Kötelességtudóan megveszem a belépőt, jólesik a tudat, talán ezzel is egy követ visszahelyezhetek a történelmi falakba. Aztán nekivágok a hosszú betonhídnak, ami számomra a régmúltba vezető utat jelenti. Az eddig végzett régészeti kutatások és korabeli oklevelek áttanulmányozása szerint ezen a helyen három erősség váltotta egymást a történelem folyamán. A magyar honfoglalás után letelepedő Miskolc nemzetség építette az elsőt, ami fából és földből gyűrű alakúra formált védőmű lehetett. Ezt az 1241-es tatárjárás vihara söpörte el, helyébe az Árpád-házi IV. Béla király idejében emelt kővár került. A XIV. század elején már az Ákos nemzetség tartotta benne a székhelyét, falai között tartották János úr menyegzőjét a bajor herceg lányával. 1319-ben ostrommal foglalta el tőlük az Anjou Károly király seregét vezénylő Debreceni Dózsa.
Nagy Lajos király az itáliai hadjáratai során figyelte meg a szabályos alaprajzú, tornyos várpalotákat, gondolom, tetszhettek is neki, mert magyar földön kettőt is emeltetett, Diósgyőrött és Zólyomban. Az előbbit négytornyú, míg az utóbbit kéttornyú változatban készítették el a hajdanvolt építőmesterek. A Szinva patak melletti sziklás dombon emelkedő királyi székhelyet mély vizesárok övezte, amelyet fahíd ívelt át mind a négy oldalról a kettős kaputornyokkal védelmezett bejáratokig. Az alsóvárban helyezték el a gazdasági helyiségeket, raktárakat, konyhát és őrség szállását, míg a díszes Király-lépcső vezetett fel a négy saroktornyos, emeletes lakópalotákkal övezett felsővárba. Az épületek külső homlokzatán gyilokjárós védőfolyosó húzódott végig, innen pásztázhatták végig nyilaikkal a védők a széles vizesárok felöl támadó ellenséget. Persze erre nem került sor Lajos király idejében, aki szerződés révén még a lengyel koronát is viselhette egykoron.
Legfényesebb napja talán 1381. november 26.-án lehetett, amikor falai között aláírták a Velencét legyőző háborúskodást lezáró békeszerződést. Persze nem lehet elfelejteni, hogy Diósgyőr a királynék váraként került a köztudatba, nem véletlenül. Soroljuk csak fel a váruradalmat nászajándékként magukénak mondható úrnőket! Luxemburgi Zsigmond király felesége Cillei Borbála, majd Habsburg Albert felesége Erzsébet, akit jó Hunyadi Mátyásunk asszonya Aragóniai Beatrix követett. Mennyi vidámságot, táncos mulatságot és fényes királyi vadásztársaságot láthattak eme falai! Aztán a középkori Magyar királyság virágzását kettétörő oszmán hódítás árnyéka borult Diósgyőrre is.
A XVI. században óriási erőkkel hódító törökök elleni védelmül igyekeztek a királyi rezidenciát is megerődíteni, ágyúk elhelyezésére alkalmas kazamatát és rondellát toldottak hozzá. Végvár lett, falai között királyi zsoldban álló katonaság tanyázott, bár sokszor járhatta közöttük a „se pénz, se posztó!” keserű mondása. A hadászatilag igen fontos Eger török megszállása után 1596-ban Diósgyőrt is feldúlták, két esztendő múltán ismét, de tartósan sohasem szállták meg a muzulmánok. Feladatának a Kassa szabad királyi városa felé vezető út védelmét szabták, a közeli Ónod és Szendrő végváraival egyetemben. Régi krónikák megsárgult lapjait nézegetve oly sok összecsapásról váratlan rajtaütésről tudhatunk meg részleteket. Mert bár papíron béke honolt a Habsburg császár és király valamint a hatalmas török szultán között, de a szembenálló két végvárrendszer katonasága sohasem nyugodott, sűrűn jártak a másik földjére „mezei munkára”. Mert így nevezték annak idején a váraikból kirajzó lovas vitézek csatáit, virtuskodásait. Maga a vár persze omladozott, amit az országgyűlés a sűrűn meghozott helyreállítási határozataival próbált orvosolni.
A vármegyéktől robotban, ingyenmunkában kirendelt jobbágyok pedig toldozták-foldozták a szebb napokat látott falakat. A XVII. században az ország lakossága már elviselhetetlenül szenvedett a török és császári katonaság dúlásai miatt, ami a Wesselényi-féle összeesküvés leverése után nyílt felkelésbe csapott át. Ennek során a diósgyőri helyőrség magyar katonái megtámadták és levágták a német zsoldosokat. A megtorlás nem késett sokat, a kassai főkapitány serege visszafoglalta a várat, melynek épületeit felégette, védőműveit felrobbantotta. Ezzel pont került Diósgyőr hadi történetére, aminek romjait a XVIII. században betelepülő lakosság kezdte elhordani építőanyagul. A romladozó, bozóttal benőtt várrom a romantikus festők kedvelt témájának számított, de megóvására csak a XX. került sor. 1953-óta a magyar műemlékvédelem kiemelt feladatai közé számít a helyreállítása, de a hatalmas költségek miatt csak vontatottan, időszakonként végeznek benne munkálatokat. Napjainkban a tornyok boltozott helyiségeiben, a kazamatában és a rondellában történelmi panoptikumot, kőtárat és páncélkiállítást tekinthet meg az idelátogató.
Nyaranként pedig a várjátékok és zenés rendezvények forgatagáért érdemes felkeresni a Bükk hegyei között megbújó középkori várat.
Forrás: www.civertan.hu
