt azért érezhető egyfajta pozitív tendencia a HR és ezen belül is a képzések elismertségét illetően. A nyugati működési modellhez hasonlóan a HR egyre inkább stratégiai funkcióvá lépett elő, és folyamatosan erősödik a pozíciója.' - mondta el Balázs György.

Az elmúlt évben tapasztalható gazdasági recesszió ezt az iparágat sem kímélte. A nagyvállalatok költségszorító döntéseinek sokszor estek áldozatául a képzésre, fejlesztésre elhatárolt összegek. Az idei évben a szakemberek várakozásai szerint ez a folyamat megáll, és visszarendeződnek a prioritások. A fentiekben említett fellendülésben a magyar tréning és tanácsadó cégek is bíznak, de reálisan 2005 második felétől számíthatnak rá.

A brit helyzethez hasonlóan hazánkban is elindult a fejlesztések módszertani palettájának a színesedése. A tréningeken kívül a megrendelők gyakran élnek a coaching, a szupervízió lehetőségével. A magyar piacon, szemben a nyugati trenddel, az e-learning súlya nem nőtt jelentősen. A magyar tréningpiac sajátossága, hogy elindult egy erős konszolidációs folyamat (valószínűleg nyugaton ez már korábban megtörtént), aminek az eredményét szintén 2005-re láthatjuk majd.

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE program Program iskoláknak a bullying ellen
Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten