Egyiptomi orvoslás
Farkas Zoltán
2006/08/12 23:34
8400 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Számos egyiptomi fáraó rejtélyes körülmények között hunyt el, de ez ne tévesszen meg bennünket! Nem az orvosok voltak a felelősek uralkodóik váratlan halála miatt, ugyanis a korszakban igen magas szintet ért el a gyógyászat - tanulhatnánk tőlük...

Az istenek nyomdokain

Ízisz istennő

Rejtélyes esetek gyakorta előfordultak az ókori Egyiptomban, ezek egyike volt Tutanhamon titkok övezte halála, melynek részleteiről a National Geographic Kids augusztusi számában olvashatsz.

Az ókori népek a tudományokat és a művészeteket az istenektől eredeztették, nem különben az egyiptomiak, akik az orvoslás kezdetét egyenesen Íziszre vezették vissza. Más források szerint a bölcsesség istene, Thot tekinthető az orvoslásért felelős istennek, megint mások Ptahnak (római megfelelője Vulcanus) juttatták ezt a dicsőséget. Az istenek mellett a félistenek vagy akár nagy tiszteletben álló emberek is jogot formálhattak erre a megtisztelő címre, például Imhotep, aki a III. dinasztia korában élt, és hasonló szerepet játszott Egyiptom életében mint a görög Aszklépiosz.
Az eredetet tekintve csak egy ponton találkoznak a források, mindegyik az orvoslás égi eredetének tényét hangoztatja. Az orvosi és gyógyszerészeti ismeretek foglalatának számító Ebers-papiruszban ez áll: "Kezdődik az ember minden testrésze számára való orvosságok elkészítéséről szóló könyv. Heliopoliszból jövök, Het-aatnak, a védelem urának, az örökkévalóság és menedék királyának papjaival. Szaiszból eredek az anyaistennőkkel, akik nekem védelmemre vannak. Szavakat sugalmazott nekem a mindenség ura, hogy minden istenség szenvedését és mindenféle halálos bajt elűzzek ..."
Mivel az orvoslás isteni eredetű tudomány, ezért a gyógyítás helyszínei, az "orvosi rendelők" is templomokban voltak, itt képezték azokat az orvosokat is, akik nagyobb városokban telepedtek le, s járták a környező falvakat. Bár az orvosok alapvetően a papság soraiból kerültek ki, de képeztek ún. laikus (világi) orvosokat is, ők azonban nagy valószínűség szerint csak az egészségügyi alapellátás végzésére voltak jogosultak. A magasabb szintű ismeretekkel rendelkező orvosokat sennu címmel látták el, s erre vezethető vissza latin medikus kifejezés is, melynek töve, a medh bölcsességet jelent.
A bölcsességbe és isteni titkokba beavatott papok rendje Egyiptomban nyolc csoportra tagolódott, az elsőbe a jósok tartoztak, az utolsóba pedig a pastophorok, akik a betegségekről és az orvosságokról írott könyveket őrizték, illetve a vallásos körmeneteken a szent állatokat terelték. Mai értelemben ez utóbbiakat tekintjük orvosoknak, de a másik hét csoport tagjainak is kötelessége volt, hogy tanulmányozza a betegségek valamelyikét és kutassa a megfelelő gyógymódot.

Szakszerűség és tudás

Ebers_papirusz

Valószínűsíthető, hogy az egyiptomi orvoslás már az Óbirodalom korától nagyon specializált volt, már Hérodotosz is számos szakorvosról tesz említést: "Az orvosi tudomány úgy van nálunk felosztva, hogy minden orvos csak egy betegséget gyógyít, és nem többet. Így minden hely orvosokkal van tele; vannak orvosok , akik a szemet gyógyítják, mások a fejet, mások a fogat, mások az altesti bajokat és mások a belső betegségeket." (Hérodotosz, 142.)
Az egyiptomi orvosok nem rendelkeztek elmélyült anatómiai ismeretekkel: a testet négy elemből állónak tekintették, s a közhiedelemmel ellentétben a mumifikálás során sem tettek szert olyan mélyreható ismeretekre, ahogy azt hinnénk. Mindez azzal indokolható, hogy a vallási előírások tiltották a boncolást, ugyanis a lélek halhatatlansága csak addig garantált, amíg a test és tagjai egyben vannak. A mumifikálást is csak arra illetékesek, az ún. pastophorok végezhették.
Az ereket, az inakat és az idegeket nem is különböztették meg egymástól, ugyanazt a fogalmat (metu) használták mindháromra. Élettani jellegű leírásokat a papiruszokban jobbára csak érintőleges találunk, s azok is többnyire felületesek. Például abban a hitben éltek, hogy a levegő a fejből 32 éren keresztül jut a testbe, ami kétségessé teszi, hogy tisztában voltak a tüdő valódi működésével. A szimmetrikus testrészeknek is eltérő funkciót tulajdonítottak: a test baloldalán lévő szerveket a halál, a jobb oldalon lévőket pedig az élet szerveinek tekintették. A fogfájást pedig gilisztákra vezették vissza, a fogideget ugyanis a testtől idegen lénynek tartották.
Annál alaposabb megfigyeléseket olvashatunk viszont a szívvel kapcsolatban - ismerték a szívtágulást, a szívburokgyulladást és a szívvel kapcsolatos betegségeket, tisztában voltak a szív központi szerepével, de a billentyűk szerepét illetően már nem voltak kellően megalapozott ismereteik. Az Ebers-papiruszban erről ezt olvashatjuk: ha egy orvos "ujjait a fejre, a tarkóra, a kezekre, a szív helyére, a két karra vagy bárhová a két lábra helyezi, akkor a szívet méri, mert annak edényei (az ember) minden tagjához hozzátartoznak. (A szív) beszél minden tag edényeinek felületén." (Kákosy, 259.) A szívet tekintették a gondolkodás központjának is, s azt is feltételezték, hogy az emésztésben is jelentős szerepe van.
A betegségekre vonatkozó egyiptomi (majd görög) elképzelések szerint a testben ártalmas testnedvek (uhedu) keringenek bizonyos edényekben, s ezek betegítik meg az embereket. A korabeli felfogás szerint az edények szállítják a vért és a testnedveket, valamint a káros nedveket, az ürüléket és a levegőt is. Ebből adódóan az edényeken valószínűleg az ereket kell érteni.

Gyógyszerek és orvosságok Moth védelme alatt

Orvosi eszközök

Diodórosz, ókori szerző úgy tudta, hogy az "egyiptomi monda szerint Ízisz, aki az orvostudományban állítólag igen járatos volt, sok gyógyszert talált fel az emberek orvoslására." Ez is azt bizonyítja, hogy az egyiptomi orvosok egyúttal alapos gyógyszerészeti ismeretek birtokosai is voltak, ám titkaikat féltve őrizték thébai, memphisi és heliopolisi templomaikban, ezért mind a mai napig igen keveset tudhatunk a korabeli gyógyszerkészítményekről és orvosságokról. Mivel titkaikat szigorú szabályzatok kötötték, így csak rébuszokban fejthették ki a nyilvánosság előtt ismereteiket, aki elárulta a titkokat, az halállal lakolt, barackfa magjából és leveléből készített kéksavval (cián) mérgezték meg, mivel vétett Moth, a titoktartás istene ellen.
A gyógyítás során a különböző fák terméseit, leveleit (pl. barackfalevél) a növényi nedveket, gyantákat, balzsamokat, a terpentinolajat, a ricinust, az ópiumot, illetve ásványi anyagokat használtak fel. A Papaver somniferumot (mák) Théba környékén termesztették, s az i.e. 1550-es években már az ópiumot is alkalmazták gyógyászati célokra. A Ciprussal, Krétával és a kis-ázsiai partvidékkel folytatott kereskedelem is újabb lökést jelentett az ópium-felhasználásban. (Élvezeti cikként az ópiumot és a kannabiszt valószínűleg csak sokkal később alkalmazták.) Az Ebers-papiruszban (i. e. XVI. sz.) hánytató- és hashajtó szerek receptjei olvashatók.
Ezeknél a növényi eredetű gyógyszereknél kedveltebbek voltak az állati eredetűek - kb. 70-féle állatról tesznek említést a különféle receptekben, többek között madarakról, emlősökről, csúszómászókról, halakról, sőt férgekről is. Első megközelítésre igen furcsa anyagokat is alkalmaztak a gyógyításban, ilyen volt a téglapor, a kemence mesze, a falról lekapart légypiszok, vagy a harmat.
Az orvosságokat különbözőképpen vehette be a beteg, a bajtól függően lenyelte, rágta, itta vagy felszívta a gyógyszert, de volt olyan is, amit egy ideig rágnia, szopogatnia kellett, majd ezután kiköphette Hasznos tanácsokat adnak arra vonatkozólag is, hogy mi történjék akkor, ha a gyermekek nem hajlandók bevenni a gyógyszereket (kisbabák esetén a szoptató anyák mellbimbójára kenték fel a gyógyszerkészítményeket).
A receptkönyvek gyakran olyan részletességgel íródtak, melyek azt feltételezik, hogy olvasója nem rendelkezik alapos orvosi ismeretekkel, ám meglepő, hogy gyakran hiányoznak a mértékegységek.

Szakrendelések az ókorban?

Imhotep szarkofágja

A betegségeket alapvetően három okra vezették vissza: a rossz istenségekre (gonosz szellemekre), a szennyeződésekre (felismerték például, hogy a levegő betegségeket terjesztő közeg), valamint a mértéktelen táplálkozásra.
A papiruszokban az orvosi magatartás betartandó szabályai is olvashatók. Az egyik legalapvetőbb követelmény a gondos diagnózis felállítása, majd feltüntették, hogy mely esetekre létezik gyógymód s melyekre nem. A diagnózis felállítása során először szemrevételezték a beteget, majd alaposan kikérdezték, végül pedig feljegyezték a tüneteket. A (szemrevételezés) vizsgálat során az orvos különböző testhelyzeteket vetetett fel a beteggel, például a hátára fektette, az egyes végtagjait megmozgatta. Belső bajok esetén több napos megfigyeléseket folytattak, ennek során huzamosabb időn keresztül vizsgálták a beteg székletét, a testhőmérsékletet. A has puffadtságát és a sebek, sérülések okait, kiterjedtségét, jellegét tapogatással határolták be.

Különféle orvosi eljárásokat ismertek: érvágás, köpölyözés, égetés, végtagcsonkítás, kasztrálás, körülmetélés, lábműtét, sebek kötözése, sebészeti terápia. A legnagyobb eredményeket a sebészet terén érték el, a papiruszok gyakran tesznek említést a beteg testrészek felvágásáról, rögzítő és fedő kötésekről, borogatások alkalmazásáról, sebek összevarrásáról. Sebekre és harapásokra gyakran helyeztek friss húst, egyrészt hűsítő hatása, másrészt a regenerálódás gyorsabb előmozdítása érdekében. Ezen túlmenően mézzel és olajjal kenték be a sebeket, erős vérzés esetén pedig kiégették a sebeket - főleg sebészeti beavatkozásokat követően. Viszont orvosi előírásokban is tiltották a gyulladásos sebek bekötözését, a gyulladás megszüntetést tartották ugyanis az elsőrendű feladatnak.
Belső bántalmakra általában orvosságokat használtak, ám más gyógymódokat is ismertek már, például köhögés ellen az inhalálást: "Hozzál hét követ, melegítsd fel ezeket tűzzel. Végy egyet közülük, tégy rá ebből a gyógyszerből. Takard le egy új edénnyel. Fúrd át a fenekét, tégy egy nádszálat ebbe a nyílásba, helyezd a szád erre a csőre, hogy lenyelhesd a (gyógyszer füstjét). Ugyanezt (tedd) minden kővel." (Ebers-papirusz)
Nagy szerepet tulajdonítottak a beöntéseknek is: "Gyógyszer egy ember számára, aki sok vért vizel: Méz két és fél ro [1 ro = kb. 15 ml.], friss bad olaj egynegyed, édes sör 10 ro. Töltsék farba négy napon át." Hashajtókra is ismertek recepteket: "Gengenet növény 6, olyan mint a krétai bab. Menuh növény, melyet földhajának is neveznek. Finoman zúzzák egybe, tegyék mézre, fogyassza el a beteg. Nyelje le öt ro datolya borban." (Ebers-papirusz)
Szót ejtenek a bolhák, tetvek, poloskák, egerek, tarantellák, skorpiók elleni hasznos eljárásokról is, az izmokat, idegeket, vérellátást serkentő készítményekről.

Gyermek születik Az Ebers-papiruszban a legnagyobb fejezetet a szemészetnek szentelték, ami arra utal, hogy igen gyakoriak voltak a szembetegségek, s ezt számos antik forrás is megerősíti. A szemek gyógyítására a kozmetikai és gyulladáscsökkentő hatású szemfestékeket, szemcseppeket, kenőcsöket alkalmaztak.
"Más (szer) adit betegség elűzésére a szemből: Fekete szemfesték fél adag, keselyűtojás háromnegyed. Dörzsöljék szét finoman, tegyék a két szem felületére." (Ebers-papirusz)

A Flinders-papirusz szerzője nőgyógyászati ismereteket gyűjtött egy csokorba, többek között fogamzás elleni szerről és egy a terhesség korai felismerésére alkalmas tesztről olvashatunk ebben a forrásban. A várandósnak ítélt nő vizeletével benedvesített földbe búza-és árpamagvakat ültettek. Ha a búza csírázott ki előbb, akkor a magzat fiú, ha az árpa, akkor lány. Abban az esetben, ha egyik sem csírázott ki, akkor az adott nőt nem tekintették terhesnek.
Azt is igyekeztek kimutatni, hogy a lány képes lesz-e gyermekek világra hozatalára, vagy sem. Olyan komoly "kutatásokat", megfigyeléseket végeztek, hogy a nőgyógyászat az ókori Egyiptomban az orvostudomány külön (szak)ágává fejlődött ki.
A várandós anyukák bábaasszony közreműködésével hozták világra gyermeküket, amire annál is nagyobb szükség volt, mivel az egyiptomi nők medencéje igen szűknek volt mondható. A szülést számos egyiptomi templomábrázolás örökítette meg, még Kleopátra Caesartól fogant gyermekének világrajöttét is őrzi a hermonthisi templom.
A szüléskor nemcsak a köldökzsinór elvágása volt a bábák feladata, hanem szükség esetén császármetszést is alkalmaztak, igaz erre csak akkor mertek vállalkozni, amikor az anya már meghalt.
Ugyancsak foglalkoztak a papiruszokban a különféle menstruációs problémákkal, ezek elkerülése végett hüvelyöblítést ajánlottak, az édesanyák tejelválasztására pedig hathatós kenőcsöt javallottak.
A szülésnek külön istennője volt - kezdetben Past és Ízisz, később Mylitta a Hold istennője, a bábaasszonyok istennőjeként Heqt-ot tartották, akinek jelképei a szülési fájdalmak szimbólumai, az íj és a nyíl volt.

Felhasznált irodalom

Mayer Ferenc Kolos: Az orvostudomány története
Téka Könyvkiadó, Bp. 1988

Kákosy László: Ré fiai
Gondolat K. 1979

Hérodotosz: A görög-perzsa háború (142. o., II. 84.)
Európa K. 1989

Dr. Kempler Kurt: A gyógyszerek története
Gondolat K., Bp. 1964

Bayer István: A drogok történelme
Aranyhal K., Bp. 2000

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE program Program iskoláknak a bullying ellen
Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten