Édesvízi parányok
Nádori Gergely
2013/04/23 08:00
16335 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A Balatonból a fogast és az angolnát, folyóinkból a pontyot, a harcsát, a csukát említi, akit az ottani élőlényekről kérdeznek. A vizekben élő társulásoknak mégis olyan szervezetek adják az alapját, amelyek szabad szemmel nem láthatóak és így - méltatlanul - jóval kevésbé ismertek. Cikkünk ezekről a parányi élőlényekről szól.

Édesvízi parányok

A bioneuszton, a plankton és a bentosz olyan vízi szervezetek összessége, amelyek ugyan szabad szemmel nehezen vagy egyáltalán nem láthatók, mégis az édesvízi életközösségek legnagyobb össztömegű alkotói. Rendkívüli jelentőségük abban áll, hogy a vízi társulások táplálékláncában a termelők és az elsődleges fogyasztók legnagyobb biomasszájú részét alkotják. Édesvízi táplálékhálózat

Bár némely csoportjuk rendelkezik önálló mozgásszervvel is, hosszabb távú mozgásuk egy tóban mégis elsősorban az áramlásokhoz, illetve a széljáráshoz kötött. Az édesvízi társulások három jellegzetes élőhelyén egyaránt nagy mennyiségben fordulnak elő, amit elsősorban egyszerű testfelépítésüknek köszönhetnek. Ez az egyszerűség teszi lehetővé, hogy ivartalanul gyorsan (sokszor napok alatt) képesek elszaporodni egy-egy élőhelyen, hirtelen borítva fel egy-egy kisebb élőhely ökoszisztémáját.

Ezeket az élőlényeket élőhelyük mellett elsősorban a táplálkozási láncban betöltött szerepük alapján lehet csoportosítani:1) Termelők (fitoplankton): azaz algák, vagy más néven moszatok. Ezek olyan kisméretű és egyszerű felépítésű, lebegő életmódot folytató növények, amelyek életmódja fotoautotróf, tehát fényenergiát hasznosítanak a szerves monomereik (glükóz, aminosavak, stb.) szervetlen anyagokból történő előállításához. Éppen ez adja rendkívüli jelentőségüket a táplálékláncban is: autotróf életmódjuk a társulás számára lehetővé teszi az elsődleges biogén elemek (C, H, O, N, S, P) beépülését és így az anyagkörforgásba való újbóli bekapcsolódásukat. Emiatt soroljuk őket a producensek, vagyis a termelők közé.

Testfelépítési típusaikat a 2. ábrában foglaltuk össze. Látható, hogy prokarióta és eukarióta szervezetek egyaránt találhatók közöttük, valamint az is, hogy nem érik el a szövetes szerveződés szintjét. Az iszapmenti zónában a fény hiánya miatt szerepük jelentéktelen, így a bentosz alkotóiként nem tartjuk őket számon.2) Elsődleges fogyasztók (zooplankton): A plankton és a bioneuszton elsődleges fogyasztói csoportját főleg állati egysejtűek, kerekesférgek, rovarlárvák, és alsóbbrendű rákok alkotják. A bentosz tagjaiként pedig apró csigákat, rovarlárvákat és bizonyos egysejtű állatokat tartunk számon. Az apró vízi állatok jelentőségét az édesvizek öntisztulásában, valamint a halak táplálékaként játszott szerepük határozza meg a társulásokban.

A fentiekből kiderült, hogy e mikroszkopikus élőlények nélkül nincs élet a vizekben sem. Éppen ezért a limnológusoknak (vagyis tó-kutatóknak) roppant fontos tudniuk, hogy milyen tényezők befolyásolják leginkább elszaporodásukat. Ismereteink szerint a legfontosabb szaporodást elősegítő faktorok a következők:

  • fény (a moszatokra hat elsősorban a fotoszintézis miatt)
  • hőmérséklet (mind az állati, mind a növényi plankton elszaporodásában jelentős)
  • a vizek szervetlen tápanyagtartalma (elsősorban a foszfát- és a nitráttartalom jelentős).

A növényi bioneuszton elszaporodása nagyon jellemző és szabad szemmel is jól látható jelenség. A víz elszíneződését okozó vízvirágzás általában jól jelzi egy-egy élőhely természetes ökológiai egyensúlyának felborulását. A vízvirágzás közvetlenül is káros lehet az emberre: a kékmoszatokkal szennyezett ivóvíz gyomorrontást, a túl sok kékalgát tartalmazó tavakban való fürdőzés pedig fül- és bőrgyulladást okozhat. Éppen ezért ezeket a jelenségeket idődről időre ellenőrzik. Az előre jelezhetőség miatt egyes tavaknak rendszeresen ellenőrzik az algaindexeit.

Édesvízek élőhelyei

Tavi élőhelyek

Az édesvízi tavak általában három jól elkülöníthető zónát tartalmaznak, amelyeknek jellegzetes élőviláguk van.

1) Partmenti zóna (litorális zóna)

Ebben a zónában a fény mindenütt eléri a tó aljzatát. A termelők gyökerező hínártársulások, illetve olyan moszatok, amelyek az aljzathoz, vagy a hínárnövényekhez rögzülten élnek. A fogyasztók csoportjai: alacsonyrendű rákok, laposférgek, rovarlárvák, apró csigák, illetve nagyobbra növő békák, halak és tiszta vizekben teknősök is.

2) Nyílt vízi zóna

Ez a nyílt víztömegnek az a sávja, ahol elegendő a fény a fotoszintézishez. Ahogy haladunk egyre mélyebbre a víz felszíne alá, úgy csökken az oda behatolni képes fény mennyisége, mígnem elérjük azt a réteget, ahol a fotoszintézis mértéke már nem haladja meg a biológiai oxidációét. Ennél a szintnél már nem beszélhetünk bruttó (autotróf) produkcióról. Élővilágát további két részre szokás tagolni. A vékony felszíni vízfilm élőlényeit bioneusztonnak, míg a mélyebb, de fénnyel telített réteg lakóit planktonnak nevezzük.

A zóna legjellemzőbb élőlényei a vízzel sodródó planktonok, amelyek összességét nektonnak nevezzük. A nekton természetesen szabadon mozoghat a partmenti sávban is, ahol egyes fajai feldúsulhatnak, míg a többi faj a nyílt vízi zónában nagyobb jelentőségű. Ennek megfelelően az elsődleges produkció szerepét a fitoplankton, az elsődleges fogyasztók szerepét pedig a zooplankton látja el. Másodlagos fogyasztóként vízirovarokat és halakat találunk.

3) Iszapzóna

A tavak egy része olyan mély, hogy a fény nem hatol le az aljáig, ezért ebben a zónában nincs bruttó elsődleges termelés. Éppen ezért ennek az alsó zónának a tápanyagellátása a felette lévő litorális illetve nyílt vízi zóna elsődleges produkciójának függvénye. Az aljzatban élő apró állatok, vagyis az elsődleges fogyasztók összességét bentosznak nevezzük.

A tavak legmélyebb élő rétegében szép számmal találunk lebontó mikroorganizmusokat: baktériumokat és gombákat. Ezek a szaprofita szervezetek az elhullott élőlények szerves anyagait alakítják szervetlenné, így segítve elő az anyagkörforgást.A mérsékelt égövi tavakban a szárazföldi társulásokhoz hasonlóan nagyon jelentős az évszakok okozta ciklikus változás: az aszpektus.

A nyári és őszi aszpektusban a nyílt vizek legfelső rétege a napsugárzástól melegebb, mint az alatta lévő rétegek és így kisebb a sűrűsége is, emiatt nem keveredik jelentősen az alatta lévő vízrétegekkel. Ez a felső réteg a levegő közelsége miatt állandóan oxigenált állapotban van, míg a következő vízréteget elsősorban az ott élő fotoszintetizáló termelők látják el oxigénnel.

Tavasszal és késő ősszel a hőmérsékletcsökkenés miatt lecsökken a felszíni vizek hőmérséklete és egy transzverzális irányú vándorlás következik be, amelynek eredményeként a mélyebb rétegek a felszíni vizekből folyamatos oxigénutánpótlást kapnak.

A folyóvíz állandó mozgása miatt jóval jelentősebb mennyiségű oldott oxigént tartalmaz, ezért az itt élő társulásokban kisebb az elsődleges produkció jelentősége. Emiatt a folyóvizek fajösszetételében sokkal jelentősebb a fogyasztók és a lebontók szerepe, mint a tavakban.

Édesvízi moszatok

fonalas kékmoszat (Anabaena)

A moszatokat sejtfelépítésük és mozgásszerveik alapján csoportosítjuk. Célunk, hogy elsősorban ökológiai jelentőségüket és a mindennapjainkban való előfordulásukat mutassuk be.

1) Kékmoszatok (Kékbaktériumok)

Ezek a legegyszerűbb sejtfelépítésű prokarióta algák, amelyek rendszertani helye sokáig vitatott volt. Régen "kékeszöld" algaként emlegették őket a bennük is megtalálható zöldes színű pigment miatt, így előfordult, hogy a zöldmoszatok közt tárgyalták őket. Másrészt sok tulajdonságukban baktériumszerűek (pl. sejtfaluk a baktériumokéhoz hasonlóan peptidoglikán tehát aminosavakból és szénhidrátokból épül fel), ezért találkozhatunk velük néhány könyvben "Kékbaktériumként".

Annak ellenére, hogy prokarióták, mégis nagyon fejlett membránbetűrődés rendszerrel rendelkeznek, amelyhez kötődve találjuk a klorofillt és a többi színanyagot (fikocianint és fikoeritrint). Megjelenésükben lefedik szinte a teljes látható színtartományt: ismerünk sárga, vörös, ibolyaszínű, zöld és mélykék színű fajokat is. fonalas kékmoszat (Oscillatoria) Felépítésükben is sokfélék. Ismerünk egysejtű fajokat is, a legtöbb kékmoszat sejtjei azonban közös burokban élnek. Ilyen módon létrejöhetnek fonalas, sík vagy gömb alakú képződmények is.

Általános azonban, hogy a sejtek között nincs munkamegosztás, ezért nem nevezzük felépítésüket telepesnek. Munkamegosztás ugyan nincs a sejtek között, egyes sejtek mégis átlalakulhatnak. Ilyenkor túlélőképletté, vagy nitrogénkötésre specializálódnak. Ez utóbbi igen nagy gazdasági jelentőséget kölcsönöz egyes kékmoszatoknak az ázsiai rizsföldeken történő nitrogénfixáció miatt.

Elterjedtségük miatt kozmopolita fajként is számon tartjuk őket, hiszen szélsőséges édesvizi élőhelyeken is megélnek. Találtak már kékmoszatot atomerőművek hűtővizében és a sarki jégtakaróban is. Megfelelő körülmények között (26 fokos vízhőmérséklet) néhány fajuk a Balatonban is elszaporodhat. Ezt a vízvirágzást a jelentős vízminőség romlás miatt állandóan figyelik a tihanyi Limnológiai Kutatóintézetben. ostorosmoszat (Euglena sp.)

2) Ostorosmoszatok

A rendszertan korai szakaszában az ostorosmoszatok kifejezetten rejtélyes élőlénynek számítottak, hiszen ezek az élőlények mind növényi, mind állati tulajdonságokkal rendelkeznek. Ennek megfelelően az állattani és növénytani tankönyvek egyaránt saját tárgykörükbe tartozónak ítélték. Ez a helyzet ma annyiban változott, hogy a modern DNS és riboszóma vizsgálatok közelebb visznek az ostorosmoszatokhoz sorolt élőlények pontos törzsfejlődési sajátosságainak vizsgálatához.

Erre azért van szükség, mert az ostoros egysejtűek csak kb. harmada rendelkezik állandóan klorofillal, a maradék kétharmad csak időlegesen vagy egyáltalán nem. A hazánkban leggyakoribb fajok: a zöld szemesostoros és a Phacus valódi növényszerűek, hiszen a klorofill mellett rendelkeznek olyan enzimekkel (pirenoid szemcsék formájában) is, amely a fotoszintetikusan termelt glükóz keményítővé alakításához szükséges. ostorosmoszat (Phacus sp.)

Érdekes módon jelenleg nem ismerjük az ostorosmoszatok ivaros szaporodásának formáit, így feltételezik, hogy a rekombináció mechanizmusa ezekben az ősi élőlényekben még nem alakult ki. Ez azt jelenti, hogy elszaporodásuk kizárólag ivartalan módon mitózissal történik Ilyenkor vízvirágzást okozva a medencéket vagy pocsolyákat képesek óriási zöldborsóleveshez hasonlóvá alakítani akár egy nap alatt is.

A tipikus ostorosmoszat pozitív fototaxissal mozdul el a fény felé az intenzívebb fotoszintézis lehetősége miatt. Ebben egy fényérzékelő szerkezet, a piros szemfolt segíti. Napokig megfelelő fény hiányában elveszítik zöld színtesteiket és heterotróf (akár ragadozó) életmódot kezdenek folytatni. kovamoszatok scanning elektronmikroszkópos képe

3) Kovamoszatok

Az édesvizek mikroszkopikus méretű, szabályos és szabálytalan alakú élőlényei között igazi ritkaságként tűnnek fel. A kovamoszatok jelentős részét teszik ki a termelőknek a tengeri és édesvízi életközösségekben egyaránt. Nagyrészt a lebegő plankton részei, de megtalálhatók egy tó minden rétegében, így a bentoszban és a bioneusztonban is.

Hímivarsejtjeik kivételével nem rendelkeznek mozgásszervvel. Képesek viszont anyagot kipréselni magukból, ami a rakétaelv alapján az ellenkező irányba mozdítja el őket. Ezek az algák sejtfalként nem cellulózzal, hanem a növények között ritkaságszámba menő átlátszó térhálós kovával (SiO2) veszik körül magukat. Fajhatározásuk legkönnyebben tokjuk alapján lehetséges, amelynek alakgazdagsága lenyűgöző. Különösen az, ha több millió évvel ezelőtt élt kovamoszatok vázait tanulmányozzuk.

Az elpusztult kovamoszatok váza a tengerben és az édesvizekben egyaránt összegyűlhet. A kibányászható kovaföldet (amely tehát a kovamoszatok összegyűlt vázanyaga) pórusgazdagsága miatt sokfelé használják az iparban. Pl. a hegesztéshez használt acetilénpalackokat rossz kompressziótűrésük miatt nem közvetlenül töltik meg, hanem acetonnal átitatott kovaföldben nyeletik el a gázt.

Életmódjuk fotoautotróf, amelyhez klorofill a-t és c-t valamint barna színanyagot (fukoxantint) használnak. Szaporodásuk ivaros és ivartalan folyamatok egymásutánjaként írható le. csillárkamoszat részlete

4) Csillárkamoszatok

Ezekről a növényekről első látásra nem gondolnánk, hogy a moszatok között a helyük. Mikroszkóp pedig egyáltalán nem szükséges a megtalálásukhoz, hiszen szabad szemmel is jól láthatók. Gyökérszerű fonalaikkal az aljzathoz rögzülve élnek, amelyből szárcsomókhoz hasonló elágazásokkal növekednek.

Szaporodásuk az egyszerűbb mohákéhoz hasonló, vagyis az ostoros hímivarsejt a vízben úszva jut el a petesejtig, amellyel egybeolvad. Ivarsejtjei a csomós képződmények alatt kialakuló ivarszerv funkciójú részekben fejlődnek. Egyes tudósok a csillárkamoszatot vagy közeli rokonait a mohák evolúciós elődjének tekintik. Színanyagaik alapján (kolrofill a és b) is igazolható a magasabbrendű növényekkel gyanított rokonság. zöldmoszat spirális kloroplasztisszal

5) Zöldmoszatok

A legtöbb zöld alga vízben él, bár néhány fajuk a havat is zöldre festheti, míg mások fák törzsén is megélnek. Biokémiai jellemzőik alapján a magasabb rendű növényekkel mutatnak kapcsolatot (klorofill a és b, valamint keményítő tartaléktápanyag és cellulóz sejtfal). Méretük az egyetlen sejttől a hosszú fonalakig vagy egyes tengeri fajok esetében a több méteresig is terjedhet. Lassúbb vízfolyások és pocsolyák felszínén élnek.

6) Barázdás v. páncélos moszatok

A kovamoszatok mellett a mikroszkópban a barázdás moszatokon akadhat meg a szemünk. Formagazdagságuk ezeknek is lenyűgöző és életmódjuk is az.


barázdásmoszat A kb. 2000 ismert élő és ugyanennyi fosszilis faj nagy része tartalmaz cellulóz vázat, amelynek hasadékában fut a 2 ostor. Biokémiai alapon a tengeri barnamoszatokhoz állnak legközelebb. Életmódjuk nagyrészt autotróf, de ismeretesek hetero- és mixotróf fajaik is. Ezért rendszertani helyzetük az ostorosmoszatokéhoz hasonlóan sokáig vitatott volt.

Némely tengeri fajuk szimbiózisban él alacsonyabb rendű állatokkal (zooxanthellae), pl. a korallzátonyok kialakításában is ilyenek vesznek részt. Némelyik fajuk idegrendszerre ható mérget (neurotoxint) választ ki, amely a moszatok termelő szerepe miatt az egész táplálékhálózatban, így az emberben is elterjedhet. Következménye súlyos megbetegedés, sőt halál is lehet. Vízvirágzást okozva barnás vörös színűre festik a vizet. Ilyenkor felettébb óvatosnak kell lenni a fürdőzéssel.

A zooplankton

óriás amőba

Az édesvízi egysejtű állatok között nagy számban találunk különböző csillósokat, állati ostorosokat és változó állatokat egyaránt. Ezeket közismertségük miatt ebben a cikkben csak egy-egy kép segítségével idézzük fel. kerekesféreg faj (mérete kb. 150 mikron)

A többsejtű édesvízi zooplankton három nagyobb csoportra osztható: a kerekesférgek (Rotatoria), az ágascsápú rákok (Cladocera), valamint az evezőlábú rákok (Copepoda) csoportjára. A kerekesférgek között szinte kizárólag édesvízi élőlényeket találunk. Kinézetük sokféle, sokszor elég mókás. Az édesvízi plankton legapróbb élőlényei ezek, sok egyed az 1 mm-es méretet sem éri el. Talán ezért lehet, hogy a mikroszkóp felfedezője Leeuwenhoek egysejtű állatoknak gondolta őket. A kerekesféreg nevet "corona" nevű kerékszervükről kapták, ami szájeszervük két oldalán helyezkedik el. Legfőbb feladata a mozgás illetve a tápláléknak a szájnyíláshoz terelése.

Hazánk leggyakoribb faja a Rotatoria rotatoria. kandicsrák (Cyclops sp.) Az evezőslábú rákok széles körben elterjedtek a Föld édesvizeiben és a tengerekben egyaránt. Apró, néhány mm-es állatok, gyakran torpedószerű testalakkal. Testük hátulsó végén erősen sertézett farokvillát (furca) visel. Látószervük páratlan homlokszem.

Innen ered a kandicsrák elnevezés is. Az egyágú, jól fejlett 1. pár antenna mozgásszervként szolgál. Legtöbbjük a zooplankton tagja, de vannak közöttük aljzaton élők és élősködők is. Két típusukkal találkozhatunk leggyakrabban az úszó és a lebegő kandiccsal. Előbbi nőstény kettő, míg utóbbié egyetlen petecsomót hordoz az oldalán. vízibolha (Daphnia sp.) Az ágascsápú rákok testét két félből álló héj burkolja, így a fej szabadon marad. Két összetett szemük a fejtetőn eggyé olvadt és a fejtetőn található. A 2. pár csáp (antenna) kétágú evezőcsáppá alakult. Ezek csapkodása eredményezi a vízibolhák mozgását a vízben. Ez a mozgás sokszor mókás, és sokakat a szárazföldi bolhák mozgására emlékeztet. Az ágascsápú rákok többsége az édesvízi plankton tagja.

levegőbuborékhoz gyűlő csillós egysejtű A nőstények a megtermékenyített petéket a páncéljuk és testük közt elhelyezkedő költőtérben nevelik, majd egy költőtasakban a felszínre eresztik. Hazai fajok között jellegzetes a Daphnia magna és a Daphnia pulex. Előbbi nevéhez méltón szabad szemmel is jól látható, akár 4-6 mm-re is megnőhet. Utóbbi, kisebb méretű társát az akvaristák is használják haleleségnek.

Mindhárom csoport jól megél az édesvízi tavak mindegyik élőhelyén, így részei a bioneusztonnak, a planktonnak és az aljzatlakó bentosznak is.

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE program Program iskoláknak a bullying ellen
Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten