Egy meteorológus a geológusok között
Nádori Gergely
2007/12/27 20:52
1353 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Alfred Wegener végzettségét tekintve csillagász volt, szakterülete pedig a meteorológia. Mégis a geológia egyik nagy megújítójaként ismerjük. kalandos életútját ismerteti cikkünk.

Alfred Wegener 1880-ban született Berlinben. Itt is tanult és szerzett doktori fokozatot csillagászatból 1904-ben. Kutatási területül azonban nem a csillagászatot, hanem az akkoriban éppen forradalmi változásokon áteső meteorológiát választotta. A távíró felfedezése, a transzatlanti vezeték lefektetése új távlatokat nyitottak a viharok észlelése és előrejelzése előtt. Wegener maga aktív hőlégballonos volt, 1906-ban testvérével rekordott állítottak fel a leghosszabb (52 órás) ballonos repülésel, így egyértelmű volt számára, hogy ballonokat és sárkányokat kell használni a légköri jelenségek megfigyelésére.

A magaslégkör kutatásában szerzett tapasztalatai miatt hívták meg résztvevőnek egy dán Grönland-expedícióba, mely a még ismeretlen északi területeket térképezte fel. Neves sarkkutatóként és a sarki légkör szakértőjeként üdvözölték, mikor visszatért és állást is kapott a marburgi egyetemen. Itt írta meg A légkör termodinamikája című tankönyvét, amit hamarosan szerte Németországban használtak. Marburgban kezdett el foglalkozni a kontinensek alakjénak és helyzetének problémájávl. Mindenki számára szembeötlő, hogy mennyire összeillik Dél-Amerika és Afrika partvonala, abban az időben ezt többnyire véletlennek tartották, de Wegener meg volt győződve az ellenkezőjéről.

A marburgi könyvtárban akadt a kezébe egy tanulmány, ami azt bizonygatta, hogy valaha a két kontinens között léteznie kellett egy földhídnak, ami azóta az óceánba süllyedt, mivel a két szárazulaton a korábbi korok élővilága (miként ezt a kövületek elénk tárják)  nagyon hasonló. Wegener látta meg, hogy ezt a tényt az is magyarázhatja, hogy valaha kapcsolatban voltak és azóta távolodtak el egymástól. Szisztematikusan kezdte gyűjteni azokat a tényeket, amik azt bizonyíthatják, hogy valaha minden kontinens egy hatalmas földdarabot alkotott, csak idővel darabolódtak ezek szét és vátak el egymástól. A kövületeken túl a hegységek lefutása, egyes ásványkincsek eloszlása (Észak-Amerika és Európa szén telepei).

Wegener elképzelése szerint a kisebb sűrüségű gránit szárazföldi kontinensek mint a jéghegyek úsznak a nagyobb sűrüségű bazalt tömbökön, amik az óceánok fenekét alkotják. Elképzelése szerint a kontinensek képesek jobban elmerülni (pl. jégkorszak idején, mikor nagy tömegű jég van rajtuk) vagy feljebb emelkedni. 1915-ben foglalta össze elméletét A kontinensek és óceánok eredete című könyvében, ami a vilghábrú zajában nem keltett nagyobb feltűnést. Mindezek előtt még 1912-ben immár saját expedíciójával tért vissza Grönlandra. Elsőként teleltek át az északi gleccseren és tavasszal egy huzamban 1300 kilométert gyalogoltak a szigeten át az örök hó birodalmában.

A képre kattintva indul az animáció Alfred Wegener az utolsó expedíción

1930-ban Wegener egy 21 fős expedíció vezetőjeként tért vissza Grönlandra. Három kutatóállomást terveztek felállítani a 71 hosszúsági körön egyet-egyet a két parton és egyet a gleccser közepén. A rossz időjárás miatt azonban a szárazföldi állomás az Eismitte két kutatója hamar elvágódott a többiektől, még rádiójuk sem volt, de még a kunyhó sem érkezett meg, amiben lakhattak volna.

Amint az idő lehetővé tette Wegener maga vezette a felmentő csapatot az állomásra. Az időjárás azonban újra rosszabbra fordult és csak 40 nap alatt értek el a -50 fokos hidegben Eismittére. Közben sokan visszafordultak, az utata végül csak Wegener, egy másik kutató és egy helyi grönlandi, Rasmus Vilumsen tette meg. Szerencsére az állomáson nem volt nagy baj. Az ott levő két kutató jégkunyhót vájt magának és jó beosztással a telet is átvészelte volna. Együtt ünnepelték meg kiváló hangulatban Wegener 50. születésnapját, majd ő és Rasmus Vilumsen visszaindultak a parti bázisra. Sosem érkeztek meg.

A partiak azt gondolták, Eismittén telelnek át, ezért csak tavasszal kezdtek el kutatni utánuk. Május 12-én találták meg a holttestét. Nyílvánvaló volt, hogy Rasmus Vilumsen temette el a tőle telhető legnagyobb tisztelettel és gondossággal, valószínűleg álmában érte szívroham a kimerültség miattt.  Rasmus Vilumsent soha nem találták meg.

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE program Program iskoláknak a bullying ellen
Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten