Az I. világháborút követően

Az I. világháborút követően a világgazdaság súlypontja és a pénzügyi élet központja Európából az USA-ba került át. A Dawes- és a Young-terv következtében az európai gazdasági rendszer az USA-tól vált függővé, ugyanis a körbetartozási spirál értelmében a németek az amerikai kölcsönökből fizették jóvátételi tartozásaikat az angoloknak és a franciáknak, akik viszont az így szerzett bevételből fedezték az I. világháborús gazdasági kölcsöneiket az Egyesült Államoknak. Ez a körfolyamat addig zavartalanul is működött, amíg az USA gazdasága stabilnak mutatkozott.

Újabb problémát sejtetett az is, hogy az USA olcsó kölcsönökkel és befektetésekkel is támogatta a német gazdaság talpraállítását, csakhogy ezeket az olcsó hiteleket az európaiak általában a mezőgazdaságba fektették, ami az agrártermékek árának csökkenéséhez, illetve túltermeléshez vezetett. 1928 nyarán kisebb fordulat állt be az amerikai pénzpiacon, ugyanis az amerikai bankok és befektetők külföldi kötvények helyett egyre inkább hazai kötvényeket vásároltak, és ennek következtében a New-York-i tőzsdén látványos árfolyamemelkedés mutatkozott ("nagy tőzsdehossz"). A kisbefektetők is kedvet kaptak, és a kezdeti sikereken felbúzdulva hitelre kezdték vásárolni a részvényeket. Ezzel párhuzamosan az amerikai befektetések - mint láthattuk - kezdtek Európában elmaradozni, sőt az eddigi befektetéseket is igyekeztek az USA-ba visszamenteni.

1929 nyarán az USA-ban a részvények ára minden korábbi várakozást felülmúlt, és az ipari és pénzügyi szakértők majd mindegyike a prosperitás folyamatosságát prognosztizálta. Mivel már az I. világháborúból is gazdaságilag profitált, és a háború utáni rendezés is az USA javára vált - tömegpiacok, népességnövekedés, gyors technikai fejlődés -, ezért sem gondol(hat)tak az elemzők semmilyen komoly gazdasági problémára. A képre kattintva indítsd el a folyaymatábrát!

Az okok útvesztőjében

A Wall Street

Holott a közeledő válságnak számos jele mutatkozott - csökkentek a fogyasztói kiadások, kevesebb házat és autót adtak el, mint korábban, szeptemberben pedig komoly áringadozás következett be. 1929. október 24-én a "fekete csütörtökön" / "fekete pénteken" pedig a New-York-i tőzsdén (Wall Street) 11 órától eladási pánikhullám tört ki, ennek következtében zuhanni kezdtek a részvényárak (mintegy 12 millió részvényt adtak el), és ez a tendencia nem is állt le tartósan. Október 29-én ("fekete kedd") újabb eladási láz tört ki (újabb 16 millió részvénytől szabadultak meg a befektetők), aminek következtében az árfolyamindex soha nem látott mértékre süllyedt (míg 1929 szeptember 3-án bekövetkező tetőpont 381 pont volt, addig november 13-ára ez a mutató 198 pontra esett vissza).

Eddig a részvények vásárlása volt megszokott jelenség, és az emberek azt figyelték, hogy mely részvényre érdemes befektetni, most ezzel szemben egyre többen adtak túl részvényeiken, és mindenki attól félt, hogy a nyakán maradnak a részvények, ezért inkább mindenáron igyekeztek azoktól megszabadulni. A bizalomvesztés pillanatok alatt a tőzsde összeomlását eredményezte, ami egyértelműen jelezte, hogy a részvényesek nagy része az információhiány miatt jutott kilátástalan helyzetébe - amiből a későbbiekben mindenképpen le kellett vonni a szükséges tapasztalatokat. (Ezt a feladatot mindenütt részben az állam vállalja majd magára.)

A bizalmatlanság, illetve a nyomában járó pánik hamarosan a bankokra is átragadt, amelyek idővel befagyasztották a hiteleket és a további kifizetéseket. Mivel a bankok nem folyósítottak több hitelt, ezért a részvényesek megint csak arra kényszerültek, hogy eladják a még meglévő értékpapírjaikat. 1931-ben az USA-ban 2290 bank jelentett be fizetésképtelenséget, de ugyanez figyelhető meg Németországban, és Magyarország sem jelentett ez alól igazán kivételt.

Azok az amerikai vállalkozók, akik Európában fektették be tőkéjüket, az őszi hónapokban eladták tengerentúli érdekeltségeiket, ami a gazdasági válságot tovább mélyítette. Ezek az intézkedések ugyan egy időre stabilizálták a pénzpiacot, az árupiac azonban még komolyabb válságba keveredett. Mindez azt bizonyítja, hogy a tőzsdekrach nem okozója, hanem csak szimptómája volt a nagy gazdasági világválságnak, és a problémák már jóval korábban jelentkeztek, mint ahogy azt észlelték volna.

Természetesen a tőzsdekrach nyomán jelentkező gazdasági és társadalmi jelenségek sokkolták az embereket. Az USA-ban pl. az autógyártás az 1929 eleji 622 ezer autó helyett az év végén már csak 92 ezer darabot gyártottak; Németországban pedig kétmillióra növekedett a munkanélküliek száma.

A következmények

Az 1929. tőzsdekrach következtében pedig az addigi állami hitelek folyósítását is leállították. Ekkor derült ki, hogy a német gazdaság még nem volt kellően stabil, még mindig hitelekre kényszerült, tartalékok híján a német gazdaság is összeomlott. (Az USA-ból folyósított hitelek 40%-át Németország kapta!) A jóvátételek híján a franciák és az angolok sem tudták tartozásikat törleszteni, ami tovább mélyítette az USA gazdasági válságát is. 1931-ben a bécsi Creditanstalt, Közép-Európa meghatározó bankja szüntette be a kifizetéseket, és befagyasztott minden kifizetést, ennek ellenére a pánik átterjedt a közép-európai országokba is.

Az egyes államok saját kereteik között igyekeztek orvosolni a válságot, melynek rendezésére nem hívtak össze nemzetközi konferenciát. Ehelyett egyoldalúan felfüggesztették az aranyvalutát, importvámokat és -kvótákat vezettek be, a protekcionizmus révén újabb károkat okoztak, ami tovább mélyítette a válságot, hiszen nemzetközi megegyezésen alapuló valutarendszer híján a valutaárfolyamok összevissza ingadoztak, ami a befektetők részéről tőkekivonásokban, a kormányok részéről pedig prtotekcionista vámpolitikában fejtett ki hatását. A pénzügyi válság következtében egyfajta fordított láncreakció bontakozott ki.

Csökkentek a hitelek, visszaestek a befektetések, ami visszafogta a fogyasztást, a kereslet alacsony szintje pedig a termelést még tovább mérsékelte. A kereslet visszaesése miatt a vállalkozók között verseny indult a vásárlókért, megnyerésük érdekében a termelők egyre inkább szélesítették a kínálatot, ami túltermelési válsághoz vezetett, ami teljesen felborította a kereslet és kínálat rendszerét. Eközben természetesen újabb beruházásokat szinte senki sem mert eszközölni, hiszen az addig működő vállalatok is a kereslet visszaesése következtében megrendelés nélkül maradtak.

Az eladatlan árukészletek miatt a vállalatok jelentős része leállt, elbocsátotta dolgozóit, aminek következtében a munkanélküliség ijesztő mértéket öltött. (Németországban pl. 1931-ben 17 ezer vállalat szűnt meg.) A világgazdasági válság komplexitása következtében a válságtünetek áthatották a gazdaság minden szektorát (legkevésbé a szolgáltatóipart érintette), a politikai életet, a társadalom, a kultúra szféráját. Megoldási javaslattal John M. Keynes szolgált A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános természete című művében, melyben az állammonopolista kapitalizmus elméletét fejtette ki. Calvin Coolidge a válság előtti optimista hangulatban

Irodalom

• Rondo Cameron: A világgazdaság rövid története, Maecenas K., 1994
• Sellers-May-McMillen: Az Egyesült Államok története, Maecenas k., 1995
• Carl N. Degler: Az élő múlt, Európa K., Bp. 1993
• Paul Heyne: A gazdasági gondolkodás alapjai, Tankönyvkiadó Bp., 1991
• Hosszú Gyula: A század fele, AKG K. Bp. 1996
• Herber A. - Martos I. - Moss L. - Tisza L.: Történelem 6., Reáltanoda Alapítvány, 1997