Egyszer fent, egyszer lent

Fürdőző nők a középkorban A fürdés természetes szükséglete az embernek, ám hogy milyen rendszerességgel és miként is teszi ezt, az már nagyon is függött az egyes történelmi korokra jellemző szemlélettől. Az ősi időkben - ahogy még ma is számos természeti népnél megfigyelhető - az ember az úszás során csak praktikus öltözéket hordott, például egy övet, melyre fegyvereit és zsákmányát rögzíthette.

Az ókorból a római mozaikokon maradt fenn először fürdőruha-ábrázolás, ami nem meglepő, hiszen a rómaiak a császárkorban igencsak nagy jelentőséget szenteltek a fürdésnek: sorra építették a thermákat, melyek szórakoztatási centrumként működtek - volt bennük előadóterem, edzőterem, könyvtár, étterem stb. Ráadásul férfiak és nők, szabadok és rabszolgák egyaránt látogathatták. Többféle ábrázolás maradt fenn a fürdőzőkről, sokszor lepelben jelenítették meg a fürdőző nőket, de már ismerték a kétrészes fürdőruhát is.
A középkorban a fürdőruhák többnyire eltűntek, ahogy a fürdőkultúra is javarészt visszaszorult. Az emberek kádakban, dézsákban vagy ritkábban természetes vizekben fürödtek. Általában meztelenül tették, esetleg lepelbe csavarták magukat vagy alsóneműjükben fürödtek. Nem az úszás szenvedélyének hódoltak, inkább tisztálkodtak. Megvetették még a kánikulában való hűsítő fürdőzést is, ezt általában a pórnép "kiváltságának" tartották. Ha valaki mégiscsak meg szeretett volna mártózni a hűs habokban, akkor mindenképpen magával kellett vinnie hűséges szolgáját, nehogy fürdőzés közben a ruháknak nyoma vesszen. Fürdőruháról nem igazán maradhattak fenn források, mert illetlen, sőt erkölcstelen dolognak számított az effajta ruhákról még beszélni is. Néhány fürdőing/lepel ábrázolás és fürdőjelenet a XIV. századtól mégiscsak ránk maradt. Ezek tanúsága szerint a középkori fürdőzők sem voltak olyan prűdek, mint gondolnánk, hiszen - főleg a reneszánsz korától kezdődően - gyakoriak voltak a koedukált fürdőzések, a szórakozással (lakoma, játék, szeretkezés) egybekötött "tisztálkodások". Ilyenkor gyakran fürdőruha nélkül hódoltak a víz gyönyöreinek.

Harcban az erkölcsökkel

A fürdőing középkori ábrázolása A fürdőing sokáig tartotta magát, de a XIX. század végleg megtörte hosszantartó uralmát. Azért ment ki a divatból, mert a sport kezdett általános foglalatossággá válni, viszont a fürdésben és még inkább az úszásban nagyon zavaró volt az ing használata, sokkal inkább testhez simuló öltözékre volt szükség. Ekkor született meg a mai mértékkel is fürdőruhának nevezhető ruhadarab. Igaz, kezdetben még ezek sem tették lehetővé, hogy könnyedén és szabadon ússzon a viselőjük, ugyanis a viktoriánus kor megkövetelte, hogy a fürdőruhák több rétegből álló, vastag öltözékek legyenek. Csakhogy a szemlélet kezdett erőteljesen megváltozni, a nő már nem csak anya, a család háztartásának irányítója, hanem önálló igényekkel jelentkező személyiség.
A századforduló fürdőöltözete ezt a szemléletváltást már többé-kevésbé jelzi. Igaz, még ez is túlzottan díszített: a nők lüszterből, vászonból, kartonból készült, sok fodorral ékesített fürdőruhát hordtak, hozzá pedig illett felvenni a fekete fürdőharisnyát; a férfiak piros vagy fekete-fehér keresztben csíkos pamuttrikót hordtak. Nagyjából az erőművészek öltözékéhez hasonló ruhát (dressz) viseltek.
A XX. századra egyre kényelmesebbé és praktikusabbá vált a fürdéshez, úszáshoz használt viselet. A nők ruhája már gyapjúból készült, mely jobban tartotta a formáját. A nők ruhája az idő múlásával egyre kevesebbet takart el, s idővel a bő fürdőköpenyek is elmaradoztak. Magyarországon ugyan még az 1920-as években is hálóruhához hasonlatos napfürdőzőingeket viseltek a nők, de nálunk is egyre nagyobb kéz- és lábrészek maradtak fedetlenül. Igaz, az illemre jobban adók még ekkor is harisnyában napoztak. A századforduló divatja Voltak azonban kísérletező hajlamú hölgyek, akik a férfiakéhoz hasonló fürdőtrikót öltötték csak magukra, de ezzel hatalmas botrányt is kavartak. Merész viselkedése miatt egy hölgyet 1920-ban még a helyi csendőr haza is zavart, hiszen sértette a közerkölcsöt.
A harmincas évekre azonban mindez már egyáltalán nem keltett feltűnést, már folyóiratokban is megjelenhettek a nők fürdőruhában, s 1930-ban a Színházi Élet c. lap megszervezte a Strand szépe elnevezésű versenyt, melyen azok érvényesültek, akik minél többet láttattak magukból (pontosabban testfelszínükből).

Határtalan szabadság

A bikini római ábrázolása Ettől kezdve megállíthatatlan volt a fürdőruha térhódítása és fejlődése. Eltűntek a fürdőharisnyák, rövidültek a ruhák, egyre nagyobb szerephez jutottak a pántok, s már nem csak a strandokon, hanem a színpadokon is megszokott látványul szolgáltak a fürdőruhák (revük).
Az egyrészes fürdőruhákat a kétrészesek (bikinik) kezdték idővel háttérbe szorítani, de megoszlanak a vélemények abban a tekintetben, hogy ezek mikor jelennek meg a történelem színpadán. Egyesek szerint a rómaiak találták fel, míg mások szerint a 30-40-es évek tájékán jelent meg.
Csak az a biztos, hogy a nevét a két részről és az atomrobbantások során megsemmisült csendes-óceáni korallzátonyról kapta, világhódító útjára pedig Rita Hayworth indíotta el. A hollywoodi sztár mutatta meg elsőként a hasát a férfiaknak, s bár erkölcstelennek nyilvánították, de a divat törvényei mást diktáltak. Közben az 1950-es években a mellett hangsúlyozó kosaras melltartók hódítottak, egészen a 60-as évekig, amikor a merevítőket és alakformálókat a hippik ódivatúnak ítélték. Az új ruhadarabok a csípőbugyik és a háromszög alakú melltartók lettek, s ezek már műszálas anyagokból készültek, vagy vékony szálból horgolták, kötötték.
A fejlődés a hetvenes években sem állt le, s újból az egyrészes fürdőruha hódított, de ez már a monokini, mely erotikus jellege miatt is egyre közkedveltebbé tette. A későbbiekben a bikini is egyre miniatűrebb formát öltött, az alsók combnál egyre felvágottabbak lettek, s a melltartók is alig takartak valamit. Ez abból adódott, hogy ebben az időszakban a fehérneműdivat határozta meg a fürdőruhák formáját. A strandruhák anyaga is forradalmi változáson esett át, megjelent a lycra. Az ezredfordulón pedig már olyan anyagokat állítottak elő, melyek a napfény 50 százalékát is képes átereszteni, így a fürdőruha alatt is barnulhatunk.
A fürdőruha sorsa évről évre változik, s a továbbiakban valószínűleg nemcsak a divat, hanem a környezet változása is erőteljesen befolyásolja majd.

Forrás

• L. Kybalová, O. Herbenová, M. Lamarová: Képes divattörténet az ókortól napjainkig
  Corvina K. 1977
• http://www.chez.com/gritalia3/piazza_amerina.html
• http://www.fogelvrei.de/besucher/badekultur.shtml
• http://www.noklapja.hu/cikkonly.php?action=nyomtat&cid=1727
• http://www.svl.ch/swimwear/history_swimwear.html