Fordítunk irodalomórán
Mind az irodalommal, mind a nyelvvel való foglalatoskodásnak sajátos terepe a fordítások, illetve műfordítások tanulmányozása. Noha a fordítások tipikusan a nyelvi órákon bukkannak fel a tanóra témájaként – legfőképpen tevékenységként: le kell fordítani egy hosszabb-rövidebb idegen nyelvű szöveget anyanyelvre vagy fordítva –, időnként a középiskolai magyar nyelv és irodalom órákon is létjogosultságot kaphatnak, főként a tantárgykettős második elemének esetében. Magyarórán általában nem kell létrehozni fordítást, hanem már kész fordításokat – pontosabban: műfordításokat – tanulmányozunk. Ehhez természetes kapcsolódási lehetőséget nyújt a világirodalom: a tankönyvek, szöveggyűjtemények egyes antik költeményhez több változatot is közölnek, és ugyanígy többféle fordításban ismerhetjük meg a felvilágosodás és a romantika olyan nagyszerű lírikusait, mint William Blake, Johann Wolfgang von Goethe, William Wordsworth vagy Edgar Allan Poe. Az utóbbi esetében ráadásul a magyar irodalomtörténet is mozgásba lendülhet, hiszen miután a Nyugat felfedezte magának az amerikai mestert, olyan érettségitétel-főhősök fordították le A hollót, mint Babits Mihály, Kosztolányi Dezső vagy Tóth Árpád. Miért fontos a műfordításokkal foglalkoznunk és esetenként eredeti angol, német, francia, latin vagy más nyelvű szövegekkel találkoznunk magyarórán (ha diákok vagyunk), illetve ilyeneket bevinnünk oda (ha tanárok)? És miért csak irodalomórán van a műfordításnak létjogosultsága?
A versfordítások osztálytermi hozadéka
Az első kérdésre nem olyan nehéz válaszolni. A különböző műfordítók által készített versfordítások (mert prózai vagy drámafordítások nem szoktak előkerülni kontrasztív elemzés tárgyaiként) vizsgálata rávilágít a tökéletes fordítás lehetetlenségére, a nyelvi készletből való válogatás sokszempontúságára és arra, hogy a fordító saját művészetét, világlátását, poétikai elképzeléseit (sommásan: saját magát) is beledolgozza a fordított műbe. Próbára tehetjük magunkat, hogy intuitív módon vagy észérvekre támaszkodva melyik változatot érezzük helyesebbnek, és vitatkozhatunk erről; felfedezhetjük, hogy a nyelvbe kódolt kulturális jelenségek mennyire másképp működnek a két nyelvben; ha rendelkezésünkre áll forrás, akkor megfigyelhetjük, hogy a fordító hogyan indokolja nyelvi választásait, esetleg az újrafordítás szükségességét. És végül: magunk is megpróbálkozhatunk versfordítással, hogy lássuk például azt, mennyire nehéz elszakadni egy műfordító által már korábban letett és autoritásként működő szövegtől. A fordítások ilyetén vizsgálata fontos tapasztalat, hiszen egy kicsit más megvilágításba helyezi a nem magyar szerzők szövegeit, amelyeket hajlamosak vagyunk teljesen magyar műként olvasni (bár teljesen jogosan teszünk így: rengeteg külföldi szerzőt olvashatunk a magyar olvasóközönség által szuverén műként befogadott fordításokban, elég csak Gabriel García Márquez regényeire gondolni, amelyeket Székács Vera ültetett át magyarra).
Fordítunk a magyarnyelv-órán?
Hogy miért csak irodalomórán foglalkozunk fordításokkal, magyarnyelv-órákon pedig nem (vagy csak alig), nehezebb kérdés. A gimnáziumi kerettantervben a tizenegyedikes magyar nyelvi belépő tevékenységformák között csak a következő kitétel szerepel: „Tipikus fordítási problémák/hibák megoldása, illetőleg javítása”. Emellett szófordításokkal találkozunk a magyar nyelvrokonság témakörénél a rokonnyelvek szókészletének, nyelvi rendszerének vizsgálatánál, valamint például a szókincs bővülésének módjait tanulmányozván. Ezek azonban a szavak, szószerkezetek, de nem a mondat vagy a szöveg szintjén működő jelenségek. Talán egyszerűen a magyar nyelv tantárgyi hagyománya nem tartalmazza a fordítást mint tevékenységet vagy vizsgálandó jelenséget.
Pedig készíthetnénk fordításokat (természetesen a nyelvi tudástól függően) a tananyag számos pontján. A leíró nyelvtannal foglalkozván az idegen nyelvű mondatszerkezetek összevetése a magyarokéval rámutathat arra, hogy a nyelvtan nem más, mint egy emberek alkotta modell, amelynek hatósugara nem szélesebb az adott nyelvnél. A szövegtani elemzések kimutathatják, hogy például az angol nyelvű tudományos szövegekben hogyan működnek a tételmondatok. Stilisztikai szempontból vizsgálhatnánk, hogy hosszú német mondatokat hogyan bonthatunk fel úgy magyarul több mondatra, hogy a szöveg természetesen hangozzék. Retorikai fordulatokat vizsgálhatunk az olasz és a magyar nyelvben. A fordítás kiváló eszköz arra, hogy anyanyelvünket bizonyos távolságból figyeljük, és a tanulságokat levonva még hatékonyabban használjuk.
További érdekes ötletek:
- A magyarórai műfordítás-vizsgálatok egy speciális esetéről a fenti gondolatébresztő szöveg nem tér ki; arra tudniillik, hogy szoktunk magyar-magyar, illetve ómagyar-újabb magyar kori fordításokkal foglalkozni két nyelvemlékünk, a Halotti beszéd és Könyörgés, valamint az Ómagyar Mária-siralom kapcsán. A hozzájuk kapcsolódó fordítások elemzése a magyar nyelv változásáról árulnak el sokat, tehát a fentiekkel ellentétben elsősorban nyelvtörténeti fókuszú vizsgálódások.
Kerek Roland cikke
