Tirso de Molina
Don Giovanniról, a világirodalom egyik legnagyobb alakjáról szinte semmit sem lehet tudni. Néhányan úgy vélik, a kereszténységhez tartozik, alakját ezért egyenesen a középkorból eredeztetik. Születési helyét illetően a kutatók többnyire egyetértenek abban, hogy egy dekadens társadalom gyermekeként minden bizonnyal Spanyolország fényűző barokk díszletei között látta meg a napvilágot. Neve először 1630-ban, Tirso de Molina Beffatore dei Siviglia című színművében jelenik meg. Don Giovanni Tenorio a jólnevelt ifjú szerepét öltve magára itt valójában Seviglia első hódítóinak leszármazottja, akiktől a tisztesség fanatikus eszméjét és a makacs önérzetet örökölte.
Tirso de Molina(1584?-1648?)Életéről keveset tudunk, egyes források szerint Osuna herceg törvénytelen fia.Lope de Vega és Calderón mellett az "aranyszázad" egyik legnagyobb színműírója.Mintegy háromszáz művéből nyolcvan maradt ránk.Maradandót a Don Juan-téma első jelentős irodalmi feldolgozásával alkotott.
Commedia dell'arte
Indulatos, érzéki, örömteli és gondtalan, mindig a szerelem és bűn között egyensúlyozva. E két ellentétes érzés közötti állandó ingadozásból - mint egy tragédiai szópárbajból - származik a figura morális problémája, de egyben emberi nagysága is. Don Giovanni hatása állandó és senki sem kerülheti ki; hosszú időn keresztül virágzik az olasz commedia dell'arte színpadán. A commedia dell'arte a XVI-XVIII. századi Itáliában a rögtönzésre és komikus sémákra, illetve állandó, tipikus figurákra építő színházi forma.
Moliere
Moliere 1665-ben rajzolja át Don Giovanni figuráját. Megszabadítja a buffo coté-tól és az olaszok által ráaggatott komikus vonásoktól, és pontos karakterrajzot készít, egy szabad ateista freskóját, aki azért született, hogy szembeszálljon Istennel. Moliere figurája nagyon távol áll az első spanyol mintától. A főhős figurája egyrészt elveszítette morális tartását, másrészt pszichológiai szinten gazdagodott. Új alakjában Don Giovanni az elvetemültség és szabadelvűség, a bátorság és képmutatás izgalmas keveréke, egyszóval szellemi gonosz.
Így festi le őt közönségének Sgnarello (a későbbi Leporello), amikor hősünk még nem jelent meg a színen: "...gazdámban, Don Juanban, a föld hátán élő legalávalóbb gazembert tekintheted, egy megveszekedettet, egy kutyát, sátánt, egy eretneket, aki nem hisz sem mennyben, sem pokolban, sem a hétfejű sárkányban, aki úgy éli életét, mint a dúvad, egy epikureus disznó, egy megtestesült Szardanapal..."És valóban. Don Giovanni tökéletesen híján van a vallásos hitnek, szkeptikus hitetlen, aki a kőszobor hideg karjaiban leheli majd ki lelkét, anélkül, hogy egy cseppet is megbánná bűneit.
Immár nyilvánvaló, hogy ezen a nyílegyenes úton hősünk a 18. századi szabadgondolkodók karjaiba fut. A velejükig ateista szabadgondolkodók gyűlölik azokat az érzelmeket, amelyekben megtelepednek a különböző tévtanok és babonák csírái. Giovanni Macchia ezt írja meghatározó tanulmányában (Don Giovanni kalandos élete és halála, Einaudi):" a szabadgondolkodó Don Giovanni némiképp eloltotta spanyol elődjének tüzét és ifjonti hévét, megfagyott, intellektualizálódott, tetteiben még nagyobb gőggel akarta kifejezésre juttatni eszméjét : makacsul távol tartotta magától az őszinteség és az érzelmesség veszélyét."
folytatjuk...
